Az említett mondat fényében kijelenthető, a párt által deklaráltan nemkívánatos volt alelnök, Toroczkai szemmel láthatóan kamatoztatni kezdte tematizáló képességét. Ennek köszönhetően pedig még a partvonalról is intenzíven képes befolyásolni a Jobbik körül kialakult közbeszédet. Figyelemre méltó, hogy Toroczkai izgalmas játékra szánta el magát, ugyanis

• vagy megerősíti imázsát a tagság körében – ezáltal pedig zsarolási potenciálját is –, ezúton provokálva ki egy saját platform létrehozásának lehetőségét a Jobbikon belül;
• vagy olyannyira túlfeszíti a húrt, hogy kizáratja magát a pártból.

Hiszen egy saját, belső platform kialakítása nemcsak rövid távon intené csendre a Vonához hű vezetőség túlzottan kritikus tagjait, hanem hosszú távon akár azzal a potenciállal is kecsegtetne, hogy idővel Toroczkai pártelnökké válhatna. Persze ehhez nem lenne elég a többezres tagság – és persze a regionális igazgatók – egyöntetű, Toroczkai melletti kiállása, hanem kellenének olyan, a Jobbikon belül bejáratottnak számított politikusok is, akik nyíltan kiállnak mellette a jobbikos vezetőséggel szemben – mint mondjuk Dúró Dóra.

Nagy kérdés, hogy a Jobbik mit nyerne azzal, hogy ha megtűrné Toroczkait a sorai között?  Valószínűleg egy ideig nyugalmat és minimális időt, hiszen így lassabban szivárognának el azok a nemzetben gondolkodó szavazók, akik nem arra számítottak, hogy a bukott Vona Gábor a háttérből húzogatva a szálakat továbbra is együttműködést eszközöl majd a liberális pártokkal – lásd, nem indítanak jelölteket azokban budapesti kerületekben, ahol baloldali, ellenzéki győzelem az esélyes. Továbbá megfontolandó, hogy a Jobbiknak olyan súlyos ideológiai, pártvezetési és pénzügyi gondjai vannak eleve, hogy ha még Toroczkait ki is vesszük az egyenletből, mondatait már aligha hagyhatjuk figyelmen kívül, miszerint

És ha kizárják? Mit nyerne ezzel Ásotthalom polgármestere? Nemcsak a mártír szerepe lenne az övé, hanem egy olyan politikai "tiszta lapot" kapna, amely a jobbikos múlt súlyos felelősségeitől és történelmi hibáitól, gaztetteitől mentes lenne. Magyarán, valamelyest hitelesebben tudná azt kommunikálni támogatói felé, hogy ő bár nem azonnal, de végül is hátat fordított

Egy kész, kiforrott narratívával indulhatna – miszerint ő mindent megtett, így a rugalmatlan párt volt a hunyó, amelyik inkább kizárta, mintsem megfogadta volna tanácsait –, új mozgalmat, pártot alapíthatna, mellyel nagy valószínűséggel rövid időn belül kiszakítaná legalább a jobbikos tagság felét, jó esetben a kétharmadát. 

Ez pedig a Jobbiknak, mint "nemzeti néppártnak", ideológiailag biztosan a végét jelentené, hiszen ennek fényében már semmi sem választaná el a szervezetet az olyan nemzetietlen, orbanofób pártocskáktól, mint az LMP, a Momentum vagy az Együtt. De szervezetileg is, hiszen a Bécsi úti luxusirodákban csücsülő Vona-féle vezetőség egy levitézlett, számában drasztikusan megcsappant tagsággal és az ÁSZ 660 millió forintos büntetésével, lényegében cselekvésképtelenné válna a politika harcterén. 

Mindent összevetve tehát Vona Gábor egyszemélyes projektje – melyet Simicska Lajos segédletével hajtott végre – nemcsak azért bizonyult abszolút bukásnak, mert a párt még csak meg sem tudta szorongatni a Fideszt – sőt, Vona Gábornak köszönhetően a Fidesz a centrális erőteret megtartva ismét kétharmaddal nyert –, hanem mert a pártot szervezetileg, ideológiailag és pénzügyileg is olyannyira tönkretette, hogy az nagy valószínűséggel ebben a formában nem sokáig lesz elérhető a pártválasztók számára.

Egyvalamiben viszont tényleg igaza volt Vona Gábornak. Tavaly ugyanis azt mondta, "a Jobbik néppártosodása olyan siker, amit tanítani fognak politológushallgatóknak az egyetemen”. Ehhez kétség sem férhet, csak nem biztos, hogy pont úgy, ahogyan azt szerette volna.