A munka törvénykönyvének megszavazása napján rendezett hisztéria mélypontja talán az volt, amikor az áprilisi választásokon egyetlen valódi szavazatot sem kapó Tordai Bence Orbán Viktor elé állt és telefonjával élőben közvetítte azt, ahogyan minősíthetetlen hangnemben beszél Magyarország miniszterelnökével, azzal az emberrel, akit a magyarok nem is olyan régen negyedszerre választották kormányfővé, ebből háromszor kétharmaddal.

A magyar ellenzék gyászmunkája aztán az utcán folytatódott, ahol minden alkalommal körülbelül az összes támogatójuk jelen van, hiszen volt már olyan tünti, ahol legalább ötezren voltak. Az utcai politizálás szépsége, hogy együtt vonul Gyurcsány Ferenc olyan jobbikosokkal, akik korábban még ellene tüntettek, de hát a gerinc arra felé ilyen: hajlékony.

Ha már a Jobbiknál és a nagyon magas kvalitású támogatóinál tartunk.

Nem megszokott a magyar sajtótörténetben, hogy országgyűlési képviselők vagy éppen szimpatizánsok támadnak le riportereket, újságírókat csak azért, mert kritikát mernek megfogalmazni egy politikai párttal szemben. A Jobbik alelnöke, Bana Tibor átlépett egy vonalat, egy vörös vonalat, amelyet nem lett volna szabad. Bocsánatkérésre nem számítok, úgysem lenne őszinte. Viszont, ahogyan az ellenzék másfél hetes viselkedését, ezt sem felejtem/felejtjük el nekik.

A tragikomédia aztán a közmédia épületében folytatódott, ahol egész egyszerűen feldolgozhatatlan képsorok születtek.

Bangóné Borbély Ildikó nemcsak saját magát, hanem ezt az egész ellenzéki ötlettelen, hazug, eljátszott színjátékot leleplezte. Nem volt itt semmi másról szó, csak hogy elkészüljenek a felvételek, amelyet majd jól megmutat a legnagyobb aknamunkát végző magyar ellenzéki média, illetve a külföldi hasonló színvonalú társaiknak.

Lejárattátok magatokat, a parlamentet és egész Magyarországot. Ezt soha nem felejtjük el!