Hosszú évtizedeket kellett arra várni, hogy végre egy vezető európai politikus is őszintén kimondja mindazt, amit saját választója már régóta gondol:

Ki gondolná, hogy ezt alig 2-3 éve mondta Angela Merkel német kancellár, vagy David Cameron brit miniszterelnök.

És most megint ott tartunk.

De nem a kimondott szavak pillanatában, hanem előtte. A gyengeség és a beszariság korában.

Milliók vannak már Európában, és százezrek tartanak felénk napról-napra. Olyanok, akik nem európaiak. Nem etnikai és nem is faji értelemben, ahogyan azt néhányan sugallják. Nem rasszizmusról van szó. Ez annál sokkal mélyebb és valósabb.

Rengeteg olyan ember van még ma is Európában, aki liberálisnak, szociáldemokratának vagy konzervatívnak vallja magát.

A liberális méltán lehet büszke a szabadságra, a szocdem az egyenjogúságra, a konzervatív pedig az európai civilizációra és a nemzeti kultúrára.

Ideje lenne megértenie mindenkinek, hogy egy tőről fakadunk.

Ezek nem vastag könyvekben leírt gondolatok csupán, melyeket ideológiák sajátítottak ki. Ezek mi vagyunk. Mi, magyarok, németek, franciák vagy finnek. Más-más mértékben, de mind ugyanazokra az értékekre vagyunk büszkék, ezeket valljuk magunkénak, ebben élünk.

Az értékeink vannak most veszélyben.

Végtelenül álságos dolog emberekről csak a számok nyelvén nyilatkozni. Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker például ezt teszi. Azt mondja Európa polgárainak, hogy ne féljetek. A most érkező bevándorlók csak Európa népességének 0,11%-át teszik ki. Majd elosztjuk őket. Ha már a számoknál tartunk, akkor mi van azzal a közel 10%-kal, akik már itt vannak, köztünk járnak, mégsem érzik úgy, hogy közénk tartoznak?

De nem Juncker az egyedüli.

Magukat racionálisnak és méltányosnak tartó politikusok, vállalatvezérek és újságírók beszélnek arról, hogy ez mennyire jó nekünk. Európa elöregedik, szükség van a vérfrissítésre, kell az olcsó munkaerő. Mindeközben a fiatalok körében a legnagyobb a munkanélküliség szerte Európában.  Az a kérdés, hogy milyen Németországot, milyen Magyarországot, egyáltalán milyen Európát akarunk.

Esetleg Katar a követendő példa?

A szabad Európa nem régóta a miénk, és máris veszni látszik.

A jelenlegi Európa csak a II. világháború lezárása óta a szerencsésebbeké. Nekünk, magyaroknak és még sokan másoknak csak a kommunizmus bukásától. Lehetsz Te világpolgár vagy népfrontos antifasiszta, a Te életmódod is veszélyben van. Nem számok özönlik el Magyarországot és Európát, hanem emberek. Olyan emberek, akik nem azonosulnak az értékeiddel. Egyszerűen mást értenek sok esetben jó és rossz alatt. A többségük nem hisz a férfi és a nő egyenlőségében. Fogalmuk sincs a jogrendünkről, és végképp semmi a szabadságról és annak korlátairól. Demokráciáról pedig akkor hallottak először, amikor Amerika ledobta a bombáit.

Ezért beszélek bevándorlókról, nem pedig menekültekről.

Aki menekült hálás, nem pedig követelőző. Ha az ember a háború elől menekül, akkor örül a saját és családja sértetlenségének. Örül egyszerűen annak, ha lyuk van a seggén. Nem a fél világon akar átmenekülni Németországig, Dániáig vagy Svédországig. Csak békére és biztonságra vágyik.

Európa nem a paradicsom, ahol a szüzek várnak. És igen, a kerítés sincs kolbászból.

Nem csak a bevándorlók hibája mindez, hanem a már korábban említett felelőtlen európai politikusoké is. Elhitetik velük, hogy Európában minden jobb lesz, jólét és gazdagság vár. Történhet bármi Szíriában, a Közel-Keleten vagy Afrikában, ők önszántukból már nem fognak hazatérni. Felesleges kvótákról beszélni. Ott akarnak maradni, ahol a jólét illúziója kecsegtet. Feláldoznak sok mindent, így érthető okokból nem akarnak majd hazatérni.

Onnantól egyébként, hogy elindulnak a szomszédos országokból a szírek, már gazdasági bevándorlók ők is. Jogi értelemben sem illeti meg azokat a menekültstátusz, akik nem hajlandóak a törvénynek alávetni magukat, tehát regisztrálni és az eljárást megvárni.

Tisztelet a kivételeknek.

Nem csak magukat hozzák, hanem a konfliktusaikat is.

Afrika és a Közel-Kelet folyamatosan forrong. A globalizált világ olyan, mintha minden egyszerre, egy helyen és egy időben történne. Az információ hihetetlenül gyorsan áramlik. Németországban ugyanúgy összeverik és megkéselik egymást a kurdok és a törökök, mint ahogyan azt saját hazájukban teszik egy-egy konfliktus kapcsán. Ugyanúgy megmaradnak a feloldhatatlannak tűnő vallási és felekezeti ellentétek is. Új lökést ad az antiszemitizmusnak és minden másnak. Továbbá nem csak ők nem képesek magukévá tenni a kultúránkat és szokásainkat, de mi sem vagyunk hajlandóak elfogadni azt, ami szöges ellentétben áll mindazzal, amit a világról gondolunk.

A 2005-ös londoni robbantásokat második generációs muszlim bevándorlók követték el, brit állampolgárként. Sorolhatnám még ezeket az elkeserítő példákat... Láthatólag sokan nem képesek a beilleszkedésre, nem találják az identitásukat, az egész halmazból pedig nehéz megtalálni az arra érdemeseket. Az európai titkosszolgálatok információ alapján több száz, az Iszlám Államhoz köthető terrorista és propagandista jön be a migránsáradattal napjainkban. A norvég statisztikák alapján a nők ellen elkövetett erőszak 75%-a muszlimokhoz, leginkább szírekhez, szomáliaiakhoz köthető.

A multikulturalizmus nem működik.

Nem akarok olyan Magyarországot, sem Európát, ahol mások akarják megmondani, hogy hogy is viselkedjek a városom egyik részén, mi a nekik tetsző norma. Hogy leülhetek-e egy asztalhoz a barátnőmmel, vagy történetesen hogyan öltözködhet. Nem vagyok felelős azért, ami náluk zajlik. Az egyetlen megoldás, ha nyugati segítséggel is, de rendet tesznek hazájukban, majd visszamennek. Én is az otthonomban teszek azért, hogy jobb legyen. Hogy miért? Mert itt érzem jól magam. A szolidaritás és a segítségnyújtás szép dolog. Egészen addig, amíg bele nem rokkanunk.

Európa nyugati felének ideje lenne felébrednie a mesékből és mítoszokból.