Az Európai Bizottság 2019 júliusában megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület egyik legfontosabb biztosi posztját, a bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős portfóliót szánja novembertől Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszternek, magyar EP-képviselőnek. Ezzel Magyarország egy kiemelt jelentőségű, az unió jövője szempontjából kulcsfontosságú területet kaphat az Európai Bizottságban, ami elismerés mind az országnak, mind Trócsányi László biztosjelöltnek.

Bár vannak biztató jelei a Juncker-bizottság időszakához (2014–2019) képest remélhető politikai hangsúlyváltásnak, az új Bizottság irányválasztását illetően domináns szerepre törő nyugat-európai baloldal, a zöldek, liberálisok és szocialisták, továbbra is kihívást jelentenek majd a bevándorlásellenes kormányok és jövendő biztosaik szempontjából.

Trócsányi biztosi pozíciójának elnyerésében és politikai kilátásainak javulásában szerepet játszhat a „keleti” tagállamok – különösen a visegrádi négyek – szövetségének és befolyásának erősödése. A régió pozícióját tovább javíthatja, hogy egy kelet-közép-európai, a bolgár Krisztalina Georgieva kerülhet egyetlen
jelöltként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, vagyis a régió adhatja az egyik legfontosabb globális szervezet vezetőjét. A visegrádi tagállamok szövetségét jelentősen szilárdította az elmúlt évek szoros érdekszövetsége is – erejüket pedig az, hogy mára az unió növekedésének legfőbb motorja Közép-Európa lett.

A Trócsányi Lászlónak szánt bővítés- és szomszédságpolitika, valamint a migráció közötti elméleti összefüggések már évek óta világossá váltak az európai
közvélemény jelentős része számára. Orbán Viktor magyar kormányfő joggal mondhatta pár évvel ezelőtt: ha a múltban Európa nem habozott volna, és ha 2015-
ben Macedónia, Montenegró és Szerbia már mind az EU-n belül lett volna, akkor az illegális migránsok útja aligha vezethetett volna Németországig. Éppen azért stratégiai jelentőségűnek kell tekinteni a Nyugat-Balkánt, ahol az európai jelenlét további meggyengülését nem szabad megengedni, hanem éppen ellenkezőleg, az eddigieknél erőteljesebb „politikai befektetésre” van szükség a keresztény gyökerű Európa és integrációs közössége, az Európai Unió jövője érdekében.