Reggel megkezdődtek a nemzetközi szinten is jelentős figyelemmel kísért törökországi választások. Annak ellenére, hogy nem Erdogan személyéről döntenek, a választások főszereplője ez alkalommal is ő. Erdogan több mint 13 éve szinte egyedül alakítja a török politikát és jelenleg olyan események mozgatója, mint a kormánykritikus sajtóval való leszámolás, a kurdok elleni offenzíva és az európai migránsválság kezelése. Nemzetközi szinten is az egyik legkarizmatikusabb és az utóbbi évek legjelentősebb vezetőjeként tartják számon. 2002-től egészen 2014 augusztusáig volt megszakítás nélkül Törökország miniszterelnöke, azóta pedig országa elnöke, akinek célja, hogy elnöki rendszerré alakítsa át Törökországot.

1954-ben született az Isztambul szomszédságában lévő fekete-tengeri Rezi városában, egyes információk szerint örmény felmenőkkel is rendelkező családban (ezt Erdogan néhol megerősítette, máshol pedig élesen tagadta). 13 éves volt, amikor a család Isztambulba költözött, ahol visszaemlékezései szerint limonádét és török szezámos perecet árult. Iszlám vallási iskolába járt, ezt követően pedig elvégzett egy menedzsment képzést az isztambuli Marmara egyetemen. Jó pár évig futballjátékos is volt, utóbbira mind a mai napig nagyon büszke a sokoldalú török vezér.

Iszlamizmus

Az egyetemi évek alatt ismerkedett meg Necmettin Erbakannal, Törökország első iszlamista miniszterelnökével és vele együtt azzal a fajta politikai iszlám ideológiával, amely mind a mai napig meghatározza világnézetét. Már fiatalon magával ragadta a politika, az 1980-as katonai puccsot követően Erbakannal tartott a mentora által létrehozott Jólét Pártba. Noha 1991-ben e párt színeiben beválasztották a török törvényhozásba, az akkori iszlamistákkal szembeni katonai fellépés okán nem kaphatta meg mandátumát. Ez időszak alatt hozta létre a párt isztambuli szárnyában azt a politikai struktúrát, amely modell értékűvé vált szinte valamennyi török pártban.

Zöldebb Isztambul

Politikai előmenetele pedig folytatódott. 1994-ben Isztambul polgármesterévé választották. A város vezetése során sokan aggódtak az általa képviselt iszlamista iránytól félve, hogy szigorításokat fog életbe léptetni, betiltva például az alkoholfogyasztást. Végül ezekből nem sok minden valósult meg. Erdogan legádázabb ellenfelei sem tagadják, hogy sokat tett a városért, zöldebbé és az infrastruktúrát tekintve fejlettebbé téve a régi oszmán fővárost. 1997-ben az egyik demonstráción egy oszmán-kori költő Ziya Gokalp egyik versét olvasta fel, többek között azt is elmondva híveinek:

Mindez nem igazán jött be a szekuláris katonaságnak olyannyira, hogy az atatürki államberendezkedéssel szembeni izgatásnak minősítve 10 hónapos börtönbüntetésre ítélték, amelyből négyet le is töltött. A bírósági ítélet részeként le kellett mondani polgármesteri mandátumáról illetve teljesen eltiltották a politikában való részvételtől.

A hangtalanok hangja

2001-ben fő szövetségesével a korábbi államfővel Abdullah Güllel létrehozta saját pártját az AKP-t (Igazság és Fejlődés Pártja). A tiltások miatt azonban csak 2003-ban térhetett vissza a politikába. Ekkor viszont megválasztott miniszterelnökként új fejezetet kezdett a török politikai életben. Nekiállt az eddig háttérbe szorult vidéki, vallásos Törökország képviseletének, a gazdaság felvirágoztatásának, valamint az ő vezetésének köszönhetően hazája ismét visszanyerte térségbeli középhatalmi státuszát.

Saját mozgásterének növelése szempontjából azonban a legjelentősebb tette az volt, hogy teljesen leszámolt azzal az atatürkista korrupt katonai elittel, amely árnyékkormányként a hatalom valódi birtokosa volt. 2013-ra a korábbi elit magas rangú katonai tiszteit börtönben juttatta, sokakat közülük életfogytiglanra ítélve. Ez a módszer később sem maradt tőle idegen, az ezt követő időszakban több száz embert vitetetett bíróság elé, újságírókat, szekuláris politikusokat.

A korrupciómentesség, aztán 2013-ban Erdoganék táborából is eltűnt, talán sokan emlékezünk rá, hogy a gezi parki tüntetések fő jelszava is a korrupciómentesség volt. A nemzetközileg komolyan elismert vezető a tüntetések leverésével felhívta a nyugati politikusok figyelmét ankarai boszorkánykonyhájára. Ennek egyik meghatározó eleme a politikai iszlám nagyon fontos Erdogan számára. Arra a kérdésre, hogy az AKP lassan teljesen felszámolja a szekuláris Törökországot egy interjúban azt válaszolta, hogy ő nagyon is elkötelezett a szekularizmus mellett, de

Kritikusai szerint Erdogan azonban úgy viselkedik, mint egy szultán, egy valódi közel-keleti autoriter, aki a török emberek gondolkodását szeretné visszavinni az oszmán-időkbe. Legszimbolikusabb lépése 2013-ban az volt, hogy megsemmisíttette azt a több éve életben lévő korlátozást, amely előírta a török nők számára, hogy hivatalos intézményekben ne viselhessenek kendőt. A kritikusok az iszlamizmus felé való teljes elhajlásként szokták emlegetni azt a dugába dőlt kezdeményezését, amellyel büntethetővé kívánta tenni a házasságtörést. Emellett jelentősen változtatott a tananyagon, komoly hangsúlyt téve az oszmán-kor oktatására, növelte az alkoholra kivetetett adókat, valamint olyan elnöki palotát építtetett magának vagyonokért, amelyet szeldzsuk és oszmánkori jelmezekbe bújtatott katonák őriznek.

Oszmán szultán

Iszlamizmus ide vagy oda törökök milliói rajonganak Erdoganért köszönhetően annak, hogy magát a „hangtalanok hangjaként” kikiáltva a szegényebb társadalmi csoportok ügyeit is képes volt felvállalni valamint, hogy gazdaságilag és politikailag is tovább erősítette Törökország regionális hatalmát. Közelebb hozta országát a nyugati világhoz, megnyitva a gazdaságot előttük, elsődleges szereplővé vált a Nyugat és a Közel-Kelet kapcsolatrendszerében.

Meghatározó világpolitikai szerepére utal, hogy Obama megválasztása után a muszlim országok közül először Törökországot kereste fel, úgy nyilatkozva Erdoganról, mint az öt legfőbb nemzetközi szövetségesének egyike. A vezető, aki egyszerre muszlim, demokrata és toleráns.

Mostani hadjárata az ellenzéki média, a kurdok és szinte mindenki ellen, aki kicsit is másképp gondolkodik egy erőskezű keleti vezető képét mutatják. Kérdés, hogy mennyire lesz ez elég, sikerül-e véghezvinni az irányváltást és Törökországban stabil elnöki rendszert kialakítani. Az ellenzék autoriter vezetőként tekint rá, akinek uralkodása visszaveti Törökországot és a környező országok káoszába sodorja. A vitát nem eldöntve fontos kijelenteni, hogy Erdogan Törökországot megkerülhetetlen szereplővé tette legyen szó Szíriáról, a kurdokról vagy éppen a migrációs válságról. Utóbbinak köszönhetően pedig még az is lehet, hogy a Nyugat félrenéz Erdogan egyes lépéseinél, ha az partner lesz a válság kezelésében.

(bbc, al-jazeera, telepraph, independent, al-monitor, wikipedia)