A magyar-szerb határra tervezett műszaki határzárról szóló tervek bejelentésétől, tavaly augusztus végétől kezdve a magyar kormányt többször lefasisztázták, Magyarországot Európa segglyukának nevezték, a kormány illegális bevándorlókkal szembeni fellépését és a határ védelme érdekében tett lépéseit pedig rendre elítélték a vezető európai politikusok.

Ugyanazok a politikusok, akik azóta maguk is átvették a magyar megoldást, azok, akik a múlt hétvégi brüsszeli csúcson aláírták azt a cselekvési tervet, amely végre érvényre juttatja azokat az elveket, amelyek mellett a magyar kormány minden kritika ellenére mostanáig kiállt. Hogy tudniillik a határok védelme elsőrendű fontosságú mind a schengeni övezet fennmaradása, mind a tömeges migráció miatt felmerülő biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében. Hogy a belső határok lezárásának elkerüléséhez az unió külső határain kell feltartóztatni azt a tömeget, amelyet az európai polgárok, illetve a közvélemény nyomására mára már az európai politikusok is Európán kívül akarnak tartani.

Ez alig pár hónapja, fél éve még nem volt egyértelmű. Hiába mondta el Szijjártó Péter külügyminiszter majd' ötvenszer szeptember eleje óta, hogy a magyar kormány intézkedései összhangban vannak az érvényben lévő hazai és nemzetközi szabályokkal, hogy a kormány ezekkel a lépésekkel csak az európai előírásokból fakadó feladatait teljesíti. Azaz megvédi a schengeni határokat, megpróbálja megakadályozni, hogy ellenőrizetlenül olyanok lépjenek be az unió területére, akikre a menedékjog nem terjeszthető ki. (Szijjártó erről szóló nyilatkozatai – mind a 49 – egyébként visszakereshetők a kormany.hu-n).

A külügyminiszter újra és újra lemagyarázta, hogy a terrorveszélyt növelő és Európa biztonságát kockára tevő állásfoglalások helyett meg kell védeni Európa külső határait, a háborúk miatt bajba jutottakon pedig a válságrégiókban, szülőföldjükhöz legközelebbi országban kell segíteni, hogy a konfliktus lezárása és a háborús helyzet rendezése után életüket otthon tudják folytatni.

Míg az európai vezetők ezt elfogadták, sokan jutottak be országaikba ellenőrizetlenül. Nagyot fordult a közhangulat, sokat változott a migránsok megítélése, a velük szemben tanúsított magatartás is. A közhangulat radikális változása elkerülhető lett volna, ha ezek a politikusok a szájkarate és a pocskondiázás helyett a tényeket figyelembe véve mérlegelnek.

Ehelyett például Ausztria első embere lefasisztázta a kormányt és Európa legsötétebb korszakában tapasztaltakhoz hasonlította a bevándorlókkal szembeni eljárást. Majd előbb "szárnyas kapus" kerítést épített, nemrég pedig Brüsszel haragját is kiváltó korlátozásokat vezetett be a migránsokkal szemben.

A korrupciós és plágiumbotránya miatt azóta lemondott Victor Ponta román kormányfőnek is jól jött az Orbán-kormánnyal szemben kialakult ellenszenv. Bár a kötelező kvóta ötletét először Románia is ellenezte, Ponta nem sokkal később a magyar bevándorláspolitikát  populista demagógiának titulálta,  és azt hangoztatta, hogy Magyarország a kerítés építésével kizárta magát Európából. Idővel kiderült, hogy a román kormányfő csak az egyre érő belpolitikai botrányról akarja elterelni a figyelmet. Hiába, hiszen az utcára vonult választók elégedetlensége végül elsodorta őt és az általa képviselt külpolitikát is.

A Magyarországot a hitleri Németországhoz hasonlító olasz EP-képviselő, Gianni Pitella is jobban tette volna, ha csendben marad, hiszen Szicília után, a szigorított osztrák határellenőrzéseknek hála, északi határánál is kialakulhat egy újabb Lampedusa, ő pedig hiába kampányol az év eleje óta a kötelező kvóták működésképtelen rendszere ellen, hiszen brüsszeli korábbi szövetségesei egy ideje már azt tervezik, hogy egy Olaszországot is kizáró mini-Schengent hoznak létre, hogy saját érdekeiket (és nem a korábban rendre felemlegetett uniós elveket) védeni tudják. Az olasz politika pálfordulását mi sem jelzi jobban, minthogy Matteo Renzi kormányfő tavaly még a magyar kormányt szapulta, idén pedig már arról beszél, hogy az Európai Bizottság töketlenkedése és Angela Merkel populizmusa vezetett el odáig, hogy Európa mindennél jobban hasonlít egy a jéghegy felé tartó Titanicon játszó kamarazenekarra.

Az elmúlt több, mint fél évben átlag négynaponta érték a magyar kormány ilyen és ehhez hasonló bírálatok. A múlt heti brüsszeli EU-csúcs eredményeit nézve azonban egyértelműen úgy tűnik, érdemes volt állni a sarat, újra és újra elmagyarázni a magyar álláspontot. Úgy tűnik, Európában végül győztek az érvek, győzött a józan ész.