A tudós a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa, a nemzeti kulturális örökség volt minisztere, a Magyar UNESCO Bizottság korábbi elnöke és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke volt haláláig. Az idegrendszer és az idegelemek közötti kapcsolatok funkciós szerkezetének neves kutatója volt és munkássága jelentős az agyi idegek kutatása területén.

Hámori József 1932. március 20-án született Fegyverneken. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karát 1955 tavaszán végezte el kutatóbiológusként, majd 1958-ban doktori címet szerzett. Ugyancsak ebben az évben Szentágothai János pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómia Intézetében kezdte el kutatómunkáját, majd 1963-tól a Semmelweis Egyetem Anatómiai Intézetének főmunkatársa lett.

Vendégkutatóként, vendégtanárként dolgozott a skóciai St. Andrews Egyetemen, a Kaliforniai San Diego Egyetemen, a New York-i Mount Sinai Egyetemen, valamint folyamatos tudományos együttműködésben volt nemzetközi neurobiológiai laboratóriumokkal és személyes kapcsolatot tartott fenn azok vezetőivel is.
Tanított Bariban, Rómában és Párizsban is. 1966-ban lett a biológiai tudományok kandidátusa, 1972-ben pedig a biológiai tudományok doktora.

1990-ben az MTA levelező tagjává választották. 1992-ben az Európai Akadémia tagja, 1998 májusában az MTA rendes tagja lett, majd két cikluson át, 2002 és 2008 között a Magyar Tudományos Akadémia élettudományi alelnökeként tevékenykedett.
Több tanulmányútján foglalkozott a magasabb rendű emlősök látórendszerének szerkezetével és fejlődésével. Ennek eredményeként Magyarországon – Roska Tamás akadémikussal együttműködve – új, a látást szimuláló, analóg elven működő modellt dolgozott ki. Kiemelkedően eredményes kutatói eredményeit 1994-ben Széchenyi-díjjal ismerték el.

Kétszázat meghaladó közleményt, számos könyvet és könyvfejezetet írt. Több mint ötven éven át vett részt a biológus és orvosi graduális, valamint posztgraduális oktatásban. Pécsett és Budapesten PhD hallgatók program-vezetőjeként oktatott. 1990-től a Janus Pannonius Tudományegyetem Állattani Tanszékének professzora volt 2002-ig. 1992 és 1994 között a Janus Pannonius Tudományegyetem rektora, 1993-ban és 1994-ben pedig a Magyar Rektori Konferencia elnöke volt. 2001-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen neurobiológiát tanított és PhD hallgatókkal foglalkozott. 1998 és 2000 között az első Orbán-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere, 2000 és 2002 között a miniszterelnök tudománypolitikai tanácsadója, majd a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium elnöke volt. 1999-ben az UNESCO által szervezett Tudomány Világkonferenciája elnöke, 2000-től 2012-ig a Magyar UNESCO Bizottság elnöke volt. 2000 és 2017 között a Magyar Örökség Díj Bizottság elnökeként is tevékenykedett.

Az akadémikust 2008-ban magas szintű tudományos kutatói és oktatói tevékenysége, valamint a hazai és nemzetközi kulturális és közéletben betöltött kiemelkedő szerepe miatt Pest Megye Tudományos díjával tüntették ki, 2010-ben Pest Megye, 2015-ben pedig Budapest díszpolgára lett. Rendszeres résztvevője volt Budakeszi város közéleti eseményeinek, 2013-as megalakulásától a Budakeszi Kulturális Tanácsadó Testület elnökeként tevékenykedett.

Kiváló hazai és nemzetközi szakmai munkássága, embersége, határozott jelleme és értékrendje sokak számára volt példa. Születési helyén, Fegyverneken és Szolnokon is díszpolgárrá választották. Haláláig töltötte be a Szolnok Megyéből Elszármazottak Egyesületének elnöki tisztét. Tagja volt a Százak Tanácsának, a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottságnak és a Miniszterelnökség felügyelete mellett működő Idősügyi Tanácsnak.