Trumppal már csak azért is érdemes foglalkozni, mert nem elképzelhetetlen, hogy ő legyen a republikánusok elnökjelöltje. Nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de a vicc-kategóriából mára ez egy reális lehetőséggé nőtte ki magát; legalábbis a közvélemény-kutatási adatok ezt sugallják.

„Mi is a trumpizmus? Az egyik módja, hogy megérthessük Trump filozófiáját, ha hozzá hasonlóan járunk el, és Ronald Reaganhez hasonlítjuk. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e Reagannel vagy sem, neki legalább volt víziója, amelyik alakította az elnökségét, befolyással bírt a republikánusokra – és még most is hatással van rájuk."

A trumpizmus nem a kormányzás elméletéről szól. Trump abból gyártott magának politikai filozófiát, hogy a saját feltételezett kormányzási képességeiért ünnepelteti magát.

„Reagan a kormányt olyan fenevadnak tekintette, amelyet le kell igázni és el kell sorvasztani. Trump inkább egy olyan entitásnak látja a kormányt, amelyiknek szüksége van egy új menedzsmentre – és vajon ki testesítheti meg ezt a menedzsmentet? Trump értelmezésében a kormányzás nem valami önmagában vett rossz – egyszerűen csak annyi a baj, hogy ostoba és hozzá nem értő emberek művelik.”

Természetesen Donald Trump az egyetlen, aki a deal, az alkukötés művészetét be tudja vezetni a Fehér Házba. Õ az egyetlen, aki ki tudja kényszeríteni a külföldi vezetőktől, hogy Amerika számára kedvezőbb kereskedelmi megállapodások szülessenek, olcsón tudjanak utakat építeni, stb.

Ráadásul csak ő képes megzabolázni a Kongresszust.

Az ismert Reagan idézet szerint: „A kormány nem a megoldás a problémáinkra. A kormány maga a megoldandó probléma.”

(Washington Post)