Cél a nemzeti büszkeség visszaszerzése, Magyarország újbóli „naggyá tétele”
2020.02.20. 10:18
Tudni kell, hogy egy jobboldali-keresztény kabinet két szempontból is hátránnyal indul a mai politikai térben. Egyfelől az európai életmód és társadalom számos szféráját a liberális ízlés dominálja, másfelől
– hangsúlyozza a projektről készült az összefoglalójuk. Az ezek ellen akár érték-, akár szuverenitásalapon fellépő politikai erőket így pedig igen könnyű diszkreditálni, „autoriternek” vagy „diktatórikusnak” láttatni. Holott valójában „csak” egy világnézeti harcról van szó, mely nem a demokrácia, hanem annak jelzője kapcsán folyik – az eddigi, „bevett” értelmezést pedig egy Európa-szerte tapasztalható nemzeti-konzervatív ébredés „zavarja meg”.
Éppen ezért a projekt az előző, szociálliberális kabinetektől megörökölt csődközeli helyzet, a válságkezelés és az elért eredmények elemzése mellett kiemelt figyelmet fordít annak körüljárására, hogy a jelenlegi kormányzati politikának általánosságban mi a „kifutása” a jövőre nézve? Minek az érdekében történik mindez, hova jutunk el a „Magyarország az első” szemléletmódjával, hogy történelmi távlatokban is magyar államiságról beszélhessünk majd a Kárpát-medencében?
A kutatási rendezőelvek
2010-ben és az azt követő pár évben mindenekelőtt őszinteség szükségeltetett ahhoz, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai válság által amortizált Magyarországon a kialakult helyzettel az új kormány szembenézzen és a problémák gócpontjait feltárja. A „kellemetlenségek” elkendőzése helyett nyíltan és „hivatalosan” tudomásul kellett venni és tudatosítani szükségeltetett, hogy 2009/10-re az ország az államcsőd szélére került, hogy az őszödi beszéd és a 2006-os rendőrterror miatt általában a „régi politikába” vetett bizalom jóformán megszűnt, a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányok működése következtében az állam és az állami közigazgatás diszfunkcionálisan működött. Mindezek miatt az állam szuverenitása is megtépázódott (IMF/EU/VB-hitel; politikai legitimitását vesztett végrehajtó és törvényhozó hatalom; közbizalom erodálódása, nagy társadalmi ellátórendszerek hatékonytalansága stb.). 2010 előtt e súlyos problémákat eltagadták, tehát egy „új kezdethez” mindenekelőtt világos, tiszta és őszinte helyzetleírásra és -értékelésre volt szükség a „hazudtunk reggel, éjjel meg este” politikája helyett.
Az őszinte szembenézést követően politikai bátorság – és ezzel párosuló politikai innováció és kreativitás – kellett ahhoz, hogy a feltárt problémákat a kormányzat ne csak ideiglenesen kezelje, de az állam működését helyreállítsa, azt új alkotmányos alapokra helyezze, az önálló döntéshozatalt beszorító gazdasági-pénzügyi szorításokat feloldja, az ország nemzetközi és európai mozgásterét bővítse.
Mindezek révén a 2010-es helyzethez, de akár az azt megelőző 20 évhez viszonyítva Magyarország politikailag és gazdaságilag is stabil, az állam és a nagy társadalmi ellátórendszerek biztonságban működnek. Azonban az őszinteségre rakódó bátorság, a politikában vagy a gazdaságban alkalmazott innovatív és kreatív, „leleményes” megoldások sokszor önmagukban állónak tűnnek, ha az érintettek – a társadalom – nem érzékelik, hogy „mi végre is történik mindez”? Miért szükséges küzdeni, folyamatosan konfliktust vállalni, miközben egyébként a stabilitás és biztonság (már) adott?
Az elmúlt 10 év kormányzásának eddigi tapasztalata arra az előfeltevésre enged következtetni, hogy e jövőbe mutató cél a nemzeti büszkeség, önbecsülés visszaszerzése, Magyarország újbóli „naggyá tétele”; annak felmutatása, hogy 1000 évvel az államalapítás és 100 évvel Trianon után „megéri” az országépítés, hiszen „mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk”. (2Kor 4,8-9)