Bréking: feladta magát a Népszínház utcai késelõ
2016.11.15. 17:29
A 16 éves fiatalember a Lokál riportere előtt önként vonult be a VIII. kerületi kapitányságra. Édesanyja sírva engedte el. Állítása szerint önvédelemből késelt..."
– írja a Lokál.
Korábban megírtuk, hogy november 12-én este 11 órakor a két későbbi gyanúsított a Népszínház utcai villamosmegállóban tartózkodott, mikor egy négyfős társaság beléjük kötött. A szóváltás tettlegességig fajult: ekkor Lakatos Bence és Bódi István elővették késeiket. Az egyik fiú állkapcsát eltörték, míg egy másik fiút és egy lányt késsel több alkalommal megszúrtak.
Az én fiam önvédelemből szúrt. Két nappal ezelőtt a rendőrök az otthonunkban törtek ránk, és onnan vitték el a fiamat. A barátját is keresték, és most úgy döntött, feladja magát"
– mondta Andrea, Lakatos Bence édesanyja. Fiát kedden a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. A társaság tagjai, akik az ügyben a sértettek, komoly sérüléseket szenvedtek, egyikük nyolc napon túl gyógyuló vágással lábadozik.
Csak védekeztem, és azért adom fel magam, hogy ezt be is bizonyíthassam"
– mondta a rendőrség kapujában a másik gyanúsított, Bódi István, aki a Lokál beszámolója szerint láthatóan reszketett a rá váró felelősségre vonás miatt.
(Lokál)