Vasárnap tartományi választásokat tartanak az osztrák fővárosban. A legnagyobb kérdés, hogy a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt, vajon beveheti-e a vörös Bécset? Két héttel ezelőtt a felső-ausztriai választásokon ugyan nem sikerült nyernie a párt jelöltjének, a 2009-es választásokhoz képest így is megduplázta támogatottságát, s mindössze 6 százalékkal maradt le az Osztrák Néppárt mögött.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felfelé ívelő népszerűsége jórészt a bevándorlási válságnak, és a Faymann vezette nagykoalíciós kormány gyenge politikájának köszönhető. Az FPÖ és az osztrák populizmus megerősödése mégsem számít új keletű jelenségnek.

Az Osztrák Szabadságpárt 1956-os megalapításától számos irányváltáson ment keresztül. A nemzeti liberalizmus alapjain álló párt a 60-as évektől egyre jobban próbált betagozódni az osztrák pártrendszerbe, hol a szocialisták, hol pedig a néppártiak kegyeit keresve. A politikai gettóból kikerülő FPÖ 1983-ra már hatalmi tényező vált, ugyanis az abszolút többségét elveszítő Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) az FPÖ-t kérte fel koalíciós kormányzásra.

A párt életében a legnagyobb fordulat mégis 1986-ban következett be: Jörg Haider ekkor vette át a szervezet irányítását. A korábbi pártelnök, Norbert Steger neoliberális fordulatával egyre inkább elvesztette az FPÖ-n belüli támogatottságát; ezt csak tetézte a párt gyenge szereplése a tartományi választásokon.

Haider megválasztásával fokozatosan szorultak ki a liberális elemek, ez vezetett végül a szabadságpárt 1993-as szakadásához. A liberalizmust felváltotta a populizmus és a német-nemzeti irányzat, amelynek elsődleges célja a szavazatmaximalizálás volt.

Nagy vihart kavartak Haider egyes nemzetiszocializmust érintő nyilatkozatai is, melynek köszönhetően a párt retorikája markánsan szélsőjobboldalivá vált.

A Waffen SS veteránjainak pedig a következőt mondta Haider:

Az FPÖ-re sokáig mégis protestpártként gondoltak választóik, mely kérhetetlenül felfedi a két nagy párt visszaéléseit. Mindez az osztrák politikai elit magas elutasítottságáról tanúskodott. Ausztriában a II. világháborút követően egyfajta pártokrácia alakult ki, ahol minden a szociáldemokraták és a néppártiak körül forgott. A több évtizedes nagykoalíciós kormányzás pedig ellehetetlenített mindenfajta változást a politikai életben.

1999-re már választóinak 63 százaléka várta az FPÖ-től, hogy elhozza a változást az ország életében, ez pedig jelezte, hogy a párt egyre inkább kormányzóképes erővé vált az emberek szemében. Ennek hátterében Jörg Haider és a párt újabb profilváltása állt. A német-nemzeti identitás fokozatosan elvesztette relevanciáját, helyét átvette egyfajta osztrák-patriotizmus és a bevándorlás ellenzése, mellyel a választók is könnyebben tudtak azonosulni.  

A szimpatizánsok közül átlagban minden második ember tartotta fontosnak a bevándorlók elleni fellépést. A párt képviselőinek, illetve Haider nyilatkozatainak is az elsődleges témájává vált a korrupció, a politikai elit bírálata és a bevándorlás problematikája.

Haider élesen bírálta a baloldaliakat és a liberálisokat, mivel álláspontja szerint egy új társadalmat akarnak létrehozni:

Az 1999-es osztrák országgyűlési választásokon a néppárt megelőzésével a második helyen végzett a szélsőjobboldali párt. A választásokat követően a szociáldemokraták a nagykoalíciós kormányzás folytatásában voltak érdekeltek, a tárgyalások azonban végül megszakadtak a jobbközép néppárttal. Ekkor az ÖVP Haider pártjához fordult, s végül megállapodtak a koalícióban. Az FPÖ kormányra kerülése óriási felháborodást váltott ki Európában.

Az Európai Unió 14 tagállama vezetett be szankciókat Ausztria ellen a párt kormányra kerülése miatt, ezek a szankciók hónapokon át érvényben voltak. A kormányzati szerepkörben nagy problémákat okozott, hogy a párt nagyon kis létszámú káderrel rendelkezett, így nehezen tudott megfelelő személyeket állítani a kormányzati szerepkörökbe.

Gondot okozott az is, hogy az FPÖ rendszerkritikus pártként kormányra került. Egyrészt a korábbi támadó stratégiát fel kellett váltania egy kormányt támogató politikává, amely természetesen nem ment zökkenőmentesen. A nemzetközi kritikák és támadások hatására Jörg Haider nem vállalt szerepet a kormány munkájában, sőt pártelnöki tisztségéről is lemondott.

Nagy vihart kavartak az unió keleti bővítésével kapcsolatos tervek is. A párt már Ausztria belépését sem támogatta, a keleti bővítést pedig mindvégig ellenezte a kormányalakítást megelőzően. A legnagyobb feszültséget Csehország belépése okozta, hiszen a hívek részéről is elvárásnak számított a Benes-dekrétumok eltörlésének kikényszerítése.

Az alapvető elvárás az volt az FPÖ miniszterei felé, hogy amennyiben ezt nem sikerül megoldani, vétózzák meg Csehország belépését az Európai Unióba. A kormány azonban nem tett eleget ennek. Az ebből fakadó frusztráció hatására a pártot belső válságok sújtották, mindez odáig fajult, hogy a 2002 szeptemberében összehívott pártkongresszus a koalíció felmondásával zárult, így új választásokat kellett kiírni.

Az előrehozott választás Haiderék várakozásával szemben óriási vereséget okozott az Osztrák Szabadságpártnak. A párt támogatotsága 1999-es választásokhoz képest 16,8 százalékkal visszaesett. Ennek legfőbb oka Ausztria átmeneti elszigetelődése volt az Európai Unióban, valamint az, hogy ígéreteik ellenére nem tudtak változást hozni az osztrák politikai életbe, kettős kommunikációjuk pedig több szempontból is károsnak bizonyult. A választások után némi meglepetésre az Osztrák Néppárt ismételten az FPÖ-vel lépett koalícióra.

A folyamatos viták végül újabb pártszakadáshoz vezettek. 2005-ben Haider Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) néven új pártot alapított, az FPÖ élére négy elnök bukását követően, a jelenleg is regnáló Heinz-Christian Strache került. A szakadásnak köszönhetően a 2006-os választásokon már csak a negyedik erőnek számított az FPÖ, valamint a hagyományokhoz híven ismét SPÖ-ÖVP nagykoalíció alakult.

Strache vezetésével új lendületet kapott az Osztrák Szabadságpárt, valamint Haider pártja is meg tudta duplázni szavazatainak számát a 2008-as előrehozott választásokon. Jörg Haider nem sokkal a választásokat követően egy autóbalesetben életét vesztette. Halálát követően a 2013-as választásokon pártja kiesett az országgyűlésből. Az FPÖ így ismét 20 százalék fölötti eredményt ért el a választásokon.

Strache és az FPÖ számára nyilvánvalóan kapóra jött a bevándorlási válság, melyet képtelenek kezelni a kormánypártok. A közvélemény-kutatások alapján az osztrák választók inkább a szabadságpártra bíznák a helyzet megoldását. Strache pedig népszerűségben beérte az osztrák kancellárt, Werner Faymannt is.

Faymannék hiába próbálják az osztrák választókat „orbanizációval” ijesztgetni, ez inkább csak az FPÖ malmára hajtja a vizet. A vasárnapi bécsi tartományi választás újabb erőfelmérő lesz a párt számára. Strache azonban nyilvánvalóan nem a főváros polgármesteri címére, hanem a kancellári posztra törekszik.

Ez azonban csak 2018-ban lesz esedékes, hacsak a válság következtében fel nem bomlik a jelenlegi kormánykoalíció.