Az Iszlám Állam ellen addig nem lehet eredményesen fellépni, míg a nemzetközi közösség egy átfogó szárazföldi műveletben nem veszi fel velük a harcot. Nem a bombázásokkal van baj, azokra nagy szükség van, csak önmagukban kevés. Még úgy is, hogy a szír légtér annyira megtelt az utóbbi időben a Da’est támadó különféle nemzetiségű harci gépeivel, hogy a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy egymásnak repülnek.

Vagy, hogy a törökök lelövik őket.

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondása alapján az Iszlám Állam erői mélyen beépültek a lakosság soraiba, tehát egy ponton túl, hacsak nem akarunk civileket is tömegével az áldozatok közt látni, szükség van arra, hogy szárazföldi csapatok tisztítsák meg a terroristák uralta területeket.

Érdemes leszögezni, hogy a jogi lehetőség adott egy külföldi szárazföldi offenzívára. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a közlemúltban egyhangúan fogadott el egy határozatot, ami felhatalmazza a tagokat arra, hogy katonai erőt alkalmazzanak az Iszlám Állam ellen, szóval akár már holnap is indulhatnának a katonák.

Nem lehet csak úgy odamenni és akciófilm stílusban legyőzni a minden kételyt kizáróan gonosz ellenséget. Legalábbis anélkül nem, hogy a térségben tevékenykedő két legjelentősebb erő össze ne hangolná a harci tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy elsősorban Washingtonnak és Moszkvának kellene együttműködnie. Azonban pont ez az a két ország, akik egyelőre semmiben se voltak képesek megegyezni – leszámítva, hogy támadni kell a Da’est, de ez azért önmagában még nem teljesítmény. Persze tettek lépéseket egymás felé, de minden ilyen előremozdulást legalább egy visszalépés követett. Elég csak arra gondolni, hogy az USA és Oroszország október végén végre aláírt egy repülésbiztonsági megállapodást, de miután a NATO-tag Törökország lelőtte az orosz gépet – azt most hagyjuk, hogy Törökország vagy Szíria felett –, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy ez a cselekedet az említett biztonsági megállapodás durva megszegésének bizonyul. És akkor a Bassár el-Asszád szír elnök körül kialakult ellentétet még nem is említettük. Ezek után nehéz elhinni, hogy sikerülne az USA vezette nemzetközi koalíciónak és Oroszországnak egy szárazföldi offenzíva esetén sikerülne összefognia.

Pedig, ha komolyan gondolják a terrorizmus elleni harcot, akkor szükség lenne rá. Főleg azért mert ahhoz, hogy a lakosságközé beépült és igen jól felszerelt ISIS-t le lehessen győzni összehangolt támadásra van szükség, nem csak Szíriában, hanem Irakban is. Ehhez óvatos becslések szerint is minimum 150 000, de sokkal inkább 200 000 katonára lenne szükség. (Ennyi embert összeszedni egyáltalán nem lehetetlen, csak az Egyesült Államoknak 2007-ben 140 000 katonája volt Irakban az al-Kaida elleni harc részeként.) Nem arra a mesebeli állapotra kell gondolni, hogy az USA vezette koalíció kiállítja a szükséges emberek egyik felét, Moszkva meg a másikat. Sokkal inkább arra, hogy ha valaki ennek a számnak csak a töredékét az Iszlám Állam ellen vezényelné, bírnia kell a többiek támogatását is. Már csak azért is mert egy sikeres offenzíváshoz szükséges, hogy a támadás lefedje az Iszlám Állam uralta szárazföldi területek nagy részét, ami önmagában is emberfeletti vállalkozásnak tűnik, de ha még arra is figyelniük kell, hogy a többiek nehogy véletlenül őket bombázzák a Da’es helyett, akkor egyenesen lehetetlenné válik.

Az Iszlám Állam elleni harc önmagában is rengeteg véráldozattal járna. Egy példával tökéletesen szemléltethető a probléma: 2004-ben az amerikai erők offenzívát indítottak, hogy felszabadítsák az iraki Anbar provinciában található Falludzsát, az al-Kaida 500 fegyveresének megszállása alól. Az akcióban 13 500 amerikai, iraki és brit katona vett részt. A házról-házra folytatott harcokban a koalíció 107 katonája vesztette életét, 613-an pedig súlyosan megsérültek.

Tehát az ISIS elleni nemzetközi hadseregnek több fronton, egyszerre két országban kellene a falludzsaihoz hasonlóan, házról-házra megbirkóznia, az al-Alkaidánál sokkal jobban felszerelt és képzettebb Iszlám Állammal. A szóba jöhető országok vezetői érthetően hezitálnak, ha arról van szó, hogy saját állampolgáraikat küldjék a mészárszékbe.

Miért küldenék oda saját katonáikat, ha felfegyverezhetik és kiképezhetik, az ott élő és az Iszlám Állammal ellenséges lakosságot, vagy támogathatják a szír elnököt és annak hadseregét, hadd harcoljanak ők az ISIS ellen. Az előbbi az Egyesült Államok, a míg a másik Oroszország. A két ország távolabbi célja ugyanis Kis-Benedek József szerint, hogy a saját katonáik bevetése helyett a helyi szárazföldi erők támogatásával vívják meg az Iszlám Állam elleni háborút, míg ők elvannak a légicsapásokkal.

Amellett, hogy így jóval tovább fog tartani a nemzetközi terrorizmus elleni harc, még jobban ellehetetleníti a felek közti katonai összefogás lehetőségét. Sőt, az a furcsa helyzet állt elő, hogy az Iszlám Állam elleni harcban egy oldalon álló Washington és Moszkva, Szíria jövőjével kapcsolatban, ha áttételesen is, de szembe került egymással. Úgy meg nagyon nehéz lesz egy annyira erős ellenféllel, mint a Da'es felvenni a küzdelmet, ha közben az acsarkodás viszi el az erőforrások egy jelentős részét.

De nem csak ez a baj a helyi erők alkalmazásával. Az Egyesült Államok egyszer már megpróbálkozott valami egészen hasonlóval Irakban, amit a legnagyobb jóindulattal se lehet sikeresnek nevezni. Elég csak arra gondolni, hogy az észak-iraki Ramádit az iszlám Állam májusban könnyűszerrel foglalta el az amerikaiak által kiképzett iraki biztonsági erőktől. Ráadásul azok hónapok óta képtelenek arra, hogy visszafoglalják a várost, még az USA légierejének folyamatos támogatás mellett se.
Továbbá az is árnyékot vet az USA terveire, hogy a Pentagon kihátrált az Asszáddal ellenséges szír milicisták, 500 millió dolláros kiképzési és felszerelési programjából, miután az általuk kiképzett és felszerelt Új Szíriai Erők (NSF) fegyvereket adott át az Al-Kaidával szoros kapcsolatot ápoló Al-Nusra Frontnak.

Nem csak az Egyesült Államok tervei rendelkeznek hátulütőkkel. Az oroszok egy olyan elnököt támogatnak, akinek a legitimitása finoman szólva is kétséges. Basár el-Asszád-ot ráadásul nemhogy csak a térségben nem fogadja el senki, a nem túl népes támogatóin és Iránon kívül, de a nyugati nemzetek közössége se fogja soha. Ez azért érthető egy olyan vezető tekintetében, aki vegyi fegyvereket vetett be a saját polgárai ellen. Meglehet, sokan szívesen eltekintenének Asszád felelősségre vonásától, annak érdekében, hogy újra rend legyen az országban, de az Iszlám Állam létrejöttében és megerősítésében az egyik legnagyobb szerepet pont a szír elnök diktatúráját megdönteni kívánó polgárháború játszotta. Amennyiben Asszád az ország élén marad, nincs semmi biztosíték arra, hogy Szíria nem nem destabilizálódik újra.

A nemzetközi közösség tétovázását az Iszlám Állam is érzi. Amíg a nemzetközi közösség háborúznak is meg nem is, a Da’es nem tétlenkedik, és minden eddiginél összehangoltabb támadásokat hajt végre világszerte. Ráadásul az olyan merényletekkel, mint amilyen a novemberi párizsi mészárlás volt, egyértelműen megmutatták, hogy ellentétben az őket támadókkal, akik csak a távolból mernek ellenük harcolni, ők egészen közel jönnek.