Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az IBM székesfehérvári központjának fejlesztésével 300 új munkahely jön létre

888 - MTI

2020.11.30. 17:35

Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Székesfehérváron.

A külügyminiszter hozzátette, hogy az olyan szolgáltatóközpontok, mint a székesfehérvári, fontos szerepet töltenek be a jól képzett fiatalok foglalkoztatásában, valamint a kutatás- és fejlesztésközpontú gazdaság kiépítésében.

Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét biztosítja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társaságok.

A New York-i cég a székesfehérvári egységgel együtt csaknem 6 ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, míg az itt működő amerikai cégek összesen 105 ezret

– közölte a miniszter.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a mostani beruházásokat különösen jelentősnek tekinti, mivel a legnehezebb helyzetben segítenek magas szinten tartani a foglalkoztatást. Országszerte nap mint nap kezdődnek új fejlesztések, miközben a világ más részeiről szinte csak rossz hírek érkeznek – tette hozzá.

A miniszter szerint Európában ma a leginkább életerős gazdaságok egyike a magyar, így nem döntheti le a válság, mint 2008-ban.

A magyar IBM-leányvállalat 2013 óta a kormány stratégiai partnere. A székesfehérvári központ az előző, 2016-ban véget ért fejlesztéshez is jelentős, 1,1 milliárd forintos állami támogatást kapott. Az IBM Magyarország Kft. nettó árbevétele 2018-ban meghaladta a 16,5 milliárd forintot, 2019-ben megközelítette a 18 milliárd forintot. Forgalma nagy részét külföldi értékesítésekkel érte el. Az adózott eredmény mindkét évben több mint 2,5 milliárd forint volt.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére