Európa hosszú ideje energiaéhséggel küzd. A kontinens energiafelhasználása jelentősen meghaladja azt a mennyiséget, amelyet saját maga ki tud termelni. Ezért pillanatnyilag nemcsak a gazdasági fejlődés, de a puszta napi működés is energiaimportot tesz szükségessé. Ez az energiaéhség már hónapokkal az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt energiaválságba fordult át. Az energiahordozók árai soha nem látott magasságokba emelkedtek, és – azokban a tagállamokban, ahol a végfogyasztói árakat az állam nem szabályozta – a háztartások rezsiköltségeiben is jelentős drágulást okoztak.

A háború emellett kínálati oldalról is tovább fokozta a globális energiaválságot, és újfent rávilágított Európa energiafüggőségére és ellátásbiztonsági problémáira. Egyértelművé vált, hogy lépéseket kell tenni a kontinens energiabiztonságának megerősítése és az elszabaduló energiaárak kezelése érdekében. Ennek jegyében született meg idén márciusban a Bizottság „REPowerEU” névre keresztelt, energiapolitikai javaslatokat tartalmazó reformcsomagja, amelyben Brüsszel felvázolta azokat az intézkedéseket, amelyeket az orosz energiaimport kivezetése, valamint a kontinens ellátásbiztonságának garantálása érdekében szükségesnek tart. A Bizottság a dokumentum átdolgozott verzióját a héten szerdán tette közzé. A nagy kérdés az, hogy a csomag alkalmas-e arra, hogy egyre szaporodó energetikai gondjainkat megoldja. Nézzük!

A brüsszeli számítások szerint a REPowerEU intézkedéseivel legalább 155 milliárd köbméter fosszilisgáz-felhasználást szüntethet meg fokozatosan az EU, ami megegyezik az Oroszországból 2021-ben behozott mennyiséggel. A korábbi dokumentumban az orosz energiaimport kivezetésére vonatkozóan 2027-es határidő szerepelt, az új verzióban ezt felváltotta az „amilyen hamar lehetséges” megfogalmazás. A számítások szerint a 155 milliárd köbméter gázfelhasználás csökkentésének akár kétharmada egy éven belül elérhető. Úgy tűnik, hogy Brüsszel kiindulópontja hibás. Az Unió valódi igénye ugyanis orosz földgázból az időjárás és a gazdaság állapotától függően inkább 180–210 milliárd köbméter között mozog. Az alternatív források reálisan elérhető szintje jóval alacsonyabb, a keresletoldali intézkedések hatásai pedig jóval mérsékeltebbek. A Bizottság javasolt intézkedései nem veszik figyelembe a világpiaci realitásokat és Európa infrastrukturális adottságait, valamint a műszaki, szabályozási és kivitelezési akadályokat. Messziről indulunk tehát...

Fajsúlyos szerepet kap a cseppfolyósított földgáz importjának növelése

A javaslatban fajsúlyos szerepet kap a cseppfolyósított földgáz (LNG) importjának növelése, amely ugyan fontos az ellátás diverzifikálása érdekében, de rövid távon nem tudja kiváltani az orosz gázt. Az LNG-vel összefüggésben további probléma, hogy különösen a közép-európai térség országai kiszolgáltatottak. Az orosz gáz LNG-importtal való kiváltását a régióban jelentősen gátolhatják a szállítások kapacitáskorlátai és a fizikai infrastruktúra hiánya. Nem egyszerűen arról van szó ugyanis, hogy az LNG jóval drágább, mint a földgáz, hanem arról, hogy még ha rendelkezésre is állna és gazdaságilag észszerű módon megfizethető lenne, akkor is nehézségekbe ütközne a kellő mennyiségnek a Közép-Európába történő eljuttatása. Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy

Az LNG-re vonatkozó elem tehát a jelen formájában nem tűnik megvalósíthatónak, de legalábbis erősen problematikus...

A javaslatcsomag azt irányozta elő továbbá, hogy a télre való megfelelő felkészülés érdekében minden év novemberéig minden tagállam töltse fel gáztárolóit legalább 90 százalékos szintre, az idei évben pedig 80 százalékig. Ez ismét irreális elképzelés volt és a napokban le is söpörték az asztalról a tagállamok, ugyanis nagyon súlyos és egyenlőtlen pénzügyi terhet jelentett volna sok európai ország, köztük hazánk számára is. Arról van szó ugyanis, hogy a brüsszeli terv ezen a ponton sem volt észszerű: a betárolandó földgáz mennyiségének egységes mérték szerinti kötelező meghatározása aránytalanul magas költségekkel járt volna a nagy tárolói kapacitással rendelkező tagállamok, mint például Magyarország számára és sokkal kisebbel olyanoknak, ahol kevés a gáztároló. Sokkal észszerűbb elképzelés lett volna már az elején, ha Brüsszel ezt a kötelezettséget nem a tárolási kapacitáshoz, hanem a fogyasztáshoz akarta volna igazítani. Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ezt a megközelítést ajánlották még az európai szakmai szervezetek és a szabályozó hatóságok is. A józan ész nyilvánvalóan azt diktálja, hogy ne azon múljon a kötelezően tárolandó gáz mértéke, hogy mennyi a rendelkezésre álló kapacitás, hanem azon, hogy milyen az ország várható fogyasztása. A kamrába sem annyi élelmet halmazunk fel, amekkora a kamra, hanem annyit, amire belátható időn belül várhatóan szükségünk lehet. Ellenkező esetben csak a pénzt pocsékoljuk. „Megnyugtató”, hogy a javaslat e pontja máris elesett, ugyanis a napokban megállapodás született a fogyasztás-arányos megközelítés javára. Mindez újabb példája annak, hogy a Bizottság elképzelései nem minden esetben tanúskodnak józan gondolkodásról...

A probléma ismét a légvárak építése

A javaslat talán leginkább hangsúlyos célkitűzésként a megújuló energiaforrások arányának növelését jelöli meg, ambiciózus célszámokkal. A probléma ismét a légvárak építése. A Bizottság adottságnak veszi az eddigi célszámok teljesülését és azokra „licitál rá”. A papír persze sok mindent elbír, de súlyos csalódás lesz a következménye annak, ha a Bizottság nem veszi figyelembe az egyes államok földrajzi adottságait és Európa energiapiaci realitásait. Miközben nyilvánvalóan szükséges a megújuló energiaforrások arányának növelése, azt is látni kell, hogy technológiai áttörés nélkül kizárólag azokra támaszkodni nem lehet. Továbbra is szükség van más energiaforrásokra, különösen az atomenergiára és a földgázra, egyrészt a biztonságos, stabil energiaellátáshoz, másrészt az időjárási változékonyságból fakadó termelési eltérések kiszabályozásához, hiszen, ha a Nap napokig, esetleg hetekig nem süt, az élet attól még nem állhat meg, áramra ugyanúgy, sőt, annál inkább szükség van. Ezért stratégiai hiba, hogy az EU kizárólag a megújuló energiaforrásokat támogatná, miközben a klímasemlegesség szempontjából az atomenergia is tiszta energiaforrás, és elengedhetetlen az energiabiztonság garantálásához. Arról van ugyanis szó, hogy

Az ún. „energiaátmenet”, aminek célja az európai károsanyag-kibocsátás csökkentése, leginkább a villamosenergia-rendszerben indított el földindulásszerű változásokat. A korábbi, nagy, szennyezőbb technológiával termelő erőművi forrásoldal elaprózódótt, csak Magyarországon több ezer megújuló termelő csatlakozik immár a rendszerhez. Ezeknek az időjárásfüggő, megújuló energiaforrást hasznosító erőművek termelési bizonytalanságainak kiszabályozásához és a villamos-energiatermelés kiszámíthatóságához elengedhetetlen egyrészt a meglévő, szabályozható, alapvetően földgáz-tüzelésű erőművek rendszerben tartása, másrészt újabbak építése. Csak a nagyságrend érzékeltetése végett: egy földgáz-tüzelésű erőmű létesítésének költsége hozzávetőleg 150 milliárd forint körül mozog.

Más szóval, megtérülési garanciát kellene adni a befektetett pénzre. A Bizottság ilyet nemigen biztosít, a fejlesztésekre új forrást nem irányoz elő, illetve amit adna, azt más területektől, például az agráriumtól vonná el. Most akkor ne együnk, vagy ne világítsunk?!

Az energiaellátás diverzifikálása terén Magyarország is jelentős lépéseket tett

Végül jól jelzi a bizottsági javaslat valóságtól való elrugaszkodottságát az az elképzelés is, hogy a céges autók legyenek kötelezően nulla kibocsátású járművek. Ez amellett, hogy hatalmas terhet róna a vállalkozásokra, nem veszi figyelembe az Európában meghatározó autóipar helyzetét sem: a piaci zavarokat, az ellátási láncok akadozását és a termelés lelassulását. Az óriási költségekkel járó és technikailag is nehezen kivitelezhető javaslat tehát egy újabb uniós túlszabályozási kísérlet. Ismerős ez az utópisztikus elgondolás az uborka-görbület megregulázása óta...

Szlovénia kivételével minden szomszédos ország felé kiépültek a kétirányú szállításra alkalmas földgázszállító vezetékeink, elkészült a szerb-magyar interkonnektor, amellyel hozzáférhetünk a délkelet-európai gázhálózatokhoz, regionális szinten pedig fontos fejlemény volt a krk-szigeti LNG-terminál üzembe állítása. Noha az energiaellátás diverzifikálása kulcsfontosságú az ellátásbiztonság szempontjából, azt is be kell látni, hogy az orosz energiahordozókról való teljes körű leválás rövid távon nem tűnik reálisnak.

Bizakodásra adhat okot, hogy az európai vezető politikusok körében is találhatók néhol józan hangok. Markus Söder bajor miniszterelnök például úgy nyilatkozott, hogy az energiafelhasználás erőltetett csökkentése sem jelentene hosszú távon megoldást a tartomány jelenlegi problémáira. Hubert Aiwanger miniszterhelyettes pedig azt állította, hogy egy gáz- és olajembargó rendkívül káros lenne a gazdaságra nézve, és hatalmas áremelkedéshez vezetne. Magyarország a kezdetektől azt az álláspontot képviseli, hogy az energia nem politikai, hanem ellátás- és gazdaságbiztonsági kérdés. Az energiaellátást diverzifikálni kell, a megújuló energiaforrások arányát növelni kell, de mindezt nem szabad észszerűtlenül, a saját kárunkra megtenni.

A szerző Mernyei Ákos, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa