Ezzel a Bizottság szintet lépett a szuverenitássértések sorozatában, ugyanis közleményük szerint nemcsak a vonatkozó büntetőjogi és menekültügyi módosításokat, de az azok alapját képező Alaptörvény-módosítást is megtámadják a Bíróságon – írja az Alapjogokért Központ. Ez nyilvánvalóan jogi nonszensz, hiszen egy állam szuverenitásának alapköve, hogy alkotmányos szabályait szabadon állapítja meg. Ha a Bíróság viszont elfogadja a Bizottság érveit, akkor a jövőben az Európai Unióban teljesen felesleges lesz állami szuverenitásról beszélni, hiszen ezen az alapon az uniós szervek bármely tagállam bármely alkotmányi előírását felülírhatnák – akár például azt is, hogy Magyarországon a házasság férfi és nő köteléke, hogy Róma Olaszország fővárosa, vagy hogy Németország tartományokból áll. A Bizottság egész eljárása azért is érthetetlen, mert az Alaptörvény támadott rendelkezése éppen a genfi menekültügyi konvenció szabályát, az ún. „első biztonságos ország elvét” emeli alkotmányos szintre: azaz, hogy Magyarország csak olyan személyt fogad be menekültként, aki közvetlenül olyan területről érkezett, ahol élete veszélyben volt.

Az azonban, hogy az uniós szerződésekkel is szembemenve a Bizottság a hazánk ellen folyó kötelezettségszegési eljárás tárgyává tette az alkotmány egy passzusát is, egy átfogó, sarlatáni mesterterv része. A Bizottság ugyanis – együttműködve a Bírósággal – hosszú évek óta azon dolgozik, hogy nyakatekert jogértelmezéssel kiszélesítse az uniós jog eszköztárát a tagállamokkal szemben, így teremtve majdani alapot az Unió föderalizálásához és a nemzeti alkotmányos identitások teljes lebontásához. Az aknamunka már régóta folyik: például az uniós szerződések sosem mondták ki a „közösségi jog elsőbbségének elvét”, ezt a Bíróság önhatalmúlag dolgozta ki a ’60-as években. Az ilyen típusú, önkényes jogértelmezésen alapuló lopakodó jogalkotás azonban a mai napig is folyamatos: bár az alapszerződések az igazságszolgáltatás szabályozását egyértelműen tagállami hatáskörbe utalják, a bírákra vonatkozó szabályok módosítása miatt a Bizottság kezdeményezésére a Bíróság 2012-ben előbb Magyarországot, majd pár hete Lengyelországot marasztalta el – a „hatékony jogorvoslathoz való jogra” vonatkozó, közelebbről meg nem határozott általános uniós jogelvre való hivatkozással.

Azonban még ez is pusztán a „jéghegy csúcsának” minősül az Európai Bizottság nemrégiben publikált, az „Unión belüli jogállamiság megerősítésére” vonatkozó intézkedési tervének fényében. Ebben a testület már általános érvénnyel szándékozik előirányozni, hogy az EU „pénzügyi érdekeinek” vélelmezett sérelme vagy az „igazságszolgáltatás függetlenségének csorbulása” – mint amilyen például a bírák nyugdíjkorhatárának az általánoshoz igazítása – alapot teremt a „jogállamisági beavatkozásra” olyan területeken is, ahol az EU-nak nincs kompetenciája. A Bizottság ráadásul a szerződésekben teljesen más értelemmel rögzített „lojális együttműködés elvére” alapozva akarja megteremteni a közvetlen lehetőséget a szuverenitásba történő beavatkozásra és már-már szovjet frazeológiát idézve rögzítik, hogy „valamennyi uniós intézmény felelőssége, hogy arányos segítséget nyújtson a tagállamoknak a jogállamiság tiszteletben tartásának biztosításához” – magyarán a jogi intervencióhoz. Mindezért a Bizottság egy folyamatos és automatikus „jogállamisági felülvizsgálati ciklust és jelentési eljárást” indítványoz, továbbra is kiáll korábbi, pénzügyi szankciót előirányzó javaslata mellett, azonban ezek megvalósulásáig is „stratégiai megközelítést” fog alkalmazni a „jogállamisági problémák” esetében és az ilyen ügyek kapcsán is kötelezettségszegési eljárásokat indítanak. Ez persze szerződésellenes, de ebbe illeszkedik a most Magyarország ellen indított támadás is.

Mindez természetesen egy kifutóban lévő Bizottság akciózása – a testület leendő, új vezetője, Ursula von der Leyen számára ez azonban nem feltétlenül egy átveendő-folytatandó munkakör, hanem sokkal inkább egy óriási lehetőség. Lehetőség arra, hogy szakítson a Juncker vezette testület politikai felfogásával – melynek alapeleme a tagállami szuverenitás megsértése – és visszatérjen a Bizottság eredeti szerepköréhez: tehát hogy az egyes felek között „jó szándékú közvetítő” és a „szerződések őre” legyen, de semmi több.