Nincs igaza, mert állításával ellentétben a magyar sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint a német. Antiszemitizmus ügyben pedig elképzelhetetlen Magyarországon az, ami Németországban ma is megtörténhet, zsidó személyek nyílt zaklatása és bántalmazása. Schulz úr éveken át támadta Magyarországot, mert megvédi határait, és nem fogad be bevándorlókat. Pedig a két dolog közötti összefüggés nyilvánvaló.

 

De legnagyobb lódítása az uniós pénzalapokra vonatkozik. Schulz és sok más német is úgy tesz, mintha ők pénzt adnának a szegényebb országoknak, és nettó befizetők lennének. Pedig éppen fordítva igaz: ők az egységes piacnak nevezett európai gazdasági rendszer nettó haszonélvezői. Az egységes piacon megtermelt profitjuk egy részét adják vissza a többi tagállamnak az Európai Unió költségvetésén keresztül, aminek nagyobbik része ismét náluk szokott kikötni.

 

Ez az európai gazdasági erőviszonyok realitása, és nekünk ezzel kell együtt élni. De súlyos hipokrácia, ha egyes német politikusok azt várják tőlünk, hogy ezért még hálásak is legyünk. Magyarország esetében az Európai Unió gazdagabb államai, élükön Németországgal, évente körülbelül 6 milliárd eurót visznek el különböző jogcímeken. Eközben Magyarország az unió költségvetéséből körülbelül évi 4 milliárd eurót kap.

 

A helyzet világos. Németországnak nem pénzébe kerül Magyarország uniós tagsága, hanem Németország pénzt keres rajtunk. Ráadásul ez a német fölény nem a németek nagyobb szorgalmának vagy tudásának köszönhető. Egyszerűen azért van így, mert Magyarország szovjet megszállás alatt élt, Németországnak pedig csak a harmada. Nyugat-Németország 45 évig tőkét halmozhatott fel, mialatt bennünket a szovjet-kommunisták folyamatosan kifosztottak.

Az örökölt nyugati versenyelőny csökken, mert Közép-Európa felzárkózik, és a 2020-as évek végére – részben az Európai Unió konvergenciapolitikájának köszönhetően – beáll az egyenlő versenyhelyzet. Addig is több önuralmat kérünk Schulz úrtól és elvbarátaitól.

 

Orbán Viktor