A „Gyurcsány-terrorról” rendez vándorkiállítást a CÖF
2021.06.01. 15:05
„A 2006. október 23-án vérvörösre festett köztársaságról szóló vándorkiállítás, amelynek anyagát a települések közterületein fogják bemutatni, az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének 15. évfordulóján, vagyis szeptember 17-én indul útjára” – közölte ifj. Lomnici Zoltán a CÖF–CÖKA közös sajtótájékoztatóján.
Hozzátette: a többek között fényképeket, „a rendőrterror során használt” fegyvereket és eszközöket bemutató tárlat mellett fórumokat is tartanak majd, amelyeken „2006 hősei”, a jogsértések érintettjei számolnak be a történtekről. A szóvivő elmondta, hogy ezzel egy időben
amely a „rendőrségi bűncselekményeket”, az eseményeket követő bírósági gyakorlatot, illetve a közhatalom által elkövetett alapjogsértéseket vizsgálja majd. Annál is inkább, mert Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök jogi felelősségre vonása elmaradt – közölte ifj. Lomnici Zoltán.
Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője elmondta: a vándorkiállítás annál is inkább aktuális, mert az a politikai elit,
illetve máig tagadja a jogsértéseket, és azt ígéri, hogy ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. A kiállításnak az is a célja, hogy a fiatalok számára, akik koruknál fogva nem voltak tanúi a történteknek, felelevenítsék a 2006-os eseményeket, amelyek a hatalom érdekét szolgáló „szisztematikus terrornak” feleltek meg, mert a tudatébresztés morális és nemzetpolitikai felelősség.
Gőbl György, a kiállítás szervezésében szintén részt vevő Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnöke azt mondta, nem a békés tüntetők, hanem a rendőrök kezdeményezték az erőszakot 2006. október 23-án, amikor minden ok nélkül vertek véresre embereket.
A jogsértések sértettjei közül csak kevesen kaptak elégtételt”
– tette hozzá. Az is elhangzott, hogy a CÖF–CÖKA várja mindazok jelentkezését, akik 2006-ban jogsérelmet szenvedtek el, de történetük eddig titokban maradt. Továbbá adománygyűjtést is indítanak a vándorkiállítás finanszírozása érdekében.























































































