A rendszerváltás utáni Magyarországon, ha bárminemű nemzeti ügy felmerült, legyen szó akár Trianon-emlékévről, Szent István-napról, vagy akár egy turulszobor felállításáról, akkor az éppen ügyeletes baloldal folyamatosan kijátszotta a mindig kéznél levő antiszemita kártyáját, fasizmust, nácizmust kiáltva vertek éket a magyar társadalom szövetébe. A zsidóság rendre elfogadta az ügyeletes áldozat szerepét, és önmaguknak is hazudva sokszor azt hajtogatták, hogy a konzervatív nemzeti oldal minden tagja veretes antiszemita. Becsapták saját magukat, a zsidó közösségek pedig a liberális közvélemény nyomásának engedve elkezdtek félni a konzervatív oldaltól. Pedig hatalmas szerepük volt a magyarországi polgári, konzervatív gondolkodás kikristályosításában. Évtizedeken át egyszer sem gondoltak abba bele, hogy ők csak a biodíszletet adják a nemzeti érzelmet nyomokban sem tartalmazó baloldal pitiáner politikai játszmáihoz.

A magyar társadalom szerkezetén belül kétféle antiszemitizmus figyelhető meg, az egyik a meglévő, a másik a gerjesztett. A baloldal 28 éven át (a kommunista időket felesleges számításba venni) tudatosan, jól meghatározott érdekből gerjesztette az antiszemitizmust. Hiszen a népszerűtlen és a magyar társadalom zömének a szemében ellenszenves baloldali politikusok zsidó vezetők általi legitimációja (ez szintén jól felfogott érdekből történt) többek között maga után vonta a magyar zsidóság megbélyegzését is. Csak egy példa: Gyurcsány Ferenc kiállása a zsidóság mellett egyértelműen az utóbbiaknak okozott visszafordíthatatlannak tűnő kárt.

A baloldal társadalomszervezési politikája nagyon egyszerű volt: a megosztás és az egymás ellen fordítás. A társadalom zsidók és magyarok mentén való megosztásáért kiásott árkokat a jobboldalnak kellett betemetnie, hiszen a zsidóság sajnos elfogadta az ügyeletes áldozat szerepét, és a baloldal folyamatosan kijátssza ezt az adut.

A 2010-es választások utáni években vált világossá mindenki számára, hogy a történelem fordulóponthoz érkezett. Elsősorban azért, mert az orbáni államvezetés alapját nem a zsidó és nem zsidó szembenállás határozta meg, hanem sokkal inkább a pragmatikus együttműködés, a múltbéli traumák konszenzuális feloldozása és megélése.

Hiába írta Heller Ágnes, hogy Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődött, ezzel igazából ráerősített a már meglévő sztereotípiákra, és mára már kiderült, hogy az antiszemitizmus a baloldal problémája.

Heller Ágnes bigottságát igazából saját maga támasztja alá, hiszen meggyőződésesen azt állította, hogy a baloldaltól és a liberális közvéleménytől teljesen idegen az irracionális Izrael-ellenesség és az arab-muszlim világ heroizálása.

Mindannyian látjuk, olvassuk, tapasztaljuk, hogy a baloldal meggyőződésesen Izrael-ellenes és az utolsó pastu pásztorra is hatalmas pátosszal és heroizmussal tekint. A baloldal hősei 2018-ban az arab terroristák, embercsempészek, erőszakos elkövetők, nigériai tehénhajcsárok, brüsszeli bürokraták és szójatejet ivó, babzsákfoteles forradalmárok.

Egy korábbi tanulmányában Heller nagyon fifikásan megjegyezte, igazából nem lehet meghatározni, hogy ki az antiszemita – mint írja, egyszerűbb ezt kitapintani. Magyarul ez annyit tesz: az az antiszemita, akire én azt mondom. A baloldali antiszemitizmust igazából Victor Adler szocdem politikus határozta meg a legteljesebben, mint írja: az antiszemitizmus a hülyék szocializmusa.

A válasz nagyon egyszerű. Az egyházellenesség. Ezért hunynak szemet a muzulmán judeodémonizálás felett is. Hiszen a baloldali mozgalmak kötőeleme az egyházellenesség, szűkebb értelemben a keresztényellenesség. Így a muzulmán szimpátiát a multikulturalizmus jegyében, míg az antiszemitizmust az egyházellenesség jegyében ölelik keblükre a balosok. Általában a szélsőséges iszlám vérvádjai ellen sincs kifogása a baloldalnak, hiszen azt a multikulti értékei védik.

A tolerancia, a befogadás, az elfogadás és az önfeladás jegyében a baloldal azt is eltűri, ha az imámok a keresztények és a zsidók meggyilkolására szólítják fel híveiket. Mint azt kifejtik imáikban: „a zsidók Allah ellenségei, a zsidókat Allah mindörökre megátkozta, s a muszlimok vallási kötelessége a zsidók ellen harcolni, mi több, vallási kötelesség zsidókat ölni.”

Ulrike Meinhof baloldali terrorista a ’70-es években azt találta mondani, hogy az antiszemitizmus valójában a kapitalizmus gyűlölete.

A mai modern baloldal antiszemitizmusa már nem annyira a szellemi elődjében, Marxban gyökerezik (ez részben azért van, mert a mai baloldal a nagytőke kiszolgálója és a féktelen kapitalizmus híve), aki úgy gondolta, hogy a zsidók igazi vallása a pénz, hanem sokkal elvontabb alapon nyugszik. Ennek az alapnak a tartópillérei a liberalizmus, a multikulturalizmus, az identitásprobléma és a hagyományos értékrend gyűlölete.

Az ortodox (bigott) szocialisták helyét átvevő relativista, posztmodern haladár baloldal a fenti tartópillérek mellé beemelte az Izrael-ellenességet is. Érveik szerint Izrael a gyarmatosító, a kapitalizmus megtestesítője, ezért a baloldali világmegváltás ellenfele.

A progresszív baloldal minden igyekezetével azon van, hogy az Izrael-gyűlöletet és a cionizmusellenességet elfogadhatóvá tegye, miközben az újonnan felfedezett és keblére ölelt iszlamofóbiát új antiszemitizmusként jelöli meg. A baloldali antiszemitizmus új szövetségeseket keresett, és talált is a muszlim közösség soraiban.

A baloldali szalonokban manapság nem trendi zsidópártinak lenni, a legújabb módi az önfeladás és a muszlim térhódítás pártolása – akár az őshonos európai közösségek kárára is.

A nagy nyugat-európai lapok, a Spiegel, a BBC, a La Stampa, a Deutsche Welle, a The Guardian, a Libération, az Independent, a Corriere della Sera és Le Monde hasábjain általában olyan tudósítások, véleménycikkek jelennek meg, amelyek alátámasztják Heller ­– a baloldal ­által soha nem idézett – véleményét, mely szerint a radikális jobboldal és a baloldal egyre közelebb áll egymáshoz, és sokkal inkább tolerálja az antiszemitizmust. Liberális szerzők sűrűn bírálják Izraelt, a konzervatív keresztény és zsidó közösségeket, miközben istenítik az pakisztáni kecskepásztort és a német szélsőbalos aktivistát.

A szélsőjobboldaliak és a neonácik egykor szervezetileg is egymásra találtak, hiszen a 2000-es években gründolt balos ATTAC nevű szervezet támogatója volt Tamás Gáspár Miklós mellett egy halom más szocialista politikus is, és ezen szervezet rendezvényein izraeli zászlók égetése után „nem akarunk többé zsidó disznókat!” felkiáltással tértek nyugovóra.

A radikális európai jobboldal azonban fokozatosan kifarolt a szélsőbaloldaliak mögül, akik dzsihadistákkal és keményvonalas muzulmánokkal helyettesítették őket. A normalitás trónjára törő szörnyszövetség baloldaliakból, a médiát uraló szélsőliberálisokból és szélsőséges muzulmánokból áll.

A statisztikai adatok egyértelműen alátámasztják a baloldali antiszemitizmus tényét. A 2000-es évektől folyamatosan nőtt az antiszemita indíttatású támadások száma. A történelemben először a zsidóságot nem a szélsőséges csoportok támadták, hanem a baloldallal szövetséges muzulmánok.

Korábban már számszerűsítettük a baloldali antiszemitizmus eredményeit. Akkor megállapítottuk, hogy több ezer nyugat-európai család kényszerült elvándorlásra. Miközben a baloldali média hurráoptimista a migráció kapcsán, addig európai emberek ezrei kényszerülnek lakóhelyeik elhagyására.

Felmérések szerint a muzulmán bevándorlók nagy része szélsőséges iszlamista nézeteket vall. Franciaországban ez az arány 53, Svédországban 51, Nagy-Britanniában 36, Németországban pedig 34 százalék volt. Ehhez képest sokkal kevesebben voltak azok, akiket szélsőjobboldaliak részéről ért atrocitás – Franciaországban például csak 4, Svédországban 5, Nagy-Britanniában 7, Németországban pedig 11 százalék volt ez az arány. A felmérésből az is egyértelmű, hogy a zsidógyűlölet mára inkább már baloldali jelenséggé vált, főleg Nyugat-Európában. A megkérdezettek szerint Franciaországban az antiszemita incidensek 18, Svédországban 25, Nagy-Britanniában 14, Németországban pedig 9 százaléka a baloldaliak számlájára írható.

A zsidók és a keresztények dehumanizálása, férgekhez és egyéb élősködőkhöz való hasonlítása egyre gyakoribb az Európába hívott muszlimok körében. A jelenség természetesen nem új keletű, de a baloldali politikai erők és a liberális közvélemény közvetett támogatása új formát biztosít a tartalomhoz. Sokan úgy vélik, a szavazók nélkül maradó baloldali elit rájött arra, hogy úgy tudnak visszakerülni a hatalomba, ha valamelyest engedményeket tesznek az egyre nagyobb számú muszlim közösségeknek.

A baloldalon állók elérkeztek az utolsó utáni órához, innen következik: