Tegnap jelent meg a nyolcason kollégám, Horváth K. József írása, melyben – korábbi kommunikációs igazgatóként – a Fradi virágzásáról értekezik.

A cikk zárógondolata az, hogy a Ferencváros a magyar kultúra része. Ha ezt az állítást elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy ez ugyanúgy igaz az Újpestre (vagy bármelyik másik magyar klubra) is. Máskülönben mégis hogyan beszélhetnénk az egész országot megmozgató Fradi-Újpest rivalizálásról?

Vagy azt mondjuk, hogy a több százezer Újpest-szurkoló nem tagja a magyar nemzetnek? Nonszensz feltételezés, ilyet épeszű ember nem gondol.

A lila-fehér klub, melynek jómagam is a szurkolója vagyok, 1885-ös alapításával hazánk legrégebbi (megszakítások nélkül működő) sportegyesülete.

Az Újpesti Torna Egylet elévülhetetlen szerepet játszott a magyarországi sportélet alapjainak lerakásában és – sok más sportág mellett – a labdarúgás Magyarországon történő meghonosításában.

Az Újpest sorsa ráadásul összefonódik a magyar nemzet sorsával is, a második világháborút megelőző évek aranykorszaka után az Újpestre – csakúgy, mint az egész magyar nemzetre és a többi sportegyesületre is, tragikus évek vártak. (A '20-as évek végét és a harmincas éveket magában foglaló érában az UTE ötször nyerte meg a magyar bajnokságot, kétszer sikerült elhódítania a Közép-európai Kupát és egyszer a – Bajnokok Ligája első kiírásaként is értelmezhető – Bajnokok Tornáját. Az akkori csapat erejét jól mutatja, hogy a lila-fehérek 1926 és 1942 között a bajnokságban minden évben a dobogón végeztek, emellett 5 kupadöntőt játszottak.)

Az UTE a kommunista hatalomátvételt követően, 1950-ben elveszítette a „függetlenségét”, az ország kommunista vezetői a belügyminisztérium fennhatósága alá helyezték a klubot. A hatalom az UTE nevét és a címerét sem tisztelte, így kapta meg a klub a Budapesti Dózsa nevet – és mellé a Dinamo-csapatok egyencímerét.

Az Újpesti Dózsa címere

A Rákosi-korszak az Újpest megregulázásáról szólt, melynek része volt – a már említett név- és címercserén túl – a csapat válogatott játékosának, Szűcs Sándornak a kivégzése is. (Erről bővebben ITT lehet olvasni.)

Az újpestiek ráadásul az 1956-os forradalom alatt tanúsított viselkedésükkel is kivívták a kommunisták ellenszenvét: az október 23-i felkelés kirobbanása után a magyarországi sportegyesületek közül elsőként a lila-fehér klub adott ki határozatot arról, hogy az egyesület visszaveszi a kommunisták által elorzott nevét és címerét, így éledhetett újjá néhány nap erejéig az Újpesti Torna Egylet a klub hagyományos címerével.

A forradalom végül kudarcba fulladt, az UTE-ból Újpesti Dózsa lett, a szakosztályok mezeire pedig újfent a Dózsa-logó került.

Aligha véletlen, hogy az Újpest a diktatúra legkeményebb éveiben (1947 és 1959 között) egyetlenegy bajnoki címet sem szerzett, sőt a klub igazi sikerkorszakának kezdetére a ’60-as évek végéig kellett várni: az 1969 és 1979 közötti 11 bajnoki kiírásból 9-et a lila-fehérek nyertek meg. Ez idő tájt a nemzetközi porondon is sikeres volt az Újpest, a Vásárvárosok Kupájában a döntőig, a Bajnokok Ligája elődjének számító BEK-ben pedig az elődöntőig jutottak a IV. kerületiek.

A rendszerváltás után aztán helyreállt a világ rendje, s ahogy a függetlenné váló Magyarország visszavette a koronás címert, úgy vette vissza az Újpest is az UTE hagyományos címerét és nevét.

Habár a '90-es évek végén a labdarúgócsapat jogilag kivált az UTE-ból, az Újpest FC név alatt futó klub címerének alapja továbbra is a hagyományos UTE-címer maradt, valamint az Újpest FC és az UTE mint anyaegyesület szoros együttműködése határozta meg a mindennapokat a IV. kerületben.

Ebbe a szimbiózisba csöppent bele 2011-ben Roderick Duchatelet belga üzletember, amikor megvásárolta az Újpest FC-t. A belga tulajdonos rovására sok mindent lehet írni, de az összes rossz döntése közül kiemelkedik a klub hagyományos címerének lecserélése egy „vécédeszkára”.

Az eredeti címer és a vécédeszka

Duchatelet ráadásul – elvileg – jogszerűtlenül járt el, ugyanis a társasági szerződés értelmében az arculati elemek megváltoztatásához (a címer is ilyen) a tulajdonosok százszázalékos hozzájárulása szükséges, a néhány százalékos tulajdonjoggal rendelkező UTE-t pedig senki sem kérdezte meg a döntésről.

A gyakorlatban azonban a Kúria tavaly májusi döntése óta tudjuk, hogy Magyarországon büntetlenül meg lehet alázni az ország legrégebbi – megszakítások nélkül működő – sportegyesületét, amely megannyi olimpiai bajnokot és nemzetközi sikert adott a magyar nemzetnek.

Az Újpest ráadásul országos viszonylatban a Ferencváros után a legnépszerűbb magyar sportegyesület, több százezer magyar állampolgár jogai sérülnek tehát akkor, amikor a bírói gyakorlat zöld utat enged egy, a magyar hagyományokat sárba tipró belga üzletember ámokfutásának.

A Fradi virágzása szép és jó dolog, de az csak a fradistákra tartozik. Mi, Újpest-szurkolók azonban egyelőre nemigen álmodozhatunk hasonlóról. Sőt, szerintem sokan egyetértenek velem abban, hogy első körben már azzal is megelégednénk, ha visszakapnánk a címerünket.

Azt a címert, amely 1885 óta melengeti meg magyarok százezreinek a szívét, s amelyet még a kommunisták sem tudtak véglegesen eltörölni.

Nehogy már egy belga senkiházinak sikerüljön! Főleg ne a magyar hagyományok védelmét prioritásként kezelő nemzeti kormányzás 10. évében.