Bizakodva mentem ki vasárnap a III. kerületi TVE és a Dunaharaszti meccsére, pedig az előjelek nem voltak jók. A múlt heti Budafok-meccs miatt kihagytam a szurkolótársaim szerinti legrosszabb meccset a szezonban (THSE–Kerület 3–0), egy kiesőjelölt jött Óbudára, azt gondoltam, mikor, ha nem most? Nyerni kellett a dobogóért, nyerni kellett a büszkeségért, és nyerni kellett azért is, hogy senkiben ne legyen kétely, hogy a játékosok fejben, mentálisan is ott vannak a meccseken.

Sajnos úgy tűnik, nem mindegyikük van ott.

A Dunaharaszti MTK a kiesés ellen küzd az NB III. Nyugat csoportjában, ősszel a Kerület 2–0-ra győzni tudott az együttes ellen idegenben. A TVE a dobogóért harcol, a hosszú távú terv pedig a feljutás a következő szezonban. A Kerület tizenkét meccsből álló veretlenségi sorozata a múlt héten szakadt meg, a csapat ráadásul már három forduló óta nem lőtt gólt, így nem lehetett könnyű meccsre számítani. Ennek ellenére voltam bizakodó, talán annak a bácsinak hála, aki a kisboltban egy „hajrá, TTVE!” köszönéssel fogadott, amikor Kerület-sálban betértem egy sörért. Mikor mondtam neki, hogy a Dunaharaszti az ellenfél, akkor be is mondta, hogy szerinte 3–1 lesz a végeredmény. Mondjuk abból, hogy a TTVE nevet használta, nyilvánvaló volt, hogy nem mostanában volt utoljára meccsen...

A találkozó jól kezdődött, az első félidőben kevés volt a helyzet, a Kerület a mezőnyben dominált, és egy szép támadás után Kaszai még vezetést is megszerezte. Volt sansz a második gólra, de még gólhelyzetig sem sikerült eljutni, az utolsó passzok nem jöttek be.

Még így is egész sokan voltunk

Ami a beszólásokat illeti, kapott valamennyit a játékvezető is, aki a mezőnyben tényleg sokat hibázott, de eredménybefolyásoló tévedése nem volt. A „közönségkedvenc” Igor Nicsenko lett, aki annak az Igor Nicsenkónak a fia, aki annak idején a Stadler FC, a Ferencváros, a Dunaferr és a Győri ETO színeiben is NB I-es játékos volt, a Fradinál pedig gólkirály lett. Az ifjabb Nicsenko már nem ennyire sikeres, megfordult a Győr második csapatában, majd a Jászberényben, a Dunaújvárosban, az ESMTK-ban és a Kozármislenyben is, mielőtt Dunaharasztiban kötött ki. A másodosztályban tizenegy alkalommal lépett pályára, a harmadik vonalban 90-szer. Nicsenko a neve és a kinézete miatt is könnyen felismerhető, így törvényszerű, hogy őt szidta legtöbbet a hazai közönség.

Ezek voltak a kedvenceim, a T72-es tank említése egyébként egészen gyakori volt.

A szünetre egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok, a játék nem volt az igazi, ahogy a szurkolás sem, ám egyik sem volt olyan rossz, a gondokat pedig mind feledtette volna egy győzelem.

A második játékrész kezdetére kiderült, hogy az NB I-ben nem lesz olyan eredmény, aminek örülni fogok, az Újpest a bronzérem mellett a nemzetközi indulást is elszórakozta, így még inkább a Kerület volt az egyetlen, ami kis örömet okozhatott volna.

Sajnos a második félidőben döbbenetesen rosszul játszott a Kerület, a játékosok zöme ráült az eredményre, alig akadt, aki küzdött volna. Nem úgy a vendégeknél, a Dunaharaszti harcosan jött ki a második 45 percre, amit egyébként egy olasz szurkolóval tekintettem meg. Nehezen ugyan, de sikerült megtudnom, hogy nem az olasz feleséggel rendelkező Jeszenszky rokonáról van szó, azt viszont már könnyebben értettem, amikor a pályán történteket kommentálta „cazzo” vagy „vaffanculo” felkiáltásokkal, melyeket a jellegzetes olasz gesztikulálással tett még szórakoztatóbbá.

A Dunaharaszti játékosai jól ráéreztek arra, hogy ez a Kerület számukra most verhető, így csak mentek előre, és a sok hiba ellenére ki is egyenlítettek. Ha ez nem lett volna elég, az utolsó percekben még egy büntetőt is sikerült összehoznia a védelemnek, Nicsenko értékesítette (az első gól is az övé volt), ezzel a DMTK 2–1-re nyert.

Minden benne van: a hazaiak lehajtott fejjel hagyják el a pályát, a vendégek ünnepelnek

A közönség nagyon csalódott volt a látottak miatt, sokan szidták a hazai játékosokat. Ennek ellenére a Kerület focistáinak zöme kijött megköszönni a szurkolást, volt kölcsönös taps is a végén, sőt, még pacsizás is, igaz, mindkét oldalról kisebb létszámban a megszokottnál. Nem mindenki felfogásával van gond természetesen, de sajnos elég sokan indiszponáltak voltak ahhoz, hogy ez látszódjon a csapat teljesítményén, ráadásul ez nem az első ilyen meccs volt. A dobogó még így is elérhető, három együttes áll azonos pontszámmal a harmadik-negyedik-ötödik helyen. Remélem szebb folytatás vár az óbudai focira!