Kisebb kihagyás után még szerettem volna méltóképpen lezárni az idei szezont, ezért vasárnap kinéztem a Budafok–Dorog-meccsre. Fontos találkozó volt ez, a Budafoknak minden pont kell a bennmaradáshoz, a Dorognak pedig szintén nem fér bele sok pontvesztés a mögöttük álló csapatok ellen, ha tavasszal nem akarnak izgulni.

Budafokon a nyár végén jártam utoljára meccsen, azóta bizony változott ez-az. A stadion rekonstrukciója jól halad, a főlelátó befedésének munkálatai már jól láthatóak. Sőt, a meccs végére még egy kis meglepetést is hagytak.

A szokásaimtól eltérően most nem tudtam eldönteni, kinek szurkoljak. A Dorog a kedvenc vidéki csapatom a Vác után, ráadásul közel van Óbudához, és elképesztően hangulatos a stadionja, szóval kedvelem őket. A Budafokot szintén, budaiak, ez már önmagában elég, de kisebb kötődésem amúgy is van ahhoz a kerülethez.

A belépő még mindig 800 forint, NB II-ben ezt korrekt árnak tartom, bár az alsóbb osztályú csapatoktól sem sajnálom az ilyen nagyságrendű beugrókat.

Érkezés után a már említett tetőszerkezet kötött le a legjobban, majd pedig egy tökéletes outfitben megjelenő bácsi, aki az egész félidőben szórakoztatott a beszólásaival. Egy tökéletesen patinás barna bőrkabátban jelent meg, de a lényeg nem is ez volt, hanem a pipa. Igen, végig pipázott.

A pipás bácsi az 1950-es, 1960-as évek dorogi csapatából idézett fel neveket érdekes kontextusokban.

— nagy spíler lehetett a maga idejében Schneider, őt többször is említette. Prohászka és Pozsonyi nevét csak emlegette, egy dorogi védés után a kapust pedig úgy dicsérte meg, hogy "olyan vagy, mint az Ilku Pista!". Egyébként Buzánszky Jenőt is említette, így már a meccsen is gyanús volt, ami kis utánanézéssel egyértelművé vált, tényleg a múlt dorogi aranycsapatát idézte fel.

Az első félidőben egyébként kiegyenlített játék folyt, a Dorog talán veszélyesebb volt, de a Budafok is küzdött. A hazaiaknál egyébként olyan sztárokkal találkozhattunk, mint Csizmadia Csaba vagy Filkor Attila, a kispadon pedig Tóth Bálint dirigált.

A Budafok több nagy helyzetet is kihagyott, az egyik után a kedvenc budafoki szurkolómmá avanzsált bácsi meg is jegyezte:

— egyszerűen tökéletes.

A meccs első sörét egyébként még nem helyben vettem, sikerült bevinnem két Gambrinust. A hidegben való sörözésnek azért vannak hátrányai, így örültem, hogy a szünetre sikerült meginni, legalább kicsit zsebre tehettem mindkét kezem.

A második félidőre a napra húzódtunk, így csak a távolból hallottam néhány rosszabb megoldás után a pipás bácsink hőbörgését.

— ez volt a leggyakoribb megjegyzése, ami odáig is elhallatszott.

Míg a söröm minősége a két félidő közül egyértelműen az elsőben volt jobb, addig a játék a második játékrészben volt érdekesebb. A Budafok beszorította a Dorogot, végig támadtak a hazaiak.

A végére a kedvenc külföldi játékosom is beállt, Dusan Vasziljevic, aki Újpesten kupát, Kispesten bajnokságot nyert, és egyébként is a magyar futball egyik legnagyobb formája manapság.

Vaszke sajnos csak tíz percet kapott, így is lezárhatta volna a meccset, de a 93. percben a kapu fölé fejelt.

Végül tehát nem született gól, sikerült egy 0–0-val zárnom az idei évet. A színvonal szerencsére nem volt olyan rossz, inkább a hideg volt zavaró. Még a szünetben jelentette be a hangosbemondó, hogy maradjunk a végén, mert egy történelmi esemény szemtanúi lehetünk. Tekintettel voltak a hidegre a szervezők, így rögtön a lefújás után megtudtuk, mi az a nagy csoda.

Felkapcsolták a világítást.

Ilyen korábban még nem volt Budafokon, ezzel és a fedett lelátóval viszont tavasztól már megfelelő stadionban léphetnek pályára, így ha sikerül az NB II-ben maradni, nem kell költöznie a klubnak.