Tegnap este sokaknak kiderülhetett, hogy néhányan miért nem kívánják a magyar labdarúgás sikerét és miért nem értenek egyet azzal, hogy Magyarországon napjainkban megpróbálják a magyar futball megroppant eresztékeit újjá építeni, renoválni.

Nem kellett ehhez semmi más csak egy nemzetközi mértékkel mérve is kiemelkedő magyar siker. Már a norvégok elleni győzelem is majdnem elérte ezt a szintet, de egy Európa-bajnokságon, ahogy a Marca c. újság fogalmaz, a főbejáraton visszatérni a futball nagyszínpadára, igazából ez jelenthet egy új szintet a magyar sport és a labdarúgás számára. 

Ennek velejárója, hogy tegnap este az is kiderült, hogy a focihoz mindenki ért. És ezt most nem azzal a gunyoros, sokak által ismert lenéző félmosollyal jegyzem meg, hanem abból kiindulva, amit azoknak az arcán láttam és azoktól hallottam, akik nézték a válogatott mérkőzését. Voltak pár millióan, akik érezték, hogy a tegnap este - sportmértékkel mérve - egy rendkívüli nap volt. A kicsi, az esélytelen legyőzte nagyobbnak gondolt ellenfelét. És mi voltunk a kicsik.  

A találkozó után az emberek álltak az utcán, ültek ahol ültek és beszélgettek egymással. A magyarok közösségét, abban a pillanatban a szurkolókat, 3 évestől 103 évesig, egy téma érdekelte, egy dologért lelkesültek.  

A magyar emberek közösen ünnepeltek vagy szimplán együtt beszélgettek a közös sikerről. Az internetes oldalakon soha nem látott érdeklődés övezte a magyar csapattal kapcsolatos híreket: Szalai Ádám népmesei hős lett, a ballábas Stieber jobblábas átemelése része lett a közös magyar emlékezetnek és még sorolhatnánk a példákat arra, amit persze a világ jobb, tisztább helyein már régóta tudnak, hogy a sport szeretete a társadalom egyik legfontosabb szövedékét hozza létre, az eggyé tartozás érzését.

Az egyik szurkoló - édesapa, üzletember - mesélt egy rövid sztorit tegnap este kint az utcán a 15 éves fiáról, akinek az osztályában a 14 fiúból heten fociznak. Elmondta, hogy az egyik társuk a meccs alatt végig azt posztolta a Facebookon, hogy ő nem nézi  a mérkőzést és soha nem drukkol a magyar labdarúgó-válogatottnak. A gyerekek a meccs közben körbeüzentek egymásnak, bevonták a lányokat is és megbeszélték, hogy ma az osztályba járó  gyerekek jelentős része magyar mezben, ha az nincs, akkor sálban, sapkában, de szurkolónak öltözve megy be a suliba. Nem mondanak semmit, nem szólítanak fel semmire csak szeretnék megmutatni, hogy ők hogy állnak hozzá az Európa-bajnoksághoz és a magyar labdarúgó-válogatotthoz. 

Lehet tisztelni azt a fiút is, aki végéig posztolt a Facebookra, de ugye lehet tisztelni azt a 15-16 gyereket is, akik fellelkesültek és együtt demonstrálnak majd valamiért?