Múlt héten hosszú idő után jutottam ki végre az ESMTK-pályára, ahol nagyon jól éreztem magam, és nem is értettem, miért nem jártam ott nagyjából egy éve. Na, most megtörtént ugyanez, csak Csepelen.

Természetesen nemegyszer voltam már meccsen Csepelen, de az utolsó alkalomra nem is emlékszem, lehet, hogy nem is az előző szezonban volt. Most viszont végre egy igazi ritkaságra mehettem ki, a csepeli "városi rangadóra". Ilyen alig-alig fordult elő korábban a tavalyi szezont leszámítva, talán a 2000-es évek csepeli pokoljárásának idején fordult elő, hogy a Csepel azonos osztályban játszott a Szabadkikötővel.

Fontos kiemelni, hogy a THSE-Szabadkikötő nem az a Szabadkikötő, most is van a BLASZ alsóbb osztályaiban egy Szabadkikötő SE. A THSE eredetileg sashalmi, de az NB III-ba való feljutása óta ezt a sporttelepet használja az együttes. Mögöttem el is hangzott egy olyan párbeszéd a meccsen, hogy valamelyik szurkoló szidta a THSE-t, erre valaki megjegyezte, hogy "azért mégiscsak csepeliek", mire a válasz: "f888szt, ezek sashalmiak".

A Csepelről írtam már többször is, a hányattatott sorsuk ellenére pár száz szurkolójuk most is van, még ultrák is, egészen jó meccshangulatot teremtettek. A sporttelepük kicsit a magyar foci metaforája is.

Az egész telepen látszik, hogy fénykorában rengeteg néző előtt több ezren sportoltak itt. A focipálya is monumentális a maga nemében az NB III-hoz képest. Még magán viseli a '90-es évek NB I-ének jeleit, még látni, hogy itt egykor nagy meccseket játszottak, de az egész rohad, az idő pedig mintha megállt volna. A Csepel négyszeres bajnok, de az ötödiktől legalább olyan messze van, mint a magyar válogatott a harmadik vébédöntőjétől. Ilyen keserédes hangulat fogott el, míg a kezdésre vártam.

Igen, sikerült csaknem húsz perccel előbb kiérnem, ami nagy szó, hiszen a stadion a világ végén található, a csepeli HÉV-végállomástól 5-6 perc sétára.

A kiérkezésemkor is voltak már páran, a kezdésre pedig néhány száz néző összeverődött, a hangulat egészen kiváló volt, sok szurkolással, néha beszólással.

A színvonal hozta az NB III. átlagát, bár őszintén szólva nem hiszem, hogy rosszabb meccs lett volna, mint másnap a tévében adott ETO–Vasas, talán több volt a labdakezelési hiba. A Csepel egyértelműen veszélyesebb volt, már az elején akadt egy gólhelyzetük, de a kapu előtt olyankor döbbenetesen rossz megoldásokat választottak a hazai játékosok.

A közönség érezhetően türelmetlen volt, már az első negyedórában keményen ment a bírózás, pedig legfeljebb a mezőnyben tévedhetett néha a spori, vitásabb esetek nem is voltak.

– hangzott el a 15. percben, a szurker úr pedig hozzá is tette halkan a környezetének: "ez a bíró szar".

– szólt a kissé ellentmondásos beszólás még szintén az első félidőben.

Ezek mellett viszont nagyon élvezetes volt, hogy az első félidő közepén megvalósult egy válaszolgatós szurkolás. Szemben az ultrák rákezdtek, hogy "hajrá", a főlelátón pedig zengett, hogy Csepel. Szép volt, NB III-ban unikális az ilyen.

A félidő végéig nem esett gól, elégedetlenek voltak a hazaiak, elég sokan morogtak, hogy még a Szabadkikötőt sem verik meg.

A második játékrészben egyre többször hangzott fel az "ébresztő, ébresztő!", és többen kikezdtek néhány hazai játékost, főleg a 18-asban játszó csatárt.

Komikus módon végül pont a 18-as mezszámú Kocsis Dávid szerezte meg a győztes gólt a 74. percben, szépen tekert a kapuba kb. 14 méterről.

A végén még kapott egy kicsit a bíró:

Végül maradt az 1–0, nagyon nehezen, de megérdemelten nyert a Csepel a Tintahalak ellen, megszerezve ezzel első győzelmét a szezonban.