Hajrá, magyarok!
Európa-bajnokság 2020: Budapesten lesz a címvédő portugálok bázisa
A portugál válogatott háromból két csoportmeccsét is a magyar fővárosban játssza.
Az UEFA szerint Szoboszlai Dominik egyike a világ ötven legtehetségesebb focistájának
Reméljük, hogy a magyar labdarúgó olyan karriert fut majd be, amilyenre a képességei predesztinálják.
Minden akadály elhárult a budapesti atlétikai vébé elől
A magyar kormány határozatba foglalta, hogy elfogadja a Fővárosi Közgyűlés feltételeit, így az utolsó akadály is elhárult a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezése elől.
Emlékplakettet kapott Békéscsabán a Puskás-díjas Zsóri Dániel
Emlékplakettet adott át hétfőn Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere Zsóri Dánielnek, aki a békéscsabai utánpótlásban nevelkedett és szeptember 23-án átvehette a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által adományozott, az év legszebb góljának járó Puskás-díjat.
Két hónap után kirúgták a Fradi El-ellenfelének edzőjét
Az Espanyol az utolsó helyen áll a bajnokságban.
Egymilliós büntit kapott a Fradi
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága Giuseppe Sanninót, a Honvéd vezetőedzőjét, valamint két játékost is eltiltással büntetett keddi ülésén. A címvédő és listavezető Ferencváros egymillió forintos bírságot kapott.
Valami nagyon nincs rendben Újpesten: a focisták után a futsalosok is új címerben fognak pályára lépni
Az Újpest Futsal Club közleménye szerint az UTE megtiltotta, hogy a futsalcsapat használja a klub hagyományos címerét.
Felemelő képek Michelisz Norbert győzelméről
Szép volt, Norbi! Egy nemzet büszke rád!
Óriási siker! Michelisz Norbert világkupa-győztes!
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját, miután az idényzáró malajziai futamon összetettbeli riválisa műszaki hiba miatt nem szerzett pontot, a magyar versenyző pedig ötödik lett.
Rajthoz állhat Kovács Bálint a Le Mans-i 24 órás motorversenyen
Malajziai teljesítménye nyomán jövő áprilisban is lehetőséget kap a versenyzésre Kovács Bálint, annak ellenére, hogy műszaki hiba miatt nem ért célba a hosszú távú gyorsaságimotoros világbajnokság szombaton rendezett sepangi futamán.
Pesti rangadóval zárul az NB I. 2019-ben
Az idei naptári év utolsó fordulója következik a magyar labdarúgó-bajnokságban.
Olyan jó lenne örülni a Fradi menetelésének, de nem tudok
Függetlenül a kieséstől szép eredmény ez a Fraditól, de ez legyen a fradisták dolga.
Fontos műtéten esett át Orbán, februárig kényszerpihenőn lesz
Akár már előbb is munkába állhatna, de az orvosok tanácsát megfogadva kivárja a februárt.
A Békéscsaba és a Felcsút után a Ludogorec is megtréfálta a Ferencvárost
Érvényesült a papírforma, kiesett a magyar bajnok az Európa-ligából.
Tizenöt éve nem látott siker kapujában az FTC
Csütörtökön az Európa-liga csoportköréből való továbbjutásért játszik a Ferencváros Bulgáriában.
Simán továbbjutott az Újpest, kiesett a Debrecen a Magyar Kupából
Lejátszották a Magyar Kupa két elmaradt meccsét.
Hoppá: Oroszországot kizárták a tokiói olimpiáról és a katari focivébéről is
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől. Mindez azt jelenti, hogy Oroszország nem vehet részt a 2020-as tokiói olimpián és a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságon sem.