Hajrá, magyarok!
Mogyoród tágra nyitott kapukkal várja a Forma–1 rajongóit
Idén újra nézők tölthetik meg a lelátókat a Forma–1-es Magyar Nagydíjon. Örömteli hír, hiszen a március 28-án kezdődő idényben eddig mindössze két futamon lehettek szurkolók. A Hungaroringen valószínűleg nem lesz létszámkorlátozás a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.
Ezzel a kerettel vágunk neki az Európa-bajnokságnak, Szoboszlai kimaradt
A sérült Szoboszlai Dominik mellett a kapus Tóth Balázs és a védő Spandler Csaba maradt ki a jövő hét pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott huszonhat fős keretéből.
Egy életre tönkretehetik a zaklatók az ígéretes tehetséget
A patás ördög a sima modorú Larry Nassar képét öltötte fel az amerikai szülők szerint. Az Egyesült Államok tornászválogatottjának orvosa fiatalok életét, pályafutását – kiskorúakét is – törte derékba szexuális zaklatásaival. A családok döbbenten vették tudomásul, hogy a pályák, a sportcsarnokok öltözőiben sem mindig tudhatják biztonságban gyermekeiket. Az ügy nyomán „terítékre kerültek” a bűntettek. Összeállításunkban néhány nagy port kavart esetet elevenítünk fel.
Cseh László Tokióban akarja valóra váltani a lehetetlen küldetést
Keresd a nőt! Cseh Lászlóval kapcsolatban is érvényes a mondás, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok úszó a felesége véleményének – sőt bátorításának – ismeretében hozta meg a végső döntést, hogy rajthoz áll Tokióban. A 35 éves úszó ötödik olimpiájára készül, ennek apropóján nyilatkozott honlapunknak.
Dárdai Pál marad a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője
A berlini klub vasárnap jelentette be, hogy a 45 éves, korábbi magyar szövetségi kapitány folytathatja munkáját a felnőtt csapat kispadján.
Lőw Zsolt a BL megnyerése után reméli, hogy most sok magyar büszke rá
A friss Bajnokok Ligája-győztes Chelsea másodedzője úgy véli, hogy a labdarúgás legmagasabb szintjén vannak, ahonnan neki nagyon nehéz lenne egyet-kettőt visszalépni.
BL-döntő: A pályán talán jobb a City, a pesti szurkolóknál mégis a Chelsea a nyerő
A kívülálló nyugalmával figyelheti a magyar futballrajongók többsége a ma 21 órakor kezdődő (M4 Sport), portói Bajnokok Ligája-döntőt. A két angol finalista – Chelsea, Manchester City – hazai népszerűsége nem vetekedhet az Arsenal, a Liverpool vagy a Manchester Unitedével. Nem beszélve arról, milyen komoly támogatói bázisa van a Real Madridnak vagy a Barcelonának. De éledezik a magyar Chelsea tábor is.
Önzetlenül segítik az olimpiai aranyra esélyes Milákot Tokióról lemaradt edzőtársai
Dicséretes, mi több, fair play díjra érdemes gesztust gyakorolt Biczó Bence és Márton Richárd. A két úszó nem tudta kiharcolni a tokiói részvétel jogát, de a jól megérdemelt pihenő helyett továbbra is edzőpartnerként segíti a 200 méter pillangón olimpiai aranyéremre is abszolút esélyes Milák Kristóf felkészülését.
Aranyéremmel köszönték meg Kásler Miklósnak a szervezést az Európa-bajnok úszók
A vasárnap véget ért budapesti vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek otthont adó Duna Arénában találkozott az aranyérmes magyar versenyzőkkel az emberi erőforrások minisztere szerdán.
Felavattak Madridban egy Puskás Ferencről elnevezett utcát
Büszkék vagyunk Puskás Ferencre mint a legismertebb magyarra, aki pályafutását a nehézségekkel és kihívásokkal teli történelmi időszakban tette rendkívül sikeressé – fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kelet-madridi Vicálvaro kerületben tartott rövid ünnepségen.
A Hősök terén kezdődik a cselgáncs-világbajnokság
A vizes Eb után újabb nagy nemzetközi viadalnak ad otthont Budapest, vasárnap kezdődik a Papp László Sportarénában a cselgáncsozók világbajnoksága. Legutóbb négy éve látta vendégül a magyar főváros a világ legjobbjait.
Milák Kristóf: Az üres Arénában is éreztem a hazai pályát
Elégedett volt a vasárnap zárult budapesti úszó Eb-n saját teljesítményével a 100 és 200 méteres pillangóúszásban aranyérmes Milák Kristóf. Ráadásul nemzetközi mércével mérve is igencsak jó időt sikerült elérnie. Igaz, sokat kivett belőle a hosszú viadal, a buborékrendszer, de összességében jól érezte a hazai pályát.
Miért különleges sport az úszás nekünk, magyaroknak?
Az EB-ről és a magyar úszósportról értekezett Fürjes Balázs a Facebook-oldalán.
Milák kétszer is a pillangó trónjára ülhetett Budapesten
A budapesti vizes Európa-bajnokság zárónapján Milák Kristóf a 200 után a 100 méteres pillangó úszást is megnyerte. Burián Katalin 200 háton lett bronzérmes, Kapás Boglárka 400 gyorson lett harmadik, míg 400 vegyesen a háromszoros Európa-bajnok Verrasztó Dávidnak ezúttal a negyedik hely jutott. A magyar csapat 5 arany-, 4 ezüst-, és 6 bronzéremmel zárta a viadalt.
Orbán Viktor gratulált a sikeres magyar úszóknak
Facebook oldalán a következő bejegyzést tette:
Most csak egy bronzérmet nyert minden idők legjobb női úszója, Hosszú Katinka
2010-óta először fordult elő, hogy nem Hosszú Katinka nyert a 200 méteres vegyes úszást az Európa-bajnokságon. Sorozatban ötször bizonyult a szám legjobbjának, ám a budapesti Eb-n – sajnos – nem állhatott fel a dobogó tetejére, szoros küzdelem után be kellett érnie a bronzéremmel. Az arany az izraeli Anastasia Gorbenkónak jutott.
Már négy arany a termés a budapesti úszó Európa-bajnokságon
Már négy Európa-bajnoki aranyéremnél jár a magyar csapat a budapesti vizes Európa-bajnokságon. A pénteki versenynapon 50 pillangón nyert aranyat a vajdaságból Győrbe elszármazott Szabó Szebasztian, majd a 4x200-as női gyorsváltóban lett második a magyar négyes. S messze még a végelszámolás.
Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a magyar válogatott stábjához
Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott stábjához – jelentette be Marco Rossi szövetségi kapitány pénteken Telkiben.
Itt a harmadik dupla: Kapás arany-, Hosszú ezüstérmet nyert az úszó Eb-n
Újabb dupla magyar éremszerzés a budapesti vizes Európa-bajnokságon. 200 méter pillangón Kapás Boglárka arany-, Hosszú Katinka pedig ezüstéremmel gyarapította a gyűjteményt. Korábban 400 vegyesen Hosszú Katinka nyert, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 pillangón Milák Kristóf Európa-bajnok és Kenderesi Tamás harmadik lett. Ahhoz sem hiányzott sok, hogy a veterán Cseh László a harmadik helyen érjen célba 200 vegyesen.
Isten veled, Puhl Sándor!
Hatvanöt éves korában elhunyt Puhl Sándor labdarúgó-játékvezető, aki az 1994-es Brazília–Olaszország labdarúgó-világbajnoki döntőben, három évvel később pedig a Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntőben fújta a sípot. A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének 1994 és 1997 között. Az alábbiakban rá emlékezünk.