Hajrá, magyarok!
Hosszú Katinka célja a párbeszéd
A magyar úszónõ bízik benne, hogy a vizes sportokat tömörítõ nemzetközi szövetséghez (FINA) írt nyílt levele párbeszédet indít majd el az úszósportban.
Hosszú Katinka beolvasott a sportág vezetõinek
A háromszoros olimpiai bajnok, kétszer a világ legjobb úszónõjének választott Hosszú Katinka szerda reggel saját Facebook-oldalán tett közzé egy nyílt levelet, melyet a Nemzetközi Úszószövetségnek (FINA) címzett.
Kleinheisler Kazahsztánban folytatja
Napok óta pletykáltak már errõl, ma lett hivatalos: Kleinheisler László az FC Astana együtteséhez került kölcsönbe.
A Vasas úgy járt, mint a Honvéd, megvan a Fradi és a Vidi ellenfele is
Izraeli ellenfelet kapott a Honvéd után a Vasas is, az FTC lett, a Videoton máltai csapat ellen játszik majd.
Izraeli ellenfelet kapott a Honvéd a Bajnokok Ligájában
Hétfõn sorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezõ elsõ és második fordulójának párosításait.
Bernd Storck kárpótolni fogja a szurkolókat
A magyar válogatott szövetségi kapitánya egy pénteki interjúban azt mondta: õ állja azoknak a szurkolóknak a jegyét a Lettország és a Portugália elleni világbajnoki selejtezõre, akik elkísérték a csapatot az Andorra elleni idegenbeli mérkõzésre, avagy a csúfos kudarcra.
Gyárfás igazán jót tehet Hosszú Katinkával
A végsõ döntés elõtt kiszivárgott, hogy Nemzetközi Úszószövetség (magyar kezdeményezésre) kész módosítani a Világkupa átalakításáról hozott korábbi döntését, így több pénzt kaphat az összetett gyõztese.
Storck marad a kapitány
Bernd Storck marad a magyar labdarúgó-válogatott kapitánya.
Sajtóértesülések szerint Storcknak ennyi volt
Még a héten lemondathatják Bernd Storckot, a magyar válogatott szövetségi kapitányát.
Orbán Viktor is megszólalt Storck ügyében
A miniszterelnök szerint az MLSZ bölcs döntésében van minden reményünk.
A lengyelek megint borsot törtek a románok orra alá
A bukaresti égés után Varsóban is különösebb erõlködés nélkül nyertek a lengyelek a románok ellen. A lelátón is.
Egy videó, ami után mindenki szerelmes lesz Kapás Boglárkába
A magyar kiválóság 5 évesen kezdett el úszni, jelenleg pszichológiát tanul az ELTE-n, és egy olimpiai aranyról álmodik, viszont csak Tokióig (2020) tervezi úszó pályafutását.
Storck: nem akarok elbújni a szurkolók elõl
Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak adott interjút.
Negyedik lett a magyar nõi vízilabda-válogatott
A negyedik helyen végzett a magyar nõi vízilabda-válogatott a világliga sanghaji szuperdöntõjén, miután a vasárnapi bronzmérkõzésen 9-7-re kikapott Oroszország csapatától.
A nap, amikor kiábrándultam a magyar fociból
Jó, a cím kicsit túlzás, de a válogatottból végleg sikerült kiábrándítani péntek este.
Szégyen: kikaptunk Andorrától
A magyar labdarúgó-válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorrában.
Storck szerint türelmes, szervezett játékra van szükség Andorra ellen
A szövetségi kapitány szerint nyugodtan kell játszania a magyar labdarúgó-válogatottnak pénteken a házigazda Andorra elleni világbajnoki selejtezõn.
Menõ extrémsport-központ épülhet a Velencei-tónál
A terv a "Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" elnevezésû, EU-s forrású program keretében valósulhat meg. A megvalósításnál a megálmodók segítségére lesz a Széchenyi Programiroda is.
Ilyen indulókat nem kapsz meg a San Siróban
Na de melyik a legjobb? Szavazz, hogy melyik a legmenõbb, legérdekesebb induló Budapesten!
FIFA: a diplomáciai botrány ellenére a 2022-es katari foci-vb nincs veszélyben
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség, a FIFA az Arab-félszigeten kialakult feszültség ellenére nem aggódik a Katarban megrendezésre kerülõ 2022-es labdarúgó-világbajnokság miatt.