Olyan jó lenne örülni a Fradi menetelésének, de nem tudok
2019.12.13. 12:00
Annak, hogy egy magyar csapat bejutott az Európa-liga csoportkörébe, sőt, onnan majdnem tovább is jutott, nyilván örülök. De annak, hogy ez a két-három, esetleg négy magyar játékossal felálló, rengeteg pénzzel kitömött Fradi volt, viszont nem.
Nem csak arról van szó, hogy eleve nem szeretem a Ferencvárost, ezt félre lehet tenni, ahogy a Debrecen BL-csoportkörének is örültem, pedig a Lokit sem kedvelem különösebben, és gyermekkorom meghatározó focis élménye, hogy a Zalaegerszeg megverte a Manchestert, pedig a Zete főleg nem a szívem csücske.
Arról van szó, hogy egyáltalán nem tartom nemzeti érdeknek, hogy legyen magyar csapat bármelyik sorozat csoportkörében. Örülök neki, ha van, nyomjuk le a rivális országokat, de igazából az a fontos, hogy a labdarúgó-válogatott legyen jó. Na az nemzeti érdek!
Éppen ezért nem örülök annak, hogy az FTC (és a Fehérvár) rengeteg állami pénzből gazdálkodhat, sokkal többől, mint más klubcsapatok. Ha ezt legalább arra költenék, hogy kineveljenek fiatal focistákat, akik a válogatottnak és a Fradinak is az erősségei lennének, akkor lenyelném ezt a békát, de nekem az csak minimális nemzeti büszkeséget jelent, hogy az ukránokkal és menekültekkel (Nguen Tokmac például menekültstátuszt kapott Norvégiában a szüleivel együtt, eleve egy kenyai menekülttáborban született) felálló Fradi ott volt a csoportkörben. A továbbjutásuknak is azért örültem volna, mert akkor a szlovákoknál, a horvátoknál, a cseheknél és a szerbeknél is jobban teljesített volna a magyar klubfutball idén (a románokkal a Kolozsvári Vasutas miatt csak iksz lenne), és ez még a fentiek ellenére is elég menő lenne. Ezért tudtam örülni a Fradi csoportkörbe jutásának, mert így legalább nem maradtunk alul az „ellenségeinkkel” szemben, nem maradtunk szégyenben, sőt, egyes környező országokat még le is nyomtunk.
Örömteli tehát, hogy a nemzetünket valaki képviseli a klubfutball elitjében (BL) vagy az elit előszobájában (El), de a világ egyik legnagyobb hazugsága, hogy az FTC a nemzet csapata lenne. Lehet, hogy valamikor az átkosban az volt, nem tudom, szerencsére nem éltem akkor, de hogy ma egyáltalán, minimális szinten sem az, az biztos.
Be kell látni, hogy a BL eleve egy szűk elitliga, amit maguknak tartanak fent az elérhetetlenül gazdag csapatok. A csoportkörbe csak-csak be lehet jutni outsiderként is (Crvena zvezda, Dinamo Zágráb), de onnan továbbjutni nem lehet, csak a nagyoknak. A következő évek változásai csak ráerősítenek erre, sőt, az El is elindul majd ebbe az irányba, de legalább lesz egy harmadik számú európai kupasorozat, hurrá....
A focira költött pénzt nem sajnálom, de annak akkor lenne jó helye, ha az az infrastruktúra fejlesztése mellett ellenőrzött keretek között (itt írtam arról, hogy ez miért fontos) az utánpótlásra menne. Ebből profitálhatna a magyar válogatott, és a labdarúgás anyagi támogatásának igazi célja nem lehet más, mint egy minél jobb magyar válogatott. Ha ez úgy tud megvalósulni, hogy minden valamirevaló magyar focista elszerződne külföldre, hát kit érdekel? Zavarja az izlandiakat, hogy míg a válogatottjuk kijutott az előző vébére és Eb-re, és most is van sansza az Eb-re jutni, addig a klubfutballjuk nem létezik? Zavarja a horvátokat, hogy a vb-ezüstérmes válogatottból senki nem otthon játszik, és legjobb esetben a csoportkör pofozógépe lehet a Dinamo?
Nem hinném.
Akkor miért nem fiatal magyarok játszanak az NB I-es klubokban? Miért nem kapnak lehetőséget a fejlődésre? Miért kell elképesztő pénzekért külföldieket hozni a kirakatcsapatokba?
Mi a cél? Hogy egy-két kiemelt klubcsapat bejusson az El-csoportkörbe úgy, hogy a saját nevelésű játékosai jobb esetben a rotációnak hála néha leülhetnek a kispadra a Magyar Kupában, amíg a délszláv (Vidi) vagy ukrán (Fradi) felnőttcsapat menetelni próbál külföldön? Ez nemzeti siker lenne?
A 2009-ben BL-csoportkörbe jutó Debrecenben általában nyolc magyar kezdett, egyetlen csoportmeccsen csak hét, míg a cserékkel együtt sem volt olyan mérkőzés, hogy négynél több légiós lett volna a pályán. A most BL-csoportkörös Slavia Prágában általában 8-9 cseh lépett pályára kezdőként, a Dinamo Zágrábban 7-8 horvát (igaz, ebből kettő külföldön született horvát, de őket ugyanúgy nem kell légiósnak tekinteni, mint a határon túli magyarokat), az El-csoportkörös Partizan Belgrádban és a BL-csoportkörös Crvena zvezdában is többségben voltak a szerbek a csapatban.
Persze tény, hogy a legnagyobb sztárcsapatokban zömmel több a külföldi, mint a hazai játékos. Nem szabad elfelejteni, mennyi pénze van ezeknek a kluboknak, és azt sem, mióta vannak jelen a nemzetközi porondon, mekkora a marketingértékük, és még sorolhatnám. Ettől még persze lehet őket majmolni, lehet mutogatni, hogy „nem baj, hogy a Fradiban csak két-három magyar van, a Real Madridban sincs több spanyol”. Lehet ezt, vagy esetleg meg lehet nézni, hogy a nálunk szegényebb, vagy velünk egy szinten lévő országok hasonló futballmúlttal hogyan tudnak nálunk jobb eredményeket elérni.