Nehéz és hálátlan feladat beharangozót írni egy ilyen mérkőzés előtt, hiszen a lényeg tiszta sor, és ezt a sort mindenki tudja már:

A képlet tehát nagyon egyszerű, a megvalósítása már nem annyira. Wales válogatottja jobb erőkből, képzettebb és drágább játékosokból áll, mint a magyar válogatott. Wales 2016-ban az elődöntőig jutott az Eb-n, és van a csapatban egy igazi szupersztár, Gareth Bale. Aki ugyan nincs topformában, de tipikusan az a játékos, aki bármikor villanhat, és a kedd esti meccs olyan lesz, ahol egy ilyen villanás mindent eldönthet.

Nyerni kell, ez mindent felülír.

Személy szerint nem számítok jó meccsre, de nem is azért fogok este a tévé elé ülni, hogy jó meccset lássak. Tökéletesen elégedett leszek azzal, ha egy botrányosan rossz színvonalú mérkőzésen antifocival, egy szerencsésen megpattanó lövéssel 1–0-ra nyer Magyarország, és ezzel kijut a 2020-as Eb-re. Sőt, nem is nagyon látok más lehetőséget, csak ezt: védekezni, ölni az ellenfél játékát, megtartani a labdát, ráérősen passzolgatni. Ha sikerül így eljutni a 75-80. percig, akkor ki lehet (sőt, ki kell!) támadni, hiszen a döntetlen semmit sem ér. Ráadásul Wales helyzete nehezebb, ők tényleg csak a győzelemmel juthatnak ki, míg mi hatalmas szerencsével akár egy döntetlennel is, vagy ha úgy nem, akkor a pótselejtezőn. Az persze kacifántosabb és nehezebb út, de ott van és létezik, így az biztos, hogy az egyébként is hazai pályán futballozó Walesnek kell támadóbb szellemben fociznia, nekünk pedig nem szabad mást tenni, mint hiba nélkül (ez létfontosságú, nem lehet olyan hibákat elkövetni, mint szinte az összes korábbi meccsen) védekezni, és várni az adandó alkalmat egy támadásra. Persze Marco Rossi és stábja ezt jobban tudja, nem is akarok én elemezgetni, számomra a futball egyébként sem az elemzésekről és a szakmáról, hanem az érzelmekről és a szurkolásról szól.

Ha kikapunk, akkor Wales jut ki, viszont ha döntetlen lesz a meccs, akkor Szlovákia. Azt pedig ugye nem akarja senki. (Persze, ha a szlovákok nem tudják megverni Azerbajdzsánt, akkor mi jutunk ki akár egy döntetlennel is, és ha így állna az a meccs, akkor nyilván nem kívánom majd a döntetlen helyetti vereséget a válogatottunknak, de sajnos túl nagy csoda kellene ahhoz, hogy a szlovákok ne nyerjenek.)

2015-ben egyszer (két meccsen) már csodát tett a magyar labdarúgó-válogatott, kijutott az Eb-re. Most az újabb csoda nem pusztán az előző megismétlése lenne, hanem annál több: a 2020-as kontinensviadalon minimum kettő (de akár mindhárom) csoportmeccsét Budapesten, az újonnan átadott Puskás Arénában játszhatná a magyar válogatott. Ez olyan örömünneppé teheti a jövő évi Eb-t, amilyen a 2016-os volt, amire harminc (ha világeseményt nézünk), illetve 44 (ha csak az Eb-ket vesszük figyelembe) év után jutott ki Magyarország. Az akkor egy egész generációnak (sőt, inkább kettőnek) jelentett soha nem látott csodát és élményeket, a hazai környezetben játszott Eb-meccs pedig a teljes magyar futballszerető társadalom számára újdonság lenne.

Érdekesség egyébként az is, hogy 34 éve nem jutott ki egyenes ágon világeseményre a magyar válogatott, most ezt az átkot is meg lehetne törni. Ehhez meg kell szakítani még egy sorozatot: 1985 óta nem sikerül csoportmeccsen a magyarnál magasabb szinten rangsorolt válogatott ellen idegenben nyerni téttel bíró találkozón. Éppen itt lenne az ideje!

A horvátok hazai legyőzése bravúr volt, Wales itthoni megverése komoly eredménynek számított, most kell még egy utolsó nagy dobás. Bár mellékesen azért megjegyzem, hogy ha sikerült volna itthon megverni Szlovákiát, akkor már kijutottunk volna. A kijutáshoz tehát elég lett volna az összes hazai találkozó megnyerése (ami Rossi alatt egészen a szlovákok elleni meccsig sikerült is a válogatottnak) mellett az egyetlen nálunk papíron gyengébb ellenfél idegenbeli legyőzése, és kész. Ez sajnos nem jött össze, de egy idegenbeli bravúr ellensúlyozná a szlovákok elleni kisiklást.

A találkozó 20:45-kor kezdődik Cardiffban, és természetesen élőben nézhető majd az M4-en.