"Nekünk csak a repülés számít" | KÉPRIPORT
2017.12.08. 15:58
Már a bejáratnál látni lehet, nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki nekirugaszkodjon és leugorjon a több tízméteres sáncokról. Egy meredek domboldalban alakították ki a három működő sáncot, amelyet ha téliesítenének, akkor az év 365 napján lehetne használni. Így azonban marad a tavasztól az első fagyokig tartó időszak, amikor még a jég nem fagy rá a sánc borítására.
A sportolóknak nem a sima fűre kell érkezniük, hanem kialakítottak egy műfűre emlékeztető borítást, amit rendszeresen locsolni kell, hogy csússzon rajta a síléc.
Bár ottjártunkkor biztonsági okokból csak a legkisebb sáncról engedte Szilágyi János edző a tízéves gyerekeket leugrani, arról is bőven tízméteres ugrásokat produkáltak, ami hangzásra nem tűnik soknak, de nagyszerű látványt nyújtottak. Bele se merek gondolni, hogy mer valaki egy tíz-, de akár százméteres sáncról leugrani!
Már egészen kiskoruk óta az van a gyerekekben, hogy minél nagyobbat ugorjanak, és ennek érdekében mindent meg is tesznek. Mikor megkérdeztem az öltözőben, hogy kinek mi a kedvence a síugrásban, mindenki azonnal rávágta, hogy a levegőben eltöltött idő, mert ott szabadnak érzik magukat.
A képekből is látni, hogy a beülőben ülni egy átlagember számára rémisztő látvány, azonban ezek a gyerekek az aggódás és a pánik helyett csak az edző jelét várják, hogy végre indulhassanak.
Egyedül akkor rémisztő ugrani, mikor elsőre ugrunk le egy új sáncról”
– válaszolták arra a kérdésre, nem ijesztő-e számukra, mikor lenéznek a sánc tetejéről.
A szombati edzésen bőven fagypont alatt volt a hőmérséklet, ennek ellenére a síugrók bármiféle panasz nélkül sétáltak fel a sáncra minden egyes ugrás után. Látszott rajtuk, hogy imádják ezt a veszélyesnek tűnő sportot.
A síugrók a Nemzetközi Síszövetség előírásainak megfelelően kialakított síugró sáncokon hajtják végre ugrásaikat edzéseken és versenyeken is. Az edzéseken a fokozatosság betartásával sajátítják el a síugrás helyes technikáját. Így a síugró gyerekek nem a sportág jellegéből adódó veszélyekre gondolnak – amellett, hogy tisztában vannak ezekkel – hanem az élményre, amit a repülés, a sebesség ad nekik.
Az edzésekre a szülők is rendszeresen kimennek, nemcsak azért, hogy lássák, hogyan ugrik a gyermekük, hanem hogy besegítsenek az olyan munkákban, mint a bakancsok tisztítása vagy a sílécek cipelése.
A kőszegi gyerekek hamar kinövik a helyi sáncokat. Amikor versenyekre készülnek, az edzőjükkel rendszeresen külföldre, elsősorban Szlovéniába vagy Ausztriába járnak át, mivel ott a kedvezőbb természeti adottságok miatt nagyobb sáncokat tudtak kiépíteni.
Mindig egyre nagyobb sáncra akarok menni, hogy hosszabbat és hosszabbat ugorhassak. A repülés a lényeg.”
– mondták.
Szilágyi János, a szakosztály vezetője elmondta, ahhoz hogy a magyar síugrás megközelítse az osztrák színvonalat, elsősorban az kellene, hogy Budapesten, illetve az országban több helyen épüljenek sáncok, hogy ott is legyenek ugróközpontok.
Az is fontos lenne, hogy az itteni sáncokat fejleszteni tudjuk, mivel egy 11-12 éves gyerek ezt kinövi. Egy 50-60 méteres síugrósánc már jó lenne”
– mondta az edző, aki szerint arról már át lehet vinni a sportolót egy közel százméteres sáncra, ami az átlagos síugrósánc méretének felel meg. Jelenleg komoly anyagi terhet jelent az egyesületnek, hogy a gyerekeket külföldi edzésekre vigye.
Mikor arról kérdeztünk, hogy hány éves kortól lehet a gyereket beíratni edzésre, Szilágyi János – vagy ahogy a gyerekek és a szülők hívják, “Szisz” – elmondta, hogy nincs alsó korhatár. Egy hároméves is elkezdhet síelni, ám akkor még csak csúszkálnak vele, hogy érezze a lécet.
Az első ugrásokig öt-hatéves korukig kell várni”
– mondta az edző.
A síugrás 1964-ben került Kőszegre, Marosvölgyi Imrének köszönhetően. A sáncok mellett Marosvölgyinek emléktáblája is van. A Kenyérhegyre akkor került át a síugrósánc, amikor az andalgói (Kőszeg osztrák határ felőli része) területen kialakított kb. 20 méteres sáncon a határzár miatt nem engedték a sportolást.
A magyar síugrás előtt fényes jövő állhat. Ez az egyetlen olyan síelő szakág, melyben a síugrók a hómentes időszakban ugyanazzal a felszereléssel űzhetik kedvenc sportjukat. A nyári, műanyag borítású pályák – a jobb esetben 4 hónapos téli időszak mellett – mintegy 8 hónappal megnövelik az edzési, illetve versenyzési időszakot. Ilyen létesítmények építésével, fejlesztésével, a sportolói bázis kiszélesítésével nálunk jobb természeti adottságokkal rendelkező országokat hagyhatunk le. A gyerekeken semmi sem múlik, ők csak repülni akarnak.