Pörge: A kapus nem a leghálásabb poszt a labdarúgásban. Mindig kapus szerettél volna lenni?

Bonica: Igen, nem szerettem annyira futni, szerintem minden kapus ezt mondaná. Más, mint egy mezőnyjátékos feladata, összetettebb és egyéni poszt.

Pörge: Ráadásul hálátlanabb is, a hibáidat sokkal jobban megjegyzik.

Bonica: Igen-igen, ha egy csatár kihagy három ziccert, azt könnyebben elnézik, mint ha én kapok egy potyát, hiszen egy 0-0 még mindig jobb, mint egy vereség. Ezt a posztot én választottam, felelősségteljesebb embernek tartom magam, a kapus pedig egyéni poszt, több múlik rajtam. Ha hibázik egy kapus, senki nincs mögötte.

Pörge: Ennek ellenére nem áll távol tőled a góllövés, többször is értékesítettél már tizenegyest. Ez a pályafutásod eleje óta így van, vagy esetleg később alakult ki?

Bonica: Később. Ez úgy történt, hogy az ESMTK-nál volt egy olyan időszak, amikor nagyon sok büntető maradt ki, ezért egyszer egy edzés végén csináltunk egy tizenegyesrúgó-versenyt. Játszottuk úgy is, hogy mezőnyjátékos lő a kapusnak, a kapus a mezőnyjátékosnak vagy mezőnyjátékos mezőnyjátékosnak. Megnyertem a döntőt, aztán később megkérdeztem az edzőnktől, Zolitól (Turi Zoltán – a szerk.), hogy mi lenne ha… Õ beleegyezett, és eddig hál’ Istennek sikerült.

Pörge: Ráadásul éles helyzetekben is odaállsz, és nem csak olyankor, amikor már eldőlt a meccs.

Bonica: Sokan meglepődnek ezen, van olyan csapattársam, aki elsőre nem hitte el, hogy ilyen van, nagyon meglepődött, hogy miért futok a tizihez. Megbíznak bennem, így nincs teher.

Pörge: Ha már a bizalom szóba került, ha jól számolom, lassan 13 éve véded az ESMTK kapuját.

Bonica: Igen, 2006 nyarán kerültem ide.

Pörge: Ez a mai futballban igazán hosszú időnek számít. Megfordult a fejedben, hogy eligazolsz?

Bonica: Menczeles Ivánnak köszönhetően kerültem Budafokról Erzsébetre, ő volt akkor a Budafok másodedzője, majd utána az ESMTK vezetőedzője. Õ hívott, Budafokon kevés játéklehetőségem volt, mert a Lombard küldött le oda kapust a Pápától, akkor ugyanaz volt a két csapat tulajdonosa. Végül jól jöttem ki ebből, mert mi feljutottunk az NB II-be, a Budafok meg kiesett onnan. Azóta itt vagyok.

Pörge: Pedig a mai futballban a klubhűség egyre kevésbé számít értéknek. Erről mit gondolsz?

Bonica: Sajnálom nagyon, hogy ilyen világot élünk, hogy a klubhűség ma már nem fontos, inkább a pénzt nézik – főleg a fiatalok –, de nem tudok mit csinálni. Egyébként voltak megkereséseim, de én olyan ember vagyok, aki ötvenezer forintért nem adja el egy élet munkáját, egy felépített valamit. Volt, hogy közel voltam az eligazoláshoz, de örülök, hogy végül így alakult, mert itt megbecsülnek.

Pörge: A szurkolók is szeretnek itt?

Bonica: Igen, és ez sokkal fontosabb szerintem, mint bármi más a fociban.

Pörge: Ritka az ilyen hozzáállás manapság. A szurkolókkal kétoldalú a viszony?

Bonica: Igen-igen, ismerem őket. Halkan mondom, hogy régen többen voltak, még igazi ultráink is voltak! Sokszor csináltak futballhangulatot, aztán ők kikoptak, de vannak újak és régi szurkolók is, szeretem őket.

Pörge: Azért manapság sem rossz a hangulat az ESMTK-nál.

Bonica: Persze, máshol ennyien sincsenek, a rangadókra most is összegyűlnek több százan, NB III-ban ez nagyon szép. Jó a viszonyunk nagyon, volt felkérés is, hogy a játékosok közül menjünk páran az egyikük szülinapjára. Mindenkit szeretnek a szurkolók, mi is megbecsüljük őket, hiszen miattunk jönnek ki.

Pörge: A modern fociban sajnos gyakori a szereptévesztés, de ahogy a mondod, a foci összességében a szurkolókért van.

Bonica: Igen, a szurkolók azért mennek ki a meccsre, hogy élvezzék azt, azért mész ki egy NB III-as meccsre, hogy megkapd, amit az NB I-ben már nem feltétlenül tudsz.

Pörge: Ezek szerint követed az NB I-et is?

Bonica: Persze. Az NB II-t is, nem azt mondom, hogy fanatikusan, de minden osztályban vannak ismerőseim.

Pörge: Szurkolsz valakinek?

Bonica: A Fradinak meg persze az Erzsébetnek is. Nagyon nagy ESMTK-szurkoló vagyok. Eleinte az volt a vágyam, hogy fejlődjek, NB I., majd külföld. Később kiderült, hogy ez nem volt reális. Ám volt olyan időszak, amikor nagyon jó csapatunk volt, akkor az utolsó előtti fordulóban rontottuk el a feljutást a Budaörs ellen, ki-ki meccs volt, a végén egyenlítettek 2-0-ról (a Budaörs azóta is NB II-es – a szerk.). Visszatérve a kérdésre, megszerettem azokat az embereket, akik áldozatot hoznak a klubért, ezért is lettem szurkoló.

Pörge: Említetted a feljutást, most is azért harcoltok, nem?

Bonica: Elvileg igen, és hangsúlyoznám, hogy ez az erzsébeti csapat a legtehetségesebb azóta, amióta itt vagyok Pesterzsébeten. Nagyon sok a tehetséges fiatal, akik az NB II-ben, de akár az NB I-ben is megállnák a helyüket. Ki kell jelenteni, hogy az NB I. most nagyon erős, viszont ezek a fiatalok fel tudnák venni a versenyt az ottaniakkal.

Pörge: Ez talán látszott is a Diósgyőr elleni kupameccsen, ahol csak a hosszabbításban jött ki a fáradtság. Azt hogy láttad?

Bonica: Nem is annyira a fáradtság, inkább a rutintalanság látszott pár emberen, rengeteg helyzetet hagytunk ki, sok fiatal játszott akkor is.

Pörge: Ezek szerint jó az utánpótlás nálatok?

Bonica: Az a baj, hogy a fiatalok szinte mind igazolt játékosok, nem saját nevelésűek, de fejlődik az utánpótlás is. Sajnos 2019-ben már azt éljük meg, hogy egy fiatal tehetségnek nem a foci a legfontosabb az életében.

Pörge: Ez egy általános probléma talán.

Bonica: Ráadásul mi a sokadik pesti csapat vagyunk, az NB I-esek elviszik a fiatalokat. Nálunk nagyon nehéz utánpótlást nevelni.

Pörge: Hogy látod a magyar foci helyzetét, mi változott az elmúlt 13 évben?

Bonica: Infrastrukturálisan brutálisan nagyot fejlődött már 2018-ra is; ha a Népstadion, azaz a Puskás kész lesz, akkor az lesz a hab a tortán. Viszont kérdés, hogy megérdemlik-e ezek a játékosok ezeket a stadionokat? Persze itt kezdődik, valahol el kell kezdeni, és nagyon szép látni a jó körülményeket, nálunk is felhúztak egy csodálatos műfüves pályát. A körülmények adottak, csak a játék nem az igazi, bár szebben futballoznak most, mint tíz éve.

Pörge: Először talán a körülményeket kellett rendbe tenni, ahogy mondod, el kellett kezdeni valahol, viszont nehéz visszacsábítani a szurkolókat, hiszen sokáig folyamatos és gyors volt a züllés, a fejlődés pedig lassú.

Bonica: Tény és való, azzal, hogy kibékültek az ultrák a vezetőséggel, a Fradi által tartja a nézőszámot az NB I., de sajnos csak általuk. Még Újpesten is kopognak a lelátók.

Pörge: Az egy külön kategória a vezetőséggel való viszony miatt.

Bonica: A Fradinál viszont ezt megoldották, és ezt meg kell máshol is. Nem mindegy, hogyan akarunk fejlődni: a nyugati országok mintájára, vagy a Balkánhoz képest, ahol összeverekednek a szurkolók. Az nekem nem szimpatikus.

Pörge: Természetesen a jó hangulat és a balhé között meg kell találni az egyensúlyt.

Bonica: Kint voltam a legutóbbi Fradi-Újpesten, telt ház volt, de már csak azért mennek ki, mert ez a derbi. Régen azért mentek ki, hogy futballt lássanak. Most mindkét csapat nyuszi volt, bunkerfocit játszottak, nem volt szimpatikus. Persze látni El Clásicót is, ami nagyon rossz, de ott általában a támadófocit preferálják. Õsszel a Diósgyőr ellen nálunk jobb meccs volt, mint a legutóbbi derbi, az iram persze nem volt nagyobb, de szórakoztatóbb volt a játék.

Pörge: Igazi futballünnep volt.

Bonica: Tényleg az volt, kint volt ezer ember, a gólnál óriási öröm, az ilyet jó megélni a pályán. Visszatérve: sokat változott a futball az elmúlt években, jó irányba, de itt nem merik a fiatalokat bedobni a mély vízbe. Nem merik őket játszatni, mert mindenki meg akar ragadni valahol. Célfutballt játszanak, még az NB II-ben is. Ez nem tesz jót a focinak.

Pörge: Pedig az MLSZ még honorálja is a fiatalok játszatását, ez egy mentalitásbeli probléma lehet. Te hogy látod?

Bonica: Az jó szabály, de mégis a külföldieket preferálják, miért?

Pörge: Ha valaki ezt tudná, sokra vihetné. Pénz van, a körülmények jók az utánpótlásban is, és mégis.

Bonica: Sőt, a tehetségek is megvannak, sok futballakadémia van, ahol biztosan nevelnek ki jó játékosokat, de nem látni őket, nem kapnak lehetőséget. Az pedig nem továbblépés, hogy valaki Kínába vagy Kazahsztánba igazol.

Pörge: Utaltál már rá, hogy sajnos a legtöbben nem merik játszatni a fiatalokat, a cél fontosabb, mint a játék vagy az utánpótlás.

Bonica: Horvátország jó példa, sokkal kisebb nemzet nálunk, mégis sokkal jobb a foci. Ott van koncepció, itt sok helyről akarjuk átvenni a mintákat, mindenhonnan át akarunk venni valamit, gyakran változnak a hangsúlyok. Ettől még tény, hogy az utóbbi 13 évben rengeteget fejlődött a foci színvonala és a körülmények is. Pont ezt beszéltük a csapattársaimmal, hogy már csak azért is jó lenne feljutni az NB II-be, mert ott igazi stadionokban játszhatnánk, ott a Győr, a Békéscsaba, a Vasas, a Gyirmót. Megvan az infrastruktúra. Nagyon sokat fejlődött a magyar futball, a Puskás lesz a hab a tortán.

Pörge: Nagyváradi vagy, a foci miatt kerültél Budapestre?

Bonica: Nem, édesanyám először Debrecenbe, aztán Budapestre ment dolgozni, őt követtem. A Fradiban voltam fél évet, akkor Zoran Kuntics volt az edző. Onnan kerültem át a Szent Istvánhoz, aztán Budafok, majd ESMTK.

Pörge: Foglalkozol a román focival is?

Bonica: Nem, azelőtt sem foglalkoztam. Nagyváradiként, erdélyiként inkább magyar vagyok, mint román. Annyit foglalkoztam vele, hogy mielőtt a Fradihoz kerültem, két-három évet ott is futballoztam egy sportiskolában.

Pörge: Volt olyan, hogy a származásod miatt bárhol hátrány ért, vagy esetleg szóvá tették azt?

Bonica: Persze, anyáztak is, románoztak is. Hozzátartozik a futballhoz.

Pörge: Mára viszont ez megfordult, nem? Ráadásul szerintem a köztudottan Romániából származó játékosok közül te vagy a legnépszerűbb a magyar foci világában, Budapesten biztosan.

Bonica: Ebben a közegben, az NB III-ban talán igen. Sokan románoztak, de ezt megtanultam kezelni, lepereg. Sokszor cigányoztak is, de ez jó visszajelzés is, valamit jól csinálok. Vagyok annyira csibész, hogy ezzel ne foglalkozzak. A szurkoló azért jön ki, hogy azt csináljon, amit akar, főleg NB III-as közegben, gondolom hallottál már te is elég beszólást.

Pörge: Persze, nálatok is, ez kell is, a balhé viszont nem fér bele, azt jó, hogy kiirtották a pályákról, de a verbális sértések túl vannak szabályozva. Te hogy látod ezt?

Bonica: Igen, sokan sajnos könnyen megsértődnek. Azért jár ki a szurkoló, hogy kiélhesse magát, kiabálhasson.

Pörge: Egyetértesz azzal, hogy az NB III-ban még őszintébb a lelátói közeg?

Bonica: Igen, nincs az, mint például Angliában, hogy leültetik az embert, ha felugrik a gólörömnél. Hozzáteszem, az angol foci a kedvencem, ott a legjobbak a körülmények.

Pörge: Hogy látod az erőviszonyokat, melyik a legerősebb csoport az NB III-ban?

Bonica: Régóta a Keletiben vagyunk, a Közép az mondjuk középerős… Nem biztos, hogy a Keleti a legerősebb csoport, de ez a legütősebb, nem félnek az emberek odatenni magukat. Itt van pár szimpatikus csapat, aki próbál játszani, például a Nyírbátor. A Nyugati csoportot sajnos nem ismerem.

Pörge: Van olyan ellenfél, akár csapat, akár személy, aki ellen igazán emlékezetes volt játszani?

Bonica: A legemlékezetesebb André Alves ellen volt, amikor leküldték a Vidi második csapatába. Õ volt a legjobb játékos, aki ellen eddig futballoztam. Õ olyat tudott a pályán, amit csak tátott szájjal bámultam a kapuból. Játszottunk edzőmeccset a Fradival, kupában a Debrecennel és a Diósgyőrrel is találkoztunk, de André Alves volt az, akire igazán felnéztem.