Kedden a vártnak megfelelően egy magas színvonalú, jó meccset játszott egymással Franciaország és Belgium, viszont mindössze egy gól esett, ami meglepett. Azt az egy gólt Umtiti fejelte, így Franciaország jutott a döntőbe, története során harmadszor. Eddig egy arany (1998) és egy ezüst (2006) a mérlegük a döntőkben, Belgium a legjobb négyből még soha nem tudott továbbjutni.

Szerdán Horvátország és Anglia vív majd meg egymással a döntőbe jutásért. Angliának eddig egyszer sikerült a fináléba kerülnie – 1966-ban hazai pályán –, ekkor meg is nyerték a tornát. Horvátország legnagyobb sikere a bronzérem 1998-ból, így akármelyik válogatott is jut be a döntőbe, hatalmas tettet visz majd véghez vele, mondhatni történelmet ír.

A fogadóirodáknál Anglia a favorit, talán meglepően simán. Az angol továbbjutás 1,6-os, a horvát 2,2-es szorzóval bír. Arra, hogy a horvátok nyernek, 3,4-es az odds, az angol győzelemre 2,28, ez alapján tehát a bukmékerek nem lepődnének meg egy hosszabbításon.

A horvát válogatott tehát fáradtabb, ez az angolok mellett szól, azonban Anglia számára eddig komoly erőfelmérő nem volt a vébén. Két komolytalan csapat legyőzése után egy olyan mérkőzésen játszottak Belgiummal, ahol egyik csapat sem akart győzni. Ezután jött az egyetlen "majdnem kivétel", Kolumbia komoly ellenfélnek számított, de a válogatott méregfogát kihúzták James Rodriquez sérülésével. Ez érződött is azon a meccsen, utána a svédeken pedig az látszott, hogy teljesen elfogytak, az egy nagyon sima meccs volt az angoloknak.

Anglia esélyeit növeli még, hogy a Kolumbia ellen megnyert tizenegyespárbajjal átléptek saját árnyékukon.

A keret erőssége mindenképpen a horvátok mellett szól, sokkal nagyobb neveket találni a horvát csapatban, de mint tudjuk, ez önmagában nem elég. A magas horvát védőkkel szemben a klasszikus ívelésekre építő angol támadások sem biztos, hogy működni fognak, ez is a horvátok mellett szólhat.

Valójában nagyon nehéz esélylatolgatásokba belemenni, nem értem, miért tartják a fogadóirodák ennyivel esélyesebbnek az angolokat, én nagyon szoros meccset várok. Valószínűleg csak a szívem mondatja velem, de szerintem a horvátok jutnak majd a döntőbe.

Anglia minden tornán esélyesnek számít (?), legalábbis annak tartja magát, ehhez képest igazi örök vesztesek, leszámítva 1966-ot ugye. Az örök vesztes szerepe eleve szimpatikus lehet egy magyar szurkoló számára, emellett általában találhatunk egy-egy egyéniséget az angol válogatottakban. Igaz, most már túlléptek ezen a státuszon az angolok, bár ki tudja, mit alkotnak még...

A másik nagy érv Anglia mellett az angol szurkolói közeg. Idén valamiért eddig még nem törtek-zúztak, pedig ezek is igazán szórakoztató jelenetek szoktak lenni a nagy tornákon, másrészt ott vannak az imádni való szurkolói rigmusaik, átírt slágereik is. Ellentétben az idegesítő brazil, portugál stb. szurkolókkal, angolok társaságában kifejezetten szórakoztató meccset nézni, nagyobb kivetítők előtt főleg!

Pickford amúgy is megérdemelt egy külön mondatot a cikkben, ez a zseniális átirat nem véletlenül született, Anglia leginkább annak köszönheti menetelését, és abban jobb az elmúlt évtizedek angol válogatottjainál, hogy van kapusa. Nem valami szerencsétlen, hanem egy rendes kapus.

Az angolokról szóló részt mi mással is zárhatnám, mint hogy feltegyem a kérdést: hazatér a futball? (Football's Coming Home – a foci hazatér, ez volt az 1996-os angol Eb hivatalos szlogenje)

Azért jegyezzük még meg a sláger kapcsán, hogy nem más, mint Magyarország volt az, aki először helyretette az angolokat, akik előtte csak otthon vitézkedtek, hiszen a futballt csak Nagy-Britanniában ismerhetik, ugye...

Horvátország az egész világbajnokságon azon kevés országok egyike volt (most Japán, Lengyelország és Szerbia jut még eszembe), mely nulla, azaz 0 bevándorlóval érkezett a vébére. Konkrétan az összes játékos horvát és horvát gyökerekkel is rendelkezik, ez az igazi nemzeti versengés alapja. Arra kitértem már korábban, hogy ráadásul Horvátországban mást jelent nemzeti érzelműnek lenni, mint mondjuk Magyarországon, ez az egyik nagy különbség a két ország focija között is, ebből fakad az a mentalitásbeli különbség, mely olyan óriási a két nemzeti válogatott között, sajnos.

Ettől még Horvátországnak azért is érdemes szurkolni, mert ők példaként is szolgálhatnak: egy kicsi, viharvert, sokat szenvedett közép-kelet-európai nemzet is lehet nagy a fociban. Ezt először pont mi, magyarok mutattuk meg a világnak, azóta pedig a csehek és a horvátok.

Bár a szerkesztőségünkben is volt már erről vita, úgy gondolom, kijelenthető, hogy a szomszédos országok közül Horvátország az egyik, akivel baráti, vagy ahhoz közeli a viszonyunk. Lehet, hogy ez a mi oldalunkról talán erősebb vágy (ahogy Ausztria esetében hatványozottan igaz ez), de a horvát és a magyar történelem közös. Zrínyi Miklós az igazi példája annak, hogy ez a két nemzet összetartozik. Akár a szigetvári hősről, akár a költőről beszélünk, mindkét Zrínyi horvátként és magyarként is nemzeti hősnek számít. Ráadásul ellentétben a területrabló, komplexusos román, szerb és szlovák szomszédainkkal, a horvátokkal nem is jelent vitát Zrínyi személye, mindkét nemzet elismeri, hogy ő két nemzet hőse. Igaz, ehhez az is kell, hogy két létező nemzetből származzon valaki, nehéz lenne hasonló történelmi személyiséget magyar és román vagy szlovák relációban elképzelni... (Tény, hogy Jellasics komoly seb a közös történelmünk testén, de a bán kardja ma már Belgrád felé mutat, ez pedig nem véletlen.)

Hogy visszatérjek a focihoz, de még az előző példát se felejtsük el teljesen, alap, hogy a román, szerb vagy a szlovák válogatottnak egy magyar biztosan nem szurkolna, főleg egy világbajnoki meccsen, addig a horvátoknak simán lehet drukkolni.

A legbanálisabb érvet sem hagyhatom ki, hiszen rengeteg magyar jár a horvát tengerpartra nyaralni, nyilván ezért is drukkolnak sokan szívesen a horvátoknak. Különösen szerencsések azok, akik most a hétvégén Horvátországban lesznek, főleg, ha a horvátok jutnak a döntőbe.

És persze nem maradhat ki az érvek sorából Kolinda Grabar-Kitarovic elnök asszony sem!

Figyelembe véve az összes fenti érvet, az nem lehet kérdés, hogy bárki is jut tovább ma, a döntőben nekik fogok szurkolni. Ez akkor is így lenne, ha a belgák jutottak volna a döntőbe, de a kontraszt így lesz az igazi. Ma este pedig ahogy eddig is, hajrá horvátok!

Július 11., 20:00, Moszkva: Horvátország–Anglia

Július 14., 16:00, Szentpétervár, bronzmeccs: Belgium és a mai vesztes

Július 15., 17:00, Moszkva, döntő: Franciaország és a mai győztes