Vasárnap az NB II. utolsó előtti fordulójában a Budafok a Balmazújvárost fogadta. A BMTE már több fordulóval ezelőtt bebiztosította a bennmaradását, míg a tavaly még NB I-es Balmazújváros a 37. forduló előtt még simán kieshetett volna, sőt, az előző körben is az utolsó pillanatokban sikerült a Balmaznak nyernie. Pusztán ez alapján sem hangzott rosszul ez a párosítás, de már hetek óta lehetett tudni róla, hogy Csizmadia Csaba búcsúmeccse lesz a Balmaz elleni, ráadásul egy Budafok-szurkoló ismerősömtől azt is tudtam, hogy a szurkolók is készülnek, érdemes lesz tehát kimenni.

Végül így is döntöttem, hosszú idő után ismét NB II-re látogattam ki, és még hosszabb idő után mentem ki Budafokra meccset nézni.

A kezdés előtti pillanatok

Természetesen nem volt könnyű kijutnom Buda másik végére, de sikerült időben, a kezdésre beesni. A jegy a szokásos 800 forintba került, némi sorban állás után pedig már bent is voltam a lelátón. Korábban ezen az oldalon volt a vendégszektor, így ebből a szögből még nem is láttam a pályát, sőt, a teljesen kész, felújított lelátót is most néztem meg először, csakúgy mint a büfét.

Imádom ezt a megjelenést, a pipa hatalmas!

A sportbüfé azt hozta, amit el lehet várni: 400 forintos Soproni, néhány üdítő hasonló árfekvésben, extraként pedig mindössze 100 forintba került a zsíros kenyér, amiről sem a hagymát, sem az őrölt paprikát nem spórolták le.

A hangulat remek volt, bár nem annyira a szurkolás, hanem inkább a társaság miatt. Sok néző látogatott ki a találkozóra, de hosszabb ideig tartó skandálás az első félidőben nem volt, cserébe a meccs színvonala gyenge volt, a Balmazújváros pedig két gólt is lőtt. Az első vendégtalálat egy nagyon szép lövésből született, a másodikat nem láttam, mert sörért álltam sorba éppen. Nem is én lennék, ha nem ez történt volna...

Szépen megtelt a lelátó

Az első balmazi gól után a vendégek a hazai tábor előtt ünnepeltek, ennek következményeképpen egy sörös pohár is a pályára repült, közben válogatott káromkodások és dühöngések szórakoztattak – a gólt persze sajnáltam, természetesen a Budafoknak szorítottam.

Az első félidőben még csak-csak szájára vette a közönség a játékvezetőket is:

Később viszont ez is elmaradt, eleinte még a sajátjaikat szidták kicsit a gyenge produkció miatt néhányan, majd az utolsó 20-25 percben már senkit sem érdekelt az eredmény, mindenki Csizmadia Csabát várta a pályára. Ezzel együtt a vége felé a szurkolás magasabb fokozatba kapcsolt, több rigmus és néhány dal is előkerült. Vártam már ezeket, tavaly egy Budafok-meccsel zártam a szezont, akkor sokkal több volt az ének, igaz, kellett is, hogy ne fagyjon meg senki...

A történelmi pillanat

Csizmadia Csaba utolsó pályára lépése profi labdarúgó-mérkőzésen

A hazai játékos-edző végül a 90. percben cserélte be magát – ahogy ígérte, a hosszabbításra állt be. Innentől már igazi fieszta volt, hiába kapott ki a Budafok. Csizi sajnos alig ért a labdához, nem volt esély rá, hogy gólt fejeljen, pedig az lett volna az igazi buli. Az utolsó másodpercekben az egész publikum Csizmadiát éltette, a lefújás után pedig őt köszöntették játékostársai, sőt a helyi polgármester is. Csizmadia mellett Oláh Lórántot is elbúcsúztatta a Budafok, szintén csak játékosként, hiszen Csizmadiához hasonlóan ő is marad a BMTE kötelékében. Érdekes bája volt a köszöntésnek, hogy éppen akkor zajlottak az események, amikor a Kaposvár hatalmas bravúrt bemutatva ismét feljutott az NB I-be.

Az ünnepélyes köszöntés

Hevesi Tamás fellépése

A műsor része volt az is, hogy Hevesi Tamás elénekelte Balázs Fecótól a Maradj velem című slágert (pedig én az Ezt egy életen át kell játszani című saját dalát vártam), majd ezután a hazai közönség látványos pirotechnikai elemekkel ünnepelte Csizit, aki végül maga is kijött egy fáklyát tartani, ekkor egy „Ria, ria, Hungária!” skandálás is volt. A vendégek közben már távoztak, de nyilvánvalóan nem szomorúan, hiszen győzelmével a Balmazújváros bennmaradt az NB II-ben.

Látványos búcsú!

NB II-ben ritkán látni ilyet.

A meccs után még a helyi kocsmában élveztem a hangulatot, bár kisebb összetűzések voltak amiatt, hogy a budafokiak zöme a Ferencvárost kedveli, ám akadnak, akik a Kispestet vagy az Újpestet. Érdekes volt nézni ezt, hiszen Óbudán is hasonló a helyzet, konfliktus mégsem szokott kialakulni ebből, de amíg a lelátón ez nem tűnik fel, addig tulajdonképpen mindegy, legyen ez a budafokiak gondja.

A végén még Csizmadia is beszállt.

A lényeg, hogy a pályán látottak ellenére egy kellemes, szórakoztató vasárnap délutánt töltöttem Budafokon, ahol mégiscsak történelmi pillanatoknak lehettem a szemtanúja, nem mindennap cseréli be magát egy tizenkétszeres válogatott játékos egy NB II-es csapatba. A Budafoknak még sok-sok NB II-es szezont kívánok, remélem jövök még ide komolyabb csapatok ellen, vagy akár vendégszurkolóként is a TVE-vel...