Horvátország történelmet írt
2018.07.12. 08:58
Nyilván mindenki tudja már, de olyan jó leírni: Horvátország a hosszabbítás után megverte Angliát, és bejutott a 2018-as focivébé döntőjébe.
Szerdán kifejtettem, hogy miért drukkoltam és drukkolok a horvátoknak. A meccsen sikerült beleélnem magam teljesen a szurkolásba, külföldi csapatnak így még sosem drukkoltam, mint most. Hozzáteszem, még a világbajnokság előtt leírtam, hogy a horvátokat a döntőbe várom, mert vannak olyan jók. Hát tessék!
A meccset a Szabadság téren néztem, a társaságomon kívül nagyjából 4-5 olyan embert láttam, aki a horvátoknak szurkolt. Az egész tér olyan volt, mint egy hatalmas bulinegyedes legénybúcsú, tele részeg angolokkal. És milyen jó volt köztük a horvátoknak szurkolni...
Pedig a meccs nem úgy indult, ahogyan azt elképzeltem. Trippier szabadrúgásból szerzett góljával már az ötödik percben vezetést szereztek az angolok. Utána az első 15-20 percben lőhettek volna még egy gólt, ebben az időszakban a horvátok nagyon szét voltak esve.
Sokat kellett várni az egyenlítésre, Pickford ezúttal is remekül védett, bár most voltak hajmeresztő megoldásai, de megúszta a potyákat, és persze közben bravúrokat is bemutatott.
A 68. percben aztán Perisic akrobatikus mozdulattal betalált az ötösről, végre egyenlítettek a horvátok. Sőt, utána pár percig be is szorították az angolokat, még egy kapufáig is sikerült eljutni, de végül újabb gól már nem született a rendes játékidőben.
Az 1–1-es döntetlen azt jelentette, hogy Horvátország harmadjára is hosszabbításra kényszerült. Annak ellenére, hogy elvileg ők voltak a fáradtabbak, jobban bírták a ráadást, aminek végül meg is lett az eredménye, Mandzukic a 109. percben gólt lőtt, ezzel Horvátország vezetést szerzett. A hosszabbítás második félidejében azért akadtak angol helyzetek, volt miért izgulni, de végül maradt a 2–1, a horvátok bejutottak a vébé döntőjébe. Hihetetlen!
A kivetítő előtti tömegben két horvát közelében voltunk, a tér azon oldalán rajtunk kívül nem is nagyon láttam mást, aki a horvátoknak szurkolt volna, bár Mandzukic góljánál itt-ott lehetett hallani azért gólörömöt. A két horvát szurkoló az első gólnál valószínűleg nem is értette, miért ünneplünk mellettük még hárman, meg is kérdezték, honnan vagyunk, láthatóan nem azt várták, hogy helyiek leszünk. Mivel a magyart fel sem ismerték, azt vártam, hogy valahonnan nagyon délről valóak, de mint kiderült, zágrábiak, annyira ez sem lepett meg.
A második gólnál gratuláltam hőseinknek, az egyikük pedig megjegyezte:
We used to be one kingdom."
Imádom, hogy ezt ráadásul nem is mi mondtuk. Persze ilyen ihletett állapotban az ember mond mindent, de jó volt látni, hogy azért a horvátok is úgy-ahogy baráti népként kezelnek minket, nem csak mi őket. A lefújás után hazafelé menet még pár horváttal találkoztam, mindegyikükkel lepacsiztam. Öröm volt nézni a nagyképű angolok arcát is, de igazán azokon tudtam kárörvendeni, akik magyarként az angoloknak szurkoltak.
A 2000-es Eb volt az első nagy torna, amit néztem, a vébék közül a 2002-esre emlékszem elsőként. A 2016-os Eb-n természetesen semmi nem tesz túl, de mögötte egyértelműen ez a világbajnokság volt a legjobb, amit láttam. A csoportkörben mondjuk volt már elképesztően gyenge meccs, de a későbbi izgalmak és a nagyok kiesése bőven kárpótolt ezért. A döntőben itthon nyilván mindenki a horvátoknak szurkol majd, ahogy én is, de egészen eddig hittem a sikerükben a meccsek előtt, most azért nem annyira, a franciák sajnos tényleg nagyon jók.
Bár a mentalitás még sokat számíthat ott is, Zlatko Dalic szövetségi kapitány ezt nyilatkozta tegnap a meccs után:
mindenki azt mondta, készen áll a folytatásra és bírja még. Pedig néhányan kisebb sérüléssel játszottak. Ez mutatja, milyen karakterek vannak a csapatban, milyen tartása és mentális ereje van ennek az együttesnek"
– senki nem akart lemenni tehát, a 95. percben cseréltek először a horvátok. Na igen, erre utaltam tegnap is, hol van ettől a magyar foci...
A döntőben nem is lehetne talán nagyobb a kontraszt. Ha egy kicsit elvonatkoztatunk a focitól és a történelmi sérelmeinktől is (egyébként ezen szempontok alapján is teljesen egyértelmű, hogy a horvátoknak KELL szurkolni a döntőben), láthatjuk, hogy a francia és a horvát válogatott a szimbóluma két különböző Európának. Az pedig nem is lehet kérdés, hogy melyikhez szeretnénk tartozni. Hajrá, horvátok!