Gyurta Dániel megosztotta első tapasztalatait a steril tokiói olimpiáról
2021.07.20. 12:45
A Tokióra érvényes járványügyi vészhelyzet miatt a lehető legszigorúbban megkövetelik az emiatt hozott intézkedések végrehajtását. Gyurta már a repülőtéren megtapasztalhatta, hogy komoly a helyzet.
– Alighogy kiszálltam a gépből rögtön leteszteltek, és csak a negatív eredmény ismeretébe indulhattam a szállásomra – nyilatkozta a 888.hu-nak a korábbi olimpiai bajnok. – S azzal is szembesültem, hogy ezzel még nem ért véget, mert minden nap tesztelnek, szerencsére, nem a garatból vagy az orr nyálkahártyájáról vesznek mintát, inkább köpetből. A helyiek pedig minden előírás betartására ügyelnek, és rögvest szólnak, ha valaki nem követi az előírásokat.
A nálunk már jóval enyhébb szabályozás miatt kissé furcsa volt Gyurtának visszatérni a „régebbi” életünkhöz, a maszkviseléshez, a nagyobb távolságtartáshoz, a fertőtlenítő folyadékhoz, de ez az ára annak, hogy egyáltalán megrendezhetik a játékokat.
- Az utcák jóformán üresek, és szinte semmi lehetőség nincs a kikapcsolódásra, hiszen a szállodai uszodát, tornatermet is csak legalább két hetes itt-tartózkodás után lehet használni. S persze mindenhol plexi elválasztófalak vannak. Az persze normális, hogy a sok tárgyalás, megbeszélés alkalmával ott vannak a műanyag elválasztófalak, de az étkezőasztalnál sem elegendő a távolságtartás. Mi több a büfénél, amikor szedek magamnak, az ételfogót is azonnal fertőtlenítik. Kétségtelen, a sok regula kissé megkeseríti a sportolók, vezetők életét, de így talán még többet ér majd a siker – fejezte be beszámolóját a NOB tagja.
A fentiekhez képest az már szinte semmiség, hogy a versenyhelyszíneket is csak előre bejelentett és egyeztetett módon látogathatják. Van egy helymeghatározó applikáció, amely segítségével felderíthető, hogy pozitív esetnél kivel érintkezhetett az illető.
A fokozott óvintézkedések ellenére is akad néhány pozitív eset. Kilenc újabb, a játékokhoz köthető pozitív koronavírus-tesztet regisztráltak Tokióban, egyet az olimpiai faluban. Legutóbb az amerikai női tornász-válogatott egyik tagjának – aki társaihoz hasonlóan már Japánban, egy edzőtáborban készült az ötkarikás játékokra – lett pozitív a tesztje. Az amerikai szövetség szerint a versenyzőt elszigetelték, miként egyik társát is, akivel közvetlen kapcsolata volt.
Borítókép: m4sport.hu