Focimeccsen jártam a kézilabda fővárosában
2019.10.07. 15:48
Régi vágyam volt már kimenni egy Veszprém-meccsre. Természetesen nem kézilabdáról beszélek, hanem a város NB III-as focicsapatáról, ami a Veszprémi Városi Stadionban, egy igazi oldszkúl focipályán játssza hazai mérkőzéseit. Korábban már jártam a pályán, amikor egy floorballmeccsre ott melegítettünk be, de focimeccsen még sajnos nem voltam ott – egészen vasárnapig, amikor is nem hagyhattam ki a III. kerületi TVE veszprémi vendégjátékát.
A veszprémi labdarúgás a '80-as évek végén élte fénykorát, 1988 és 1993 között az NB I-ben szerepelt a város csapata. A magyar klubfutball pokoli éveiben, a '90-es években és a 2000-es évek elején – számos másik magyar klubhoz hasonlóan – a Veszprém is rengeteg nehézségen ment át, egy évre pedig meg is szűnt. A 2010-es években már ismét az NB II-ig jutott a veszprémi klub, majd az NB II. egy csoportra való szűkítésekor kiesett a harmadosztályba. Az NB III-ból kétszer is kiesett a Veszprém a közelmúltban, de mind a két alkalommal egyből megnyerte a megyei első osztályt. Az idei kiírásban eddig masszív középcsapatnak tűnik az immár VLS Veszprém néven futó klub, a Kerületke elleni mérkőzés előtt nyolc forduló után 6–6-os gólkülönbséggel állt a tizedik helyen.
A Kerület a forduló előtt vezette a tabellát, és bár a Veszprém elleni meccs nem ígérkezett könnyűnek, szinte mindenki győzelmet várt, vagy minimum döntetlent. Én óvatos voltam, ezért inkább az utóbbi csoportba soroltam magam, „Idegenben jó az X!” mottóval.
A mérkőzés 14:30-kor kezdődött, a belépés pedig ingyenes volt. A biztonságiak meglepően nagy létszámmal voltak jelen, és valamiért szükségesnek érezték, hogy befenyítsenek minket a kezdés előtt azzal, hogy ha pirotechnikai eszközöket használunk, akkor „kénytelenek lesznek” kivezetni minket, és talán egy-két pofon is elcsattan...
Piró nem volt, helyette számos drapival és 15-20 fős létszámmal jelent meg az óbudai szurkolótábor. A hazai oldalon a kezdésre 100-200 ember jött össze, ami nem sok, de Veszprémben a kézilabda sokkal népszerűbb sportág.
A büfében csapolva Sopronit lehetett kapni 450 forintért (ott nem is néztem a dobozos kínálatot), míg a vendég oldalon található bódéban csak dobozos Soproni volt 500 forintért. A csapolt sör az íze alapján valószínűleg a hordó alja lehetett már, bár egyikünk sem vitte vissza reklamálni, de nem csúszott; míg a dobozos a vendégbüfében (bódéban) melegebb volt, mint a levegő hőmérséklete, mert sajnos ott nem volt hűtő. Jó lett volna, ha csak ezért hőbörögtünk volna, de sajnos egy nagyon rosszul futballozó Kerületet láthattunk.
Jobban kezdett a Veszprém, míg a vendégjátékosok támadási kísérleteibe rendre hiba csúszott, addig a hazaiak pontosabban játszottak, csak Megyeri jó védéseinek volt köszönhető, hogy a 35. percig 0–0-t mutatott az egyébként nekem nagyon tetsző eredményjelző.
Ekkor a sokadik hazai szöglet után vezetést szerzett a Veszprém, a szünetig pedig egy-két kisebb óbudai lehetőséget leszámítva már nem történt semmi. A szurkolás is álmos volt, vendégben ennél nagyobb bulikhoz szoktam, igaz, a szinte teljesen csendes hazai közönségnél sikerült nagyobb hangzavart csapni. Érdekesség egyébként, hogy a gól utáni dal a veszprémi stadionban még mindig az Olé, olé, olé (We are the champions) című remekmű, amit főleg a '90-es években hallhattunk az NB I-es pályákon, így óriási instant nosztalgiát okozott, pedig én csak a tévés gólösszefoglalókban hallottam ezt.
A szünetben még reménykedtem, bíztam benne, hogy a második játékrészre egy sokkal összeszedettebb Kerületke jön majd ki. Nem így történt.
A második félidőben is kellett Megyeri ahhoz, hogy sokáig ne szülessen újabb gól, míg a Kerület ugyan mezőnyfölényben játszott, de alig-alig sikerült igazán veszélyes helyzeteket kialakítani, egyszerűen minden lepattanó a veszprémieké volt, mindenhová odaértek, jobbak voltak, bár tény, hogy a Veszprémet segítette az is, hogy ritkán alakult ki folyamatos játék a bíró teljesen következetlen, összevissza ítélő munkásságának köszönhetően. Akadt olyan óbudai szurkoló, aki a szemüvegét több ízben is felajánlotta a játékvezetőnek...
A 85. percben egy csodálatos lövéssel eldöntötte a meccset a Veszprém, teljesen reménytelennek tűnt, hogy a Kerület ezen a napon kettő gólt tudna szerezni – az egy is csak azért nem tűnt lehetetlennek, mert az ősi futballközhely szerint egy gólt bármikor lehet találni.
Ehhez képest rögtön a középkezdést követően sikerült Sili Lukának szépítenie, visszajött a remény, hátha csoda történik. Közben ápolás miatt végül hat percet hosszabbított a játékvezető, így idő is volt az egyenlítésre.
A Kerület teljesen kinyílt, a hosszabbításban ennek meg is lett a böjtje: az addig jól védő Megyeri túlságosan kijött a kapujából, ezt egy 40 méteres góllal honorálta a Veszprém, ezzel kialakult a 3–1-es végeredmény.
Jellemző volt az utolsó három-négy perc, amikor a hazai és a vendégszurkolók együtt követelték a játékvezetőtől, hogy fújja már le a meccset. A végén a Kerület játékosai kijöttek megköszönni a szurkolást, mire pedig az összes drapériát leszedtük, a hazai közönség eltűnt a stadionból. A biztonságiak becsületére legyen mondva, hogy távozáskor egyenként lekezeltek mindenkivel, és megköszönték a sportszerű biztatás.
Ez volt az első veresége a TVE-nek a bajnokságban, sajnos erre rá is szolgált a csapat. A Veszprém viszont ha így folytatja, idén biztosan nem lesznek kiesési gondjai, nagyon masszív együttes benyomását keltették, meg fog szenvedni ebben a stadionban az összes ellenfél...