Ahogyan arra Tamás kollégám felhívta a figyelmet a veszprémi meccsbeszámolójában, a hétvégén több városi rangadóra is sor került. Az általa említett Fradi–Újpest, Róma–Lazio és Real Madrid–Atletico Madrid mellett én még kiemelném az erős politikai töltettel bíró Hamburg–St. Pauli meccset is, mindenesetre ezek közül egyik sem okozott számomra sok örömöt, nem úgy a Csepel–III. kerület!

Tradicionális ellentét nincs a két klub között, ha csak az nem, hogy mind Óbudán, mind Csepelen erős a lokálpatriotizmus. A 2000-es években aztán sajnos a korszakra jellemző módon összeért a két együttes története. Az NB I-ből, majd az NB II-ből is kieső III. kerületi TVE-Autotrader csapatát a tulajdonos Csepelre költöztette, Csepel-Autotrader működött tovább. A dolog nem jött be, a Kerület megszüntetése után a Csepelt is sikerült tönkretenni. Az óbudaiak jártak jobban, az utánpótlásnak hála a jogfolytonosság megmaradt, így a TVE nem szűnt meg teljesen, míg Csepelen konkrétan a nulláról kellett újjászervezni a csapatot. Pár év szenvedés után végül mindketten visszakerültek a helyükre, a profi bajnokságba, bár a múltjuk alapján talán ennél is feljebb, valahol az NB II. alján lenne az igazi helyük.

Az idei szezonban mindkét csapat szörnyen kezdett. A Csepel évek óta szenved, így tőlük kevésbé meglepő a dolog, a Kerületnél viszont vérmes reményekkel vágtak neki a bajnokságnak, ehhez képest a fiúk most kezdenek magukra találni, az első pár fordulót jobb is lenne elfelejteni.

Vasárnap sikerült egy bakival nyitnom a túrát. Azt hittem, háromkor kezdődik a találkozó (valószínűleg az előző heti Magyar Kupa kezdési időpontok miatt lehetett ez), de fél 4-kor harsant fel a kezdő sípszó. Sebaj, ha már eljöttem idáig, gondoltam veszek egy sört a helyi dohányboltban, míg a többiek megérkeznek. Az eladólány a kék-fehér sálam láttán megkérdezte, hogy az Szabadkikötő-sál-e. Meglepődött a válaszomon, hogy nem, az bizony III. Kerület. 

– mondta, és bár nevetett hozzá, úgy tűnt, komolyan gondolja. Miután megbeszéltük, hogy a Csepel és a Kerület igazából nem rosszabb, mint a Fradi vagy az Újpest, viszont a rivalizálás legalább nem olyan komoly, távoztam.

Amíg megérkeztek a többiek, legalább három-négy Csepel-szurkolóval találkoztam, sálban, sőt egyikük mezben volt, de senki nem szólt egy rossz szót sem a Kerület-sálért. Sőt, később már bent, a jegyvásárlás után egy csepeli drukker jó szurkolást kívánt nekünk. Imádom az NB III-at!

A vendégben már a kezdéskor is jó volt a hangulat, de a létszám nagyjából a huszadik perc körül lett teljes. Na igen, Óbuda messze van...

A jelen lévő óbudai szurkolók nagyobb része csak csendben figyelt, de voltunk azért páran, akik időnként buzdítottuk a csapatot. Az egyik hosszabb drukkolás után a hazaiból átkiabált valaki, hogy

– mire a többség – én is – csak nevetéssel felelt, ám valaki válaszolt is:

Közben a túloldalon a csepeli ultrák persze most is végigtolták a meccset, a szokásos 20-30 fős kemény mag alig-alig hallgatott el, azokat perceket pedig mi általában ki is használtuk.

A pályán egy nagyjából átlagos meccs zajlott, a Kerület egyértelműen fölényben volt. Ennek végül meg is lett a gyümölcse, Szalai Vilmos (a válogatott csatár öccse) egy kavarodás után bátyjához méltóan bekotorta a labdát a hálóba, 0–1!

Némi hőbörgés hallatszott a hazaiaktól, de egészen jól viselték a csepeliek az állást. Kisebb "mi van, mi van?" üvöltözést leszámítva a vendégből sem érkezett hergelés.

Elsőre megpróbálkoztunk a Staróval, de annyira rossz volt, hogy "ennél a Löwen sem lehet rosszabb" alapon áttértünk arra. A Löwen annyira híg volt, hogy igazából jobban esett, mert rossz íze sem volt, igaz, jó sem.

Visszatérve a lelátóra, érdekes volt Buzsáky mester megítélése. Az első pár forduló után már kisebb összeszólalkozás is előfordult Óbudán a Kerület "sztáredzőjével", ehhez képest most csak éltették.

– szólt a buzdítás. Vicces egybeesés volt, hogy pont ezt követően mentem el sörért, és a amíg a büfében töltötte a néni a Löwent, a hazaiból ez hallatszott ki:

Tökéletes. Ahogy tökéletes volt a második óbudai gól is. Egy szöglet után a lecsorgót Kaszai átvette, majd jó harminc méterről bebombázta a bal felsőbe. Hatalmas gól volt, sajnos nincs meg videón sehol, csak utána a gólöröm.

Ezután már éneklés is előfordult, a kedvenc rigmusomat többször is én kezdtem el, szerencsére voltak csatlakozók.

Néhány arc még folytatta azzal, hogy a végén Buzsáky, Buzsáky, Buzsáky volt az utolsó sor,  nagy volt ez is.

A második gól után nem sokkal megfogyatkozott a Csepel. A kiállításkor természetesen volt is egy kis kakaskodás a pályán, és a lelátó sem maradt adós, hőbörgés, felkérdezés, üvöltözés, volt minden. Aztán csitult a hangulat, a lefújásig már nem kellett izgulni, nagyon fontos három pontot húzott be a Kerület. Úgy tűnik, kezd végre tényleg összeállni a csapat, győzelem Fehérváron, iksz (igaz, előnyből leadva) az élcsapatnak számító Érd ellen, győzelem a kupában és most Csepelen is. Alakul végre!

A lefújás után a játékosok kijöttek megköszönni a biztatást, a pacsizásból természetesen nem maradhattam ki én sem, még Buzsáky mesternek is járt a gratuláció.

Rég volt ilyen jó meccsélményem, valósággal tobzódtam az "ultráskodásban", nagyon kellett ez. Ezt az NB I. egyébként már évek óta nem tudja megadni a kilúgozott formájában, a Magyar Kupa mellett egyértelműen az NB III. az, ahol igazán jól érzem magam és jól tudok szórakozni a lelátón. Éppen ezért jó szívvel javaslom mindenkinek, hogy menjetek meccsre!