Az elmúlt hetek után újra visszatérünk az NB III-ba, Csepelre látogattam ki, a szigetországiak a Veszprémet fogadták, igazi kiesési rangadó volt vasárnap.

Csepel legfontosabb jellemzője, hogy mindentől messze van, ez különösen igaz a stadionra, így az első öt percről sikerült is lemaradnom. A beugró egységesen 500 forint mindenkinek, bőven megéri.

Rég voltam már itt meccsen, nagy elmaradása volt ez eddig a sorozatnak, mert a csepeli az egyik leghangulatosabb és legérdekesebb pálya Budapesten. Olyan, mintha 1980 lenne, csak minden lepusztultabb.

Már a belépésnél látszik, hogy itt annak idején létezett sportélet. A harmadosztályban az is valóságos csoda, hogy több büfé is van, rögtön a belépés után egy ékszerdoboz várja a szomjazókat. Bent régi csapatzászlók díszítik a helyet, olyan klasszikusokkal, mint a Mohácsi Új Barázda Tsz FC.

A sör a márkától függetlenül 300 forint, van Ászok, Dreher, Borsodi és Gösser. Számomra nem volt kérdés, hogy Drehert igyak, bár a többiek a szünetben rábeszéltek egy Borsodira is. Volt különbség...

A lelátóra kiérve azonnal megfogja az embert a hangulat. A régi tribün alatt igazi formák szurkolnak, már a 10. perc körül csodálatos beszólások érkeztek onnan. Csepel abban is egyedülálló az NB III-ban, hogy vannak ultrák, az ő helyük szemben van, a kanyarban. Becsületükre legyen mondva, hogy vasárnap is végig szurkolták a meccset, pedig sok örömük nem volt benne.

A játék képe végig kiegyenlített volt, a Veszprém viszont két, szinte egyforma pontrúgásból két, szinte egyforma gólt szerzett az első félidő közepén. A Csepel erre csak egy góllal tudott reagálni még a szünet előtt, 1—2-vel fordultak a csapatok. Még a gólok előtt volt egy veszélyesnek tűnő hazai szabadrúgás is, ekkor egy CR7 üvöltést eresztett el valaki, ami így a szombati válogatott meccs után kicsit keserűbben volt szórakoztató.

A szépítés után folyamatosan nyomta két-három bácsi az "Egyszerűen jobbak vagyunk, hejj-hejj" rigmust, mire a szünetben egy gyönyörű reakció érkezett:

Felidézhetetlen mennyiségű bírózás, és anyázás is volt természetesen, a jobbak közül való volt már a meccs vége felé, amikor egy veszprémi játékos a "sérüléséhez" képest nagyon hamar vissza akart jönni a pályára. Ekkor a "te g888ci!" volt még talán a legfinomabb, amit kapott.

A már említett bácsiktól elhangzott még egy igazán egyedi rigmus is:

Olyan is előfordult, hogy a lelkes "hajrá Csepel!" felkiáltásokba beletört a nyelve az egyik vezérszurkoló-bácsinak, és csak artikulálatlan "aaaááá" kiabálást hallatott. Imádtam.

A többiektől megtudtam, hogy a meccs elején elmaradt a világ legjobb indulója. Tényleg nem a szívem csücske ez a csapat (bár kicsit minden budapesti kis csapatot imádok), de ez az induló mindent visz, legjobb stadionrock evör.

A klubház is megér néhány szót, azon is jól látszik, hogy 30-40 éve itt más világ volt. Például egy hatalmas ruhatár mellett lehet eljutni a WC-re.

Az ultrák, ahogyan már említettem, végigtolták a mérkőzést, ráadásul változatos dalokkal. A 60. perc körül az Avanti ragazzi di Buda is elhangzott, erre azért nem számítottam.

Bár volt, aki azt üvöltötte be, hogy "szégyen az X!", a Csepel nem tudott egyenlíteni, egy elég gyenge második félidő után maradt az 1—2, fontos sikert aratott a Veszprém, a Csepel pedig izgulhat, hogy ne legyen gond a végén.

Részben modernizálták az eredményjelzőt, de az analóg óra szintén nagyon régi kort idéz.

Talán látszik a szokottnál nagyobb képanyagból is, hogy Csepelre miért érdemes kimenni egy meccsre. A stadionban amúgy tavaly a Fradi második csapata ellen 10 500 néző gyűlt össze, nem csoda, hogy a vasárnapi 4-500 fő szinte elveszett a hatalmas, szebb napokat látott létesítményben.