Az elmúlt hétvégén végre eljutottam az utolsó releváns budapesti pályára, most már az első három osztályból minden pipa, még ha beszámoló nem is volt mindenhonnan. Valójában a budapesti megnevezést idézőjelbe is tehettem volna, hiszen Soroksáron jártam a hétvégén. Ha Csepelről azt írtam, hogy mindenhonnan messze van, akkor erre nem is tudom, mit lehetne mondani.

A Soroksár SC sporttelepe a Haraszti úton található, nagyon közel Budapest Dunaharaszti felőli végéhez. Régi pálya, de sajnos nagyon lecsökkentették a kapacitását, a napos oldalon csak a vendégszektor maradt, míg a másik oldalon van a könnyűfém szerkezetű, fedett főlelátó. A többi lelátón reklámok vannak, nagyon remélem, hogy nem ezért, hanem biztonsági okokból nem használhatóak.

A szezonnak volt olyan szakasza, amikor mindkét csapat a feljutásért küzdött, azóta a Nyíregyháza döbbenetesen rossz szériát produkált, így a meccs előtt már a kiesés réme is reálissá vált. A Soroksár csak az elmúlt egy hónapban gyengélkedik, de így is sikerült kellően messze kerülniük az első két helytől.

A Soroksár csapata és a szurkolói között is rengeteg az olyan ember, aki fradista ugyan, de valamiért mégis inkább ott van. Lehet, nem túloznék, ha azt mondanám, hogy a Fradi legalja Soroksáron található...

A pályán olyan sztárokat láthattunk, mint a nőveréssel vádolt, ezért a Fradi keretéből kirakott és Soroksárra kölcsönadott kapus, Jova Levente, vagy éppen az öngóljairól híres, korábbi fradista Gyepes Gábor, esetleg a lassan már kétjegyű csapatszámmal rendelkező Bajzát Péter. Ilyen téren a Nyíregyháza is hasonló volt, olyanok léptek pályára náluk, mint a korábbi újpesti és diósgyőri "sztár", Tisza Tibor, vagy éppen a Diósgyőrből kiutált, ott brutálisan túlfizetett, egykor jól focizó Rudolf Gergely.

Mint újpesti érzelmű, észak-budai, a magyar focit szerető ember, érthető módon nem ez volt életem legjobb meccse, mondhatjuk, hogy nem volt számomra túl szimpatikus a környezet, ráadásul a mérkőzés színvonala sem verdeste az eget.

Ennek ellenére pozitívumokat is ki tudok emelni, például azt, hogy igazi meccshangulat volt. A nyíregyháziak rendesen kitettek magukért, de a hazaiaknál is volt dob, voltak rigmusok, szóval ezzel éppen nem volt gond, a többi kisebb budapesti csapatnál ez nagy hiátus. Igaz, a hazai ultrák jó része olyan fradistákból állt, akiket ott valószínűleg (már) nem látnának túl szívesen. Egy-két jobb beszólás azért akadt:

— hangzott el már az első tíz percben. A másik kedvencem még prózaibb volt:

A másik szórakoztató jelenség az volt, hogy a Sori-ultrák hamar megtalálták maguknak Rudolfot, akit folyamatosan hecceltek. Igaz, nem túl kreatívan:

és

A második félidőben Rudolf mellett már Tisza is kapott, miután a főlelátó oldalára került a pályán. Õt persze már lila majmozták is, de ennél ötletesebb oltásig nem jutottak.

Ironikus módon a meccs egyetlen gólja úgy született, hogy Tisza végigment a szélen, beadta, Rudolf pedig két-három méterről belőtte a labdát. Pár nagy helyzet még akadt a Szpari előtt, a Soroksár a végén szorította csak be ellenfelét igazán. A legnagyobb helyzetük még 0—0-nál volt, abban is benne volt Tisza, aki érthetetlen módon adott haza, a kapus pedig megfogta, ezt közvetett szabadrúgás követte. Nagy helyzet volt, de nem tudta jól megoldani a Soroksár.

Maradt tehát a 0—1, így már a Nyíregyháza nem fog kiesni, bár rájuk nézve az is megalázó, hogy erről kell beszélni. A teljességgel mondvacsinált és jogtalan kizárásuk előtt egyáltalán nem szimpatizáltam a Nyíregyházával, azóta az igazságérzetem miatt igen, a már említett okok miatt a Soroksár ellen nem esett nehezemre nekik szurkolni.

Összességében azt tudom elmondani, hogy voltam már jobb meccsen, és valószínűleg Soroksárra legfeljebb csak vendégbe jövök vissza. Az viszont esélyes, egész érdekes mezőny kezd körvonalazódni a jövő évi NB II-re.