A válogatott fellépései miatt a magyar bajnokság első két osztályában nem rendeztek meccseket a hétvégén, az NB III-ban pedig minden találkozó szombatra került. A csütörtöki fiaskó után úgy voltam vele, hogy a vasárnapi horvát meccset csak túl akarom élni, jobban vártam a szombatot, amikor a III. kerületi TVE Komáromba látogatott. Szerencsére a vasárnapi mérkőzés is óriási élmény volt, azonban azt otthon néztem, így most a szombatról tudok beszámolni. Van miről!

A forduló előtt a Kerület a negyedik, a Komárom a harmadik helyen állt az NB III. Nyugat csoportjában. Õsszel a két csapat 1–1-et játszott, a Komárom tavaly jutott vissza egyévnyi megyei első osztály után, így figyelemreméltó az idei teljesítményük, igaz, ott játszik Kenesei Krisztián, aki sokat tett hozzá a komáromiak meneteléséhez.

Gyönyörű szép, igazi fociidő fogadott minket Komáromban, eleve az egész hétvége olyan volt, hogy szinte követelte az időjárás, hogy az ember menjen meccsre.

A komáromi (szőnyi) MOLAJ-sporttelepen korábban még nem jártam. Egy aranyos vidéki pályáról van szó, klubházzal, panorámaablakos büfével, és láthatóan kényszerből elkülönített vendégszektorral.

A belépés némi meglepetésemre ingyenes volt, a komáromi szurkolók pedig barátságosan fogadtak minket, fővárosiakat. Dobbal és drapival mászkáltunk a parkolóban, senki nem szólt egy rossz szót sem.

A kezdés előtt volt némi füst, amiről majdnem teljesen lemaradtam pár érdi matrica átragasztása miatt. A biztonsági őrök ugyan figyelmeztettek minket, hogy ne legyen több füst, de teljesen korrekt módon tették ezt, újabb jó pont a hazaiknak.

Alig kezdődött el a meccs, a nyolcadik percben már vezetést is szerzett a Kerület. Ekkor már remek hangulatban szurkoltunk, nagyjából 20 főből állt a vendégszektor, míg hazai oldalon 100-150 néző lehetett.

A félidő felénél gyanútlanul indultam el sörért, amihez "rendőri biztosítást" kaptam. A vendégszektorban ugyanis nincs büfé, ezért egy biztonsági őr kísérgetett minket, ha valaki sörért ment. Csodálatos megoldás! A hazaiak előtt sálban mentem végig, páran hecceltek, de igazi beszólásokat nem kaptam: ahogy múlt héten a Sárvár, úgy most a Komárom is egy olyan ellenfél volt, akit nem lehetett gyűlölni. Ez az NB III. egyik nagy bája, hogy az NB I-gyel ellentétben, hogy itt léteznek ilyen békés, de jó hangulatú meccsek is.

A büfében hamarosan óriási sokk ért. Mikor kikértem a sört, teljesen biztos voltam benne, hogy Sopronit fogok kapni, erre már felkészültem lélekben (még kint tűnt fel a csapatbusz mellett, hogy büfé cégérén a Soproni logója virított). Ám kérésemre egy visszakérdezéssel válaszolt a büfés hölgy: Budweiser jó lesz?

Erre szívem szerint azt válaszoltam volna, hogy "tökéletes lesz, és köszönöm szépen, hogy NB III-ban ilyen csodálatos meglepetés ért", de csak hebegtem-habogtam döbbenetemben. Ráadásul mire megkaptam a sört és felocsúdtam, azt láttam a panorámaablakon kitekintve, hogy a Kerület-játékosok ölelkeznek. Igen, 2–0 ide, csak lemaradtam a gólról. A sör amúgy 400 forintba került, a Soproni csak 350 lett volna, de ez az az 50 forint, amit soha, semmilyen körülmények között nem bánnék.

Visszafelé már többen bosszantottak azzal, hogy lemaradtam egy gólról, de nem zavart annyira. Mint megtudtam, egyébként egy potyáról maradtam le.

Ekkor még nem gondoltam volna, hogy nem "a" potyáról a meccsen, de a 38. percben a komáromi kapus és a védelem egyszerűen odapasszolta a labdát Rabatinhoz, aki az üres kapuba lőtt, 0–3 volt már ekkor az állás, így vonultak a csapatok a félidőre. Ahhoz, hogy a Komárom nem szépített, kellett az óbudai kapus, Jeszenszky két hatalmas bravúrja és a kapufa is.

Óriási gála volt már ekkor a lelátó vendégszektorában, innentől kezdve semmi nem vehette el a jó kedvünket. Egyre több rigmussal buzdítottuk a Kerületet, sőt, ahogy fogyott a sör, már költeni is kezdtünk dalokat.

A második játékrész elején állt be a végeredmény, 0–4-re módosult az állás. Innentől tényleg fieszta volt, a 70. perc körül a

kántálást toltuk, dobbal kiegészítve, később a vasárnapi meccsre hangoltunk egy kis Ria! Ria! Hungária! felkiáltással, míg az utolsó percekben a csapatot éltette mindenki, természetesen a lefújás után meg is volt a kölcsönös pacsi. Az eredményt követően a két együttes helyet cserélt a tabellán, most már a TVE a harmadik.

A lefújás és az ünneplés után néhány idősebb komáromi szurkoló odajött hozzánk, gratulált a győzelemhez és a szurkoláshoz is. Az ilyen pillanatok sem fordulhatnának elő az NB I-ben, ez egy utánozhatatlan közeg!

A jövő heti beszámolómban a magyar labdarúgás egészen komoly mélységeibe tervezek elmerülni, tartsatok velünk akkor is!