Tartja magát a mondás, hogy egy szurkolónak csak egy csapata lehet. Szerintem ez legfeljebb akkor állhatja meg a helyét, ha valakinek a helyi csapata egyben a "nagy csapat" is, akinek szurkol a lokálpatriotizmusától függetlenül; vagy pedig olyan helyen él, ahol nincsen értelmezhető foci. Alapesetben viszont teljesen természetes, hogy az ember a helyi klubjának drukkol, rajong érte, de közben az NB I-ben is van egy csapata. Az persze már más kérdés, kinél melyik indentitás az erősebb, igaz, általában ezek nem is ütik egymást. Így alakult nálam is, a Kerületke nem szokott az Újpest ellen játszani. Hozzáteszem, hogy az utóbbi években az NB I-től már-már elfordultam, nincs meg ott az a hangulat és az a közeg, amiért szeretek meccsre járni, így hacsak nem az Újpest bajnoki címe múlna egy Kerület–Újpesten, akkor a Kerületnek szurkolnék. (Zárójelben jegyzem meg, hogy nagy kérdés, hogy melyik lenne a nagyobb csoda: az Újpest bajnoki címe, vagy az, hogy a Kerület egy osztályban szerepelne az Újpesttel...)

Azt a közeget és azt az élményt, amit az NB I-ben hiányolok, az NB III-ban találtam meg. Erről szólnak ezek a meccsbeszámolók is, az őszinte, emberközeli foci világáról.

Az NB III-ban viszont nem követem a kizárólagosság elvét, ebben nagy segítség, hogy három csoport van. Bár igazán szívből csak a III. kerületi TVE-nek tudok szurkolni, vannak még budapesti kis csapatok, akiket kedvelek, és akiknek élvezet kimenni a meccsére. Ezek közül kiemelkedik az ESMTK. Õket egyszerűen nem lehet nem szeretni: már az egyik első meccsbeszámolómban arról írtam, hogy látatlanban több érvem is lehetne az ESMTK ellen, még is szeretem ezt a klubot. Nincs értelme hosszasan fejtegetni, hogy honnan jön ez a szimpátia, elég egyszer kimenni Pesterzsébetre egy meccsre, és az erre fogékonyak azonnal megértik, miről beszélek.

Ezúttal ráadásul nem is Erzsébeten láthattam a Lizát, hanem Egerben. A meccsrejárós társaságom egy része nálam nagyobb ESMTK-fan, nagyjából a fordítottja megy a Liza-meccseken annak, mint amikor a Kerületkén vagyunk: ilyenkor ők a lelkesebbek, de persze én is az ESMTK-nak szurkolok, míg Óbudán (vagy éppen idegenben a Kerületkével) meg én vagyok a lelkesebb, de vita akkor sincsen.

Az egri túra ötlete már korábban megfogalmazódott a társaságban, végül úgy adódott, hogy mindenki ráért, az időjárás pedig minden vártnál szebb arcát mutatta.

Az egri Szentmarjay Tibor Stadionban még egyikünk sem járt, de minden várakozásunkat felülmúlta az a miliő, ami a stadionban fogadott. Igaz, eleve az érkezés is tökéletesre sikerült: ahogy kiszálltunk az autóból, egy ötfős, félig-meddig ismerős társaságba botlottunk, akik ESMTK-sálban és borral a kezünkben jelentek meg. Õk a Szépasszonyvölgy érintésével jöttek a meccsre, mi ezt átugrottuk, lévén az egész galeri sörkedvelő. Inkább a Mátraalja csodálatos őszi panorámáját nézegettük útközben az unalmas M3-as vagy 3-as főút helyett.

A kezdő sípszóig nagyjából 25-30 vendégszurkoló gyűlt össze, ami NB III-ban komoly létszámnak minősül, főleg úgy, hogy vidékre kellett utazni a meccsért. Az NB I-ben is találunk olyan klubokat, melyeknek nincsen ekkora utazótábora, hadd ne hozzak példákat.

A meccs remekül indult, már az ötödik percben vezetést szerzett az ESMTK. Itt térnék ki az ESMTK vasárnapi vezérszurkolójára, aki olyan beszólásokkal örvendeztetett meg minket, hogy igazából mellékes is volt, hogy mi történik a pályán az ötödik perc után, csak maradjon meg az előny.

– ez például az első tíz percben hangzott el. Az emlegetett Levit többen és többször is oltották a meccs alatt, pedig annyira nem is lógott ki. Ráadásul hosszabb ideig játszott Óbudán, ahol természetesen ugyanez volt a beceneve a lelátón, és valamiért ott is gyakran előkerült a neve.

A kedvenc szurkolónk közben több alkalommal emlegette az anyósát változatos, meglepően színes kontextusokban:

Ha ez nem lett volna elég, az egyik partjelző sporttárs nő volt. Nagy szerencséjére nem a vendégszektor előtt lengetett, így vélhetően csak a töredéke jutott el hozzá a beszólásözönnek. Hozzá kell tennem, hogy a megjegyzéseknek csak a töredékét van módom itt idézni, ha sikerült volna mindent feljegyeznem, akkor az egész beszámoló csak ezekből állna.

– ezzel a csodálatos kirohanással kapcsolatban két dolgot is érdemes megjegyezni: egyrészt emberünk a beszólása előtt tájékozódott, mindenképpen a nevén akarta szólítani a sporit. Másrészt a bal mellbimbók emlegetése szintén visszatérő eleme volt a repertoárnak.

Közben eljutottunk a szünetig, a pályán kevesebb volt az említést érdemlő esemény, mint a lelátón. A szünetben a legtöbbet idézett bácsi felkérdezett minket, azt hitte egriek vagyunk. A félreértés oka az volt, hogy Pesterzsébeten nem sokat látott minket, de hamar megnyugtattuk, hogy mi viszont látásból ismerjük őt. Az első félidőben ezek szerint saját magától nem hallotta, hogy bizony mögötte is biztatják a csapatot, de a második félidőben egyszer megdicsérte az egyik rigmusunkat, a maga módján nagy sikerélmény volt ez.

A hazai oldalon nagyjából 200 ember gyűlt össze, onnan a beszólások nem igazán jutottak el hozzánk, viszont volt két bácsi, aki kereplővel jött a meccsre, valaki pedig időnként egy hajókürtre emlékeztető eszközt működtetett, tehát nem volt unalmas a hangulat ott sem.

A második félidőt megnyomta az Eger, főleg a játékrész második felében szinte felborult a pálya.

Ennek hatására a hazaiak is egyre inkább biztatták a csapatukat, ha pedig volt valami vitatható ítélet, onnan is jöttek az ízes bírózások. Ám egyikük sem érhetett fel a következőhöz, mely a személyes kedvencem volt:

Ez számomra különösen nagy pillanat volt, mert egyszer már hallottam ennek a beszólásnak a felét, de akkor a nagyobb hangzavar miatt nem tudtam megfejteni, mi lehetett ennek a szólásnak az első fele.

Ahogy fokozódtak az izgalmak, úgy voltak egyre jobbak ezek a bekiabálások. A lefújás előtt nem sokkal egy egri védő is megkapta a magáét:

– és ezt is lehetett fokozni, még bőven a fenti mondaton nevettem, amikor ez hangzott el:

Egy hosszabb ápolás miatt öt perc volt a ráadás, ezt is sikerült átvészelnie az ESMTK-nak, így végül nehezen, de nyert a Liza. Nagyon fontos győzelem volt ez, és egyben nagy skalp, például a Szolnok is kikapott ebben a stadionban. Maga a meccs egyébként felejthető volt, a korai gól után az ESMTK nem erőltette a támadásokat, az Eger meg az utolsó húsz percet leszámítva nem tudott igazán nagy helyzeteket kialakítani. Illett erre a mérkőzésre a foci egyik legnagyobb közhelye: a küzdelem dominált.

A végén a játékosok kisebb noszogatás után kijöttek megtapsolni a szurkolókat. A vezérszurkoló utolsó nagy jelenete volt a napon, mikor többszöri sikertelen megszólítás után eleresztett egy "Boni, gyertek már ide b888meg!" felkiáltást.

Továbbra is reális cél, hogy az ESMTK megnyerje az NB III. keleti csoportját, bár hosszabb távon a Szolnokot esélyesebbnek tartom. Az pedig nagy kérdés, hogy mennyire tenne jót a Lizának az NB II., mindenesetre imádnám, ha a Győr, ZTE, Vasas trióból valakivel (vagy többekkel), esetleg a Diósgyőrrel vagy a Haladással játszanának bajnokikat Erzsébeten.