Pörge: Mikor kezdtetek meccsre járni?

Fritz: Nekem a Gödöllő elleni meccs volt az első, NB II. (1995 szeptembere, 1–0 – a szerk.)

Peti: Ugyanebben a szezonban kezdtem, ez a feljutó év, az 1995/1996-os szezon.

Fritz: Igen, de nem ezért kezdtem el járni, hanem egyszerűen csak így jött ki. Nem azért kezdtük, mert jó volt a csapat.

Peti: Nekem egy őszi, havas meccs volt az első, talán a Sényő ellen, az eredményre már nem is emlékszem, de az biztos, hogy nyertünk. Bandázni mentünk, ott sétáltunk el a pálya mellett. Hallottam, hogy énekelnek, szurkolgatnak, mondtam a haveromnak, menjünk be és nézzük meg. Bementünk, attól kezdve itt vagyok.

Pörge: Mikor alakult meg az Ultras Klan?

Peti: Abban a szezonban, 1995-ben.

Fritz: Amikor én kint voltam először, már pont volt tábor, az Aquincum Legion. Ezek ilyen szkinhed gyerekek voltak főleg. Volt még a St. Florian’s, az egy kétfős tábor volt, egy testvérpár alkotta.

Pörge: Melyik volt a legnagyobb óbudai tábor?

Peti: Egyértelműen a Klan!

Pörge: Hányan voltatok?

Peti: Akik tagságit is váltottak és fizettek, azok maximum tízen, de akik hozzánk csapódtak, azok voltak vagy harmincan is, velük utaztunk idegenbe is.

Fritz: A Vasas-pályára 50-60-an mentünk.

Peti: Buszos túrákról beszélek, egy buszt megtöltöttünk általában. Nekem Sopron volt az első idegenbeli meccsem, azt hiszem a Matáv, de lehet, hogy a Soproni FAC. Kétszer voltam Sopronban, egyszer busszal mentünk, egyszer vonattal. (Az 1997/1998-as szezonban a Matáv Sopron és a Soproni FAC is NB II-es volt, ahogy a Kerület is – a szerk.)

Fritz: Én csak vonattal voltam, szaladtunk is a meccs végén, mert ment az utolsó vonat.

Peti: Amikor szembejöttek velünk harmincan-negyvenen? A harmadik percben kaptunk egy gólt, a 32. percben már 4–1-re vezettünk. Nagyon dühösek voltak a soproniak, köpködtek, többen voltak, ment a futás. A másik Sopronnál meg a kisközértben volt szabad a gazda…

Fritz: Én nem, azon nem voltam. De a ’90-es években az volt a divat, hogy mindent szabad volt.

Pörge: Igen, a ’90-es években még más világ volt. Sok balhé volt mindenhol, nálatok is?

Fritz: Vidéken mindig megtaláltak minket, hogy „köcsög pestiek”. Szegény Petit meg is verték Hajdúszoboszlón.

Peti: Mert én voltam a legmagasabb és a legnagyobb darab, éppen a budiban voltunk, odajöttek, dörömböltek, nem tudom, hogy mennyien voltak. Ez volt Korolovszky Gábor búcsúmeccse, ekkor igazolt ki a Castillába.

Fritz: Hajdúszoboszlón akkor voltam, amikor először jutottunk fel az NB I-be, és ott nyertünk tavasszal. Debrecenből jöttek vagy százan-kétszázan, odajöttek a vendégszektor mellé, és ment a „Budapesten mindenki cigány!” meg „Jöttök ti még Debrecenbe, meg lesztek b888va!” és ehhez hasonlók, dobáltak, köpködtek.

Pörge: Debreceniekkel balhéztatok Hajdúszoboszlón? Nem is helyiekkel?

Peti: Amikor engem találtak meg, az egy másik túra volt, és nem volt igazi balhé. Engem kerestek, bejöttek a budiba hatan-nyolcan, kint az ajtóban meg a fél falu ott állt. Ez a hajdúszoboszlói vasútállomásnál volt. Verekedés nem volt, rajtam keresték a petárdákat és a rakétákat, aztán pedig megvertek, a túlerő miatt védekezni esélyem sem volt.

Fritz: Sok buszos túránk is volt abban az időben. A Stadler-pályán, amikor már a Gázszer játszott ott, kifosztottuk a lepusztított Stadler-irodát.

Peti: A tányér megvan most is, de vittem egy Stadler-sörnyitót is. Le volt pusztítva minden, amit tudtak, elvittek. Egy bőrgarnitúra maradt, az nem fért ki az ajtón.

Pörge: Szerintem az most is ott porosodik a lelakatolt stadionban.

Peti: Már abban az időben is lepusztult volt a stadion, pedig csak pár éve nem volt Stadler FC.

Pörge: Kikkel voltatok jóban és kik voltak akkor a nagyon nagy ellenségek?

Fritz: Barátság a győriekkel volt, velük még fociztunk is. Teljesen véletlenül barátkoztunk össze velük. Meccs előtt beültünk egy kerthelyiségbe, aztán jöttek vérben forgó szemekkel ilyen vidéki kopaszok, biztos meg akartak minket verni. Aztán megláttak az egyikünkön egy olyan felvarrót, aminek hatására rögtön összeborulás következett, volt puszi is meg minden.

Peti: Konkrétan nem emlékszem, hogy ezen ott voltam-e, de azt tudom, hogy a Győrrel nagy barátság volt. A szurkolói focikra emlékszem, egyszer nagyon hideg volt és nagy sár.

Fritz: Ekkor volt az Győrben, hogy a hidegben a rendőrök hoztak teát, amit aztán osztogattak a szurkolóknak.

Pörge: Más baráti tábor volt még?

Fritz: A nyíregyháziakkal volt jó a viszony, de az nem volt igazi barátság.

Peti: Az nem, emlékszem, amikor megszakadt a jó viszony. 3–3 lett a meccs (1999 márciusa – a szerk.), de úgy, hogy a végén jöttünk vissza 3–1-ről. Hatan voltunk a vendégben, de kaptunk egy 24-es tálca Tuborgot, 16-18 évesek voltunk, berúgtunk. Az utolsó vonathoz el kellett volna indulni a lefújás előtt, de ketten ott maradtunk, a harmadik gólnál jöttek vissza a többiek, még pont hallották. A végén odajöttek a nyíregyházi szurkolók, mi voltunk hatan, ők vagy százan, köztünk volt a Kerület busza és a játékosok. Többszörös túlerőben voltak, le akartak minket rohanni, de a Kerület-játékosok odaálltak megvédeni minket.

Pörge: Ilyen volt a viszony, a játékosok álltak oda közétek?

Peti: Igen, aztán a buszukkal mentünk haza.

Fritz: Ezeket a barátságokat nem is erőltettük, a győriekkel jóban voltunk, de amúgy nem hiányzott, örültünk, hogy nem vertek meg minket. Mindenhol érezték vidéken, hogy egy kisebb budapesti csapat, nem a Fradi, az Újpest vagy a Honvéd, „őket meg lehet verni" – gondolták. De mi még szinte gyerekek voltunk, nem álltunk bele ezekbe.

Pörge: Kik voltak a nagy ellenfelek?

Peti: Az MTK, velük nem voltunk jóban.

Fritz: Igen, főleg azért, mert nem voltak túl sokan, lehetett keménykedni.

Peti: Meg kikergetni őket az 1-es villamosig.

Fritz: Az MTK-t többször megtaláltuk koreográfiákkal is. Az egyik koreó olyan volt, hogy kiraktunk egy kék-fehér koreográfiát, már kezdtek tapsolni az MTK-sok, erre megfordítottuk, és piros-fehér-zöld volt a másik fele. Az MTK ellen voltak durvább dolgok is, sőt olyan is, hogy üzengettünk, hogy összeszedjük az verőembereinket. Vittünk fradistát, újpestit is, de ők is hoztak fradistát.

Pörge: Az MTK fradistákat vitt verekedni?

Fritz: Igen, állítólag. Volt üzengetés is, de bunyó nem. A végén a fradisták is elkezdtek ránk utazni, mert voltak köztünk újpestiek. Amikor visszajutottunk az NB I-be, és 12 ezren voltak kint, akkor elvették az egyik drapinkat is.

Pörge: Azért akkoriban kemény lehetett a Fradi ellenfelének lenni.

Fritz: Senki nem akart velük rosszban lenni.

Pörge: Hogy éltétek meg, amikor Csepelre vitték a klubot? Volt akkor balhé? (A költözésről ITT olvashattok bővebben – a szerk.)

Fritz: Vártak minket a biztonságiak, de Véber Gyuri nagyon jó fej volt. Õ akkor nálunk játszott, és a pacsizásnál mondta nekünk, hogy milyen szar itt játszani Csepelen.

Peti: Nem jártunk ki utána, búcsúzni és lázadni mentünk erre a meccsre is, gyújtogatni.

Pörge: Ki volt az ellenfél?

Peti: Komló (2000. augusztus 20., 3–1 – a szerk.). Nem felejtem el, amikor olvastam a Nemzeti Sportban, hogy Csepelre költözik a klub. Apró betűkkel, valahol az újság közepén az állt, hogy a III. kerületi TVE megszűnik, Csepel-Autotrader lesz az új név. Azt hittem, hogy meghalok abban a pillanatban. Ekkor szűntünk meg mi is, a Klan. A csepeli stadionban aztán nem volt nehéz a székeket lerugdosni, nagyon tróger stadion volt.

Pörge: Ugyanazok a székek vannak most is…

Peti: Igen, ezután eltelt jó pár év úgy, hogy nem jártunk meccsre. Pár évig egyáltalán nem voltam, aztán a Blaszra mentem párszor. Pocakos emberek ellen nyertünk valami 13 vagy 15–0-ra, ifistákkal.

Pörge: Igen, de ezért maradt meg a jogfolytonosság a Kerületnél, mert az utánpótlás megmaradt, ezért volt a klub neve TUE.

Peti: A sálam – amiben jöttem – is TUE-s, mert az elsőt nem is találom, amit még Tarlós adott.

Pörge: Hogy is volt ezt? Az első sálakra ő adta pénzt?

Fritz: Úgy volt ez, hogy akkor Tarlós István volt Óbuda polgármestere, és mindig eljött a szurkolói ankétra.

Pörge: Tarlós rendszeresen járt ankétokra?

Fritz: Igen, jó arc volt, bele is állt a dolgokba. Mindig elmondta, hogy ő fradista, de óbudai, ezért támogatja a csapatot. Egy ankéton került szóba, hogy kellene pénz a sálakra meg a műanyag zászlórúdra. Tarlós ekkor mondta, hogy ő fel tud ajánlani 60 ezer forintot. Egy sál nagyjából ezer forint volt.

Peti: Azt hiszem, hogy azt kölcsönbe kaptuk.

Pörge: Tarlós rendszeresen járt a Kerület meccseire?

Fritz: Mostanában nem láttam, de igen, akkor kijárt. A büfé ablakából nézte a meccseket, és az Aquincum Legion idején, amikor éltettük Márton Zoltánt (korábbi játékos, akkor már edző volt a csapatnál – szerk.), hogy „Márton Zoli! Márton Zoli!”, akkor utána mindig volt az is, hogy „Tarlós Pityu! Tarlós Pityu!”.

Pörge: Tarlós polgármesterként mit szólt a balhésabb meccsekhez?

Fritz: Nem voltak olyan nagy balhék, de az első igazi, egyetlen nagyobb balhé az Aquincum Légióhoz köthető, akkor én még nem jártam ki. 1994-ben egyszer megkergették itt, Óbudán a tiszakécskeieket. Tarlós akkor állítólag nagyon befenyítette őket, hogy ilyen Óbudán ne legyen, ez nem az a hely.

Pörge: Milyen volt a viszonyotok akkoriban a többi óbudai csapattal? Gázgyár?

Peti: Sok az átfedés, jó a zsíros kenyerük.

Fritz: Szeretem őket, amikor NB III-ban voltak, jártam oda is néha, sőt, a csillaghegyi bajnokavatón is voltam, ami délelőtt 11-kor volt. Nagyon meleg volt, ivószünet is volt, de kint volt Bús Balázs is, végül bajnok lett a Csillaghegy. Láttad a pályájukat?

Pörge: Voltam ott tavasszal, imádtam.

Fritz: Hangulatos, ennél csak az ESMTK és a BKV Előre autentikusabb.

Pörge: Milyen volt a viszonyotok a klubbal?

Fritz: Az egyesület segített minket, buszos túrákkal is. Egészen addig a túráig, amikor egy-két ember nagyon részeg volt, és a végén már üvegbe vizeltek.

Peti: A 90 százaléka mellé ment…

Pörge: Visszatérve az NB I-re, nem sok győzelem volt akkor. Melyek voltak a kedvenc meccseitek?

Peti: A Csepel elleni 5–3-as (1996, Hévízi út – a szerk.) és a Fradi elleni 4–3-as (1996, Fáy utca – a szerk.) győzelem. Az első NB I-es szezon nem volt olyan rossz, a Békéscsaba ellen egy pont miatt estünk ki.

Fritz: Az őszünk nagyon jó lett, a tavasz volt borzasztó, talán csak a BVSC és a Gázszer ellen nyertünk, és majdnem pontegyenlőség volt a végén.

Peti: Mi voltunk a jobb csapat, a sajtó is azt írta, hogy jobban megérdemeltük volna a bennmaradást. Kiestünk, de a Dunaferr mögött vissza is jutottunk második helyen.

Fritz: Az egy nagyon jó szezon volt, az NB I/B. Az Érd majdnem feljutott akkor, Óbudára jöttek vagy 500-an, úgy nyertünk, hogy három-négy góljukat nem adta meg a bíró. Lázadtak, mi meg röhögtünk és csürhéztünk.

Peti: Aztán feljutottunk, és akkor voltunk kukák.

Fritz: Amikor a Vasas elleni meccsünket megóvtuk, a 0–6-ot.

Pörge: Azt végül odaadták, azon kívül talán egy-két győzelem volt?

Peti: Megfogadtam, hogy annyi csomót kötök a sálamra, ahányszor nyerünk. Három vagy négy volt rajta. A másik hobbim az volt, hogy elkezdtem számolni, hogy mennyi hiányzik a száz kapott gólhoz. Végül 99 lett, de az utolsó 30-40 gólnál már képben voltam, és mindig beüvöltöttem a pályára, hogy még mennyi hiányzik a százhoz. Mindenhol nagyon kikaptunk.

Fritz: A végén már sztrájkoltunk.

Peti: Igen. Az utolsó meccset sosem felejtem el, Zalaegerszeg, Tóth Iván volt a kapusunk. Kikaptunk 2–1-re (1999 júniusa – a szerk.), úgy mentünk le, hogy három kellett a százhoz, de én beleszámoltam a Vasas hat gólját is a kapott gólok közé. Rögtön az elején kaptunk két gólt, aztán sokáig semmi. A 90. percben kapott egy tizenegyest a ZTE, imádkoztam, hogy rúgják be, hogy elmondhassam, hogy megvan a száz. Tóth Iván kivédte…

Pörge: Hivatalosan csak 93 kapott gól volt, ez nyugtasson.

Peti: Az egy veszett fejsze nyele volt akkor, nem szurkoltam a Kerület ellen, de annyi 0–5 és 0–6 volt...

Fritz: Sztrájkoltunk is, akkor kezdtünk el újra szurkolni, amikor már biztos volt, hogy kiesünk. Akkor esett meg az, hogy Újpesten, amikor kikaptunk vagy 5–0-ra (4–1, 1999 májusa – a szerk.), körtáncot jártunk a vendégszektorban. A Gól-gól-gól című műsorban mutattak minket, hogy az „újpesti szurkolók elszórakoztatják magukat”.

Peti: Abban az időben az volt a jó, hogy ha mutatták a Kerület-szurkolókat, akkor tízből kilencszer mindenki felismerte magát.

Fritz: Igen, csak itt bemondták hozzá, hogy az újpesti szurkolók…

Peti: Bennem a Fradi maradt meg, amikor 1–6-nál esőben táncoltunk, és azt is mutatták.

Pörge: Ez volt az, amin Wukovics a Kerületben játszott?

Peti: Azt nem tudom (Igen, 1999 márciusa, FTC–III. Kerület 7–1 – a szerk.), de róla az jut az eszembe, amikor Diósgyőrben játszottunk, nem osztályozót, hanem bajnokit, a Tornyi Barnabás-féle Diósgyőr ellen. Oda úgy mentünk, hogy ketten lementünk előző nap, a többiek busszal jöttek, de a busz késett, mert valaki beintett a rendőröknek. Az egész első félidőben ketten voltunk a vendégben, a hazai tele volt. Arról volt is cikk a Harmadik Félidőben, amikor a szünetben megérkezett a többi óbudai.

Pörge: Volt kedvenc túrátok?

Peti: Az összes!

Fritz: Nekem a tiszakécskei. Ott hátrányból nyertünk 2–1-re osztályozón, aztán itthon 1–1 lett, így jutottunk fel.

Peti: Az biztos, hogy nekem a legrosszabb a diósgyőri osztályozó volt, itthon nyertünk 1–0-ra, ott 2–0-ra kaptunk ki. Viszont volt még egy kupameccs, Kerület-BVSC 3–1. Ez az a BVSC volt, ami előtte második lett a bajnokságban.

Pörge: Bognár, Dárdai meg ilyenek.

Peti: Igen, és őket vertük meg, miután ezüstöt nyertek, ez utána szeptemberben volt. Utána az iskolában felírtam a táblára, hogy Kerület-BVSC 3–1, emiatt késtem, mert délután volt a tanítás. Az a BVSC nagyon komoly csapat volt, előtte a Betis ellen játszottak a KEK-ben nyáron.

Pörge: Visszatérve még az egyesülettel való viszonyra. Mondtátok, hogy az elején jó volt a kapcsolat a klubbal. Ez mindig így volt?

Peti: Volt egy időszak, már jó pár éve, amikor tűz és víz volt a Kerület vezetősége és a szurkolók.

Pörge: Ez mikor volt?

Peti: A Market Zrt. előtt, akkor új vezetés jött, ők jó arcok, normális emberek.

Fritz: Volt itt nekünk előtte a taxisblokádos Horváth Pál is, meg SZDSZ-es elnök is.

Peti: Itt akkoriban olyan volt a szellemiség, hogy BLSZ I-ben meg hasonló szinteken nem tisztelték a játékosok a szurkolókat. Ezt mindig szóvá tettem, egyre feszültebb volt a viszony. Egyszer 40 néző előtt játszottunk Százhalombattán, négyen-öten voltunk óbudaiak. A lecserélt játékost megtapsoltuk, körülbelül tíz méterről, biztattuk hogy jól játszott minden oké, az meg még csak oda se köpött, semmi tisztelet nem volt.

Fritz: Én emlékszem egy hasonlóra, amikor 2007-2008 körül Szigetszentmiklóson a kapust név szerint szidtuk, aztán a cserék ott ültek mellettünk a lelátón.

Pörge: Mára rendben vannak a dolgok szerintetek?

Peti: A Market valamikor 2014-2015 körül jött, azóta igen. A korábbi időszakot belül lezártam, de nem tudom még most sem ugyanúgy megtapsolni a játékosokat, mint akkor, csak belül.

Fritz: Engem ez már nem érdekel, legyen csapatunk, ez a harmadosztály jó, a motozás meg a hasonlók már nem hiányoznak.

Pörge: Reméljük azért, hogy az NB II. összejön, addig is nyomjuk együtt a szurkolást!

A képeket a srácok bocsátották a rendelkezésemre, amiket még egyszer köszönök!