A gúnyolódásra Magyarország és Lengyelország vétója kapcsán került sor. A két ország ezt azért jelentette be, hogy megakadályozza az EU jogállamisági mechanizmushoz kötött, a következő hét évre szóló költségvetésének elfogadását, a benne lévő gazdaságélénkítő csomaggal együtt, mert ez a megoldás lábbal tiporja az uniós alapszerződéseket. Ha tetszik a politikai, ideológiai alapon megfogalmazott jogállamiság bunkósbotját használja fel a jog uralmára épülő jogállamiság porrá zúzására. Az unióhoz való csatlakozáskor Magyarország az uniós szerződéseket írta alá, az abban foglaltakat tekinti azóta is magára nézve zsinórmértéknek, nem pedig politikai, ideológiai nyilatkozatokat lobogtató uniós huszárokhoz csatlakozott. A szerződések be nem tartását ugyanis csak jogi alapon lehet számonkérni, az erről szóló viták pedig korábban mindig az Unió és Magyarország között kialakult közös megegyezéssel zárultak le.

A helyzet 2015 óta változott meg határozottan, amikor az illegális bevándorlás hirtelen felerősödése után tárgyalóasztalra került a migránskérdés. S miután Magyarország Lengyelországgal együtt azóta sem enged a 48-ból, nem járul hozzá, hogy illegális bevándorlók lépjenek Magyarország területére, ezért az Unió minden eszközt igyekszik latba vetni azért, hogy rákényszerítse hazánkat álláspontja megváltoztatására. Ami azért képtelenség, mert ez egyet jelentene a magyar társadalom kultúrájának, hagyományainak, keresztény alapjainak a feladásával. Ami Európára igaz, Magyarországra is. Robert Schuman mondta: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.”

A migránsokkal időközben telepakolt, birodalmasodni akaró Európai Uniónak a törekvése – vagyis az, hogy egy központból irányítsák az unió valamennyi országának ügyeit, amit oly szívesen emlegetnek Gyurcsányék Európai Egyesült Államokként – egyenló lenne a nemzet, a magyarság jövőjének elvételével. Hogy helyünkben illegális bevándorlók népesítsék be a határon túli és a határon belüli magyarlakta területeket.

Ezért ez az éles, a jogállamisági mechanizmus ránk kényszerítésére való gátlástalan törekvés. Ezzel olyan lopakodó szerződésmódosítást lehetne kizsarolni, amire normál körülmények között nem volna szükség. De a kapunkon dörömbölő iszlamizáció tehetős támogatói fontosabbnak tartják az erő érvényesítését, mint a jog tiszteletben tartását.

Magyarország pedig ezért volt kénytelen az ideológiai, politikai nyomással szemben a legkeményebb eszközhöz, éppen az uniós szerződések biztosította vétóhoz nyúlni. A jogbiztonság fenntartása, Magyarország ezeréves történelmének, hagyományainak, kultúrájának megőrzése érdekében még legalább ezer évig.

Idáig értünk a helyzet felvázolásában, amikor jött Vágó István és okoskodón igyekezett kioktatni a magyar igazságügyi minisztert. Ezt írta: Varga Judit szerint „aki ismeri a magyar történelmet, az pontosan tudja, hogy amikor gyermekeink és unokáink jövőjéről van szó, akkor a magyar emberek és Magyarország nem köt kompromisszumot„.

Majd jön a „bölcselet” Vágó módra: „Vajon a miniszter asszony tudja-e, ki és miért szerepel legnagyobb címletű bankjegyünkön? Segítek. Egyik elődje, Deák Ferenc, aki kompromisszumot kötött. Ez volt a kiegyezés.

Őt az utókor a „haza bölcseként” emlegeti...”

És a sunyiság ormára itt hág föl a DK-s Vágó. Úgy tesz, mintha a kiegyezés kompromisszumának súlya összemérhető lenne a mostani krízishelyzettel. Nos nem, egyáltalán nem mérhető össze. Akkor ugyanis az volt a tét, hogy az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság között fennálló kapcsolatokat jogilag rendezzék. Ez akkor léphetett életbe, ha Ferencz József szentesítette. Ő azonban csak akkor volt erre hajlandó, ha magyar királlyá koronázzák. Ami 1867. június 8-án a Mátyás templomban meg is történt. Így jött létre paritásos elven az Osztrák-Magyar Monarchia.

Látható, hogy a mai és az 1877-es történelmi helyzet teljesen más. Akkor nem akarta senki elárasztani az országot, nem akarta senki hosszabb távon a lakosságcserét kierőszakolni tőlünk. Most viszont erről van szó.

Akkor bölcsességre volt szükség az országnak a túléléséhez, most viszont erőre, a jog nyújtotta támasz kihasználására. Hiszen a szerződések azért vannak, hogy megvédjük magunkat. Kompromisszumra nincs lehetőség.

A kezeket ugyanis csak egyszer lehet feltenni, s már meg is pecsételődött a magyarság sorsa. Vágó mintha ezt szeretné. Az ellenzék mintha erre várna. A bukott kvízmester ezért gúnyolja Varga Juditot. „Talán nem akar ő is bölcs lenni?” – sugallja aljasul, kimondatlanul is a hiúságra apellálva.

Jellemző módon mivel illusztrálja mondanivalóját? A pénzzel. A magyar húszezressel. Ebből szeretne az ellenzék minél többet. Minden Júdás erre feni a fogát.

A harminc ezüstpénzre.

Jézus sorsát szánva érte a hazának.