Gazemberek
FeGyőrnél jobb padawant Gyurcsány keresve sem találhatott volna
Fekete-Győr András fenyegetőzésben már jobb, mint a mestere.
Hogyan lett Gyurcsány ismét a baloldal vezére?
A Magyar Nemzet cikksorozatban mutatja be Gyurcsány Ferencet és azt, ami mögötte van.
Gyurcsány és Dobrev cége a DK-t is finanszírozhatta az EU-tól kapott dús milliárdból
A héten feljelentést tett, és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul az uniós forrásokat Czeglédy Csabának kölcsönadó Altus Zrt. ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.
Megrongálták az éjjel a székely vértanúk emlékművét Marosvásárhelyen
A román lobogó színeit feltehetően festék spray-vel fújták rá ismeretlen tettesek a köztéri emlékmű egyik oldalára. A rendőrség vizsgálódik az ügyben – írta meg a írja a Székelyhon.
Von der Leyen már igazat adott Orbánnak, most a HVG-re várunk
Orbán Viktor miniszterelnököt nemrég még azért támadták, mert kimondta azt, amit most Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.
Szeméremsértés miatt emeltek vádat Donáth László ellen
A Donáth Anna apja elleni vádemelés a 2019-ben kirobbant zaklatási botránnyal kapcsolatos.
Meghozott egy jó döntést Karácsony, rögtön kapja a kritikát a baloldali megmondóemberektől
A keresztényellenes környezetügyi szakértő elbocsátása nagy visszhangot váltott ki a baloldalon – írta meg a Magyar Nemzet.
Politikai feltételeket „csempésznek” az európai szemeszter ajánlásaiba
A bizottság fokozatosan felismerte, hogy olyan „fegyvert” kapott a kezébe, amellyel nem csupán a gazdaságról tud véleményt nyilvánítani – jelentette ki az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a szervezet csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Hiába ajvékolt a Gyurcsány-koalíció, megkapják a jegyeket az SZFE forradalmárjai
A Gyurcsány Ferenc által elnökölt ellenzék balszárnya, az MSZP is azt állította korábban, hogy az SZFE új vezetése azzal szeretné érvényteleníteni a piros-fehér szalagokkal és pizzásdobozokkal sztrájkoló diákok őszi félévét, hogy törlik az érdemjegyeket.
Akkora maflást kapott Hadházy a szakértőktől, hogy a fal adja a másikat
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerint ismét félrevezeti és veszélyezteti a lakosságot Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-bejegyzése az orosz Szputnyik V vakcina engedélyéről. Nem mellesleg azt javasolják neki, hogy ideje lenne a szakterületével foglalkoznia, ami, ugye, nem a humán- hanem az állatgyógyászat.
A gyurcsányista képviselő jó bolsihoz illően agitál az oltakozásra
A minap írtunk a kereszténygyalázó gyurcsányistákról, köztük a DK és a Ceglédi Zoltán baloldali elemző által moslékkoalíciónak nevezett baloldal támogatásával bátonyterenyei önkormányzati képviselővé lett Mizsér Éva kirívó aljasságáról.
Rongálás és garázdaság miatt emeltek vádat a baloldali véleményvezér, Lengyel László ellen
Egy parkolási nézeteltérés miatt rongált autót a kiegyensúlyozott közgazdász, és lenyomorultazta a Fideszre szavazókat egy rádióműsorban. Ő Lengyel László.
Ötmilliárddal drágább, ballib cég, egy év csúszás: Karácsony aláírta a Lánchíd-tendert
Azt mondtuk, hogy a kérdéses ötmilliárdot kérdés nélkül előlegként már most teljestmény nélkül át is utalják, amivel Tüttő Kata baráti körének elszámolnia sem kell?
Összeszivárványozta volna a Gellért-hegyi keresztet Karácsony embere
Békés Gáspár egy kiszivárgott hangfelvételen beszél nagyszabású tervéről.
Példátlan pusztítást hagyott maga mögött az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézet
Lerabolta az Igazságügyi Palota épületét és példátlan pusztítást végzett az MSZP-hez kötődő Politikatörténeti Intézet. A szocialista szervezet értékes csillárokat, bútorokat és az állam tulajdonát képező iratokat is magával vitt, miután a Kúria kimondta: el kell hagynia az 1990 óta jogtalanul használt székházát. Az intézetnek most V. Naszályi Márta nyújt segítséget – számolt be a hírTV.
Láng Zsolt: Méltatlanná vált a köz szolgálatára Karácsony tanácsadója, Békés Gáspár
Méltatlanná vált a köz szolgálatára Karácsony Gergely főpolgármester azon tanácsadója, aki korábban, még a fővárosnál történt alkalmazása előtt arról beszélt, hogy be kellene tiltani a gyerekek megkeresztelését – mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A magyarok többsége elítéli az oltási rendet megszegő politikusokat
Hiesz György, gyöngyösi és László Imre, újbudai polgármester akciója nem nyerte el a magyarok tetszését.
Hadházy Ákos igen jól él a botránypolitizálásból
Több mint 5 millió forintot sikerült összegereblyéznie a baloldali provokátornak.
Gulyás Gergely feljelenti a hazugságot terjesztő propagandalapokat
A Miniszterelnökséget vezető minisztert Koncz Zsófiával boronálták össze.