Gazemberek
Jogszerűen zárták ki a Klubrádiót
A Fővárosi Törvényszék szerint az NMHH Médiatanácsa minden tekintetben teljesen jogszerűen, a médiatörvény és a pályázati felhívás szövege alapján járva döntött úgy, hogy kizárja a Klubrádió Zrt.-t a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból – számolt be az ítéletről a Média1.
TikTok – a baloldali politikai pedofilok új csodafegyvere
A baloldali ellenzéki pártok vezetői tudat alatt már a legfiatalabb korosztályokat próbálják besorozni leendő választóik közé, amihez egyre többen használják a TikTok videómegosztó alkalmazást. Amit Fekete-Győr, Jakab, Szaniszló vagy Ujhelyi csinál, az a szakember szerint nemcsak etikai, de pszichológiai szempontból is veszélyes.
Tordai „szegénységével” haknizva kezdett tarhálásba
Szegény, szerencsétlen országgyűlési képviselő, aki most szűkös nyár elé néz, és kölcsönért házal a barátainál, na meg a szavazóknál...
„Színházi előadásra vagy előválasztásra készülünk?”
A veszprémi DK-frakcióvezető szerint a jelenlegi ellenzékre titkos belső paktumok árnyéka vetül.
Az EU egészségügyi biztosa adományokat fogadott el a vakcinagyártóktól
Újabb fordulat az Európai Unió vakcinabotrányában – írja a Bors csütörtökön.
Adatbázis-építésbe kezdtek Gyurcsányék
Kampányüzemmódba kapcsolt, egyúttal adatbázis-építésbe kezdett a DK, miután hivatalossá vált, hogy Dobrev Klára a párt miniszterelnök-jelöltje – írja a Magyar Nemzet csütörtökön.
Adolf Hitlerhez hasonlította a miniszterelnököt Hadházy Ákos
A Führerhez hasonlította Orbán Viktort a baloldali pókember és botránypolitikus.
Francba az elvekkel: Jakabék is beálltak Szabó Tímea mögé
Jakab ismét szót fogadott Gyurcsánynak, és a hatalomért cserébe beállt segíteni a párbeszédes politikus kampányába.
Törvénytelenül szedték be az adókat a fővárosban az ellenzéki polgármesterek
A járvány ellenére nyolc kerület és a fővárosi önkormányzat is jogszabályellenes döntéseket hozott annak érdekében, hogy a lakosságot érintő díjemeléseket vezethessen be.
Pikáns: Magyar György fia közvetít a magyar jogállamisági jelentésről
Magyar Gáborral nem az a probléma, hogy Magyar György ismert baloldali ügyvéd-politikus fiáról van szó. A kinevezés attól botrányos, hogy Magyar Gábor nem egy független uniós tisztviselő, hanem a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista – értékelt Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője.
Szaniszló Gyurcsányt tömi pisztránggal, miközben összedől a kerülete
Leomlott egy pengefal a XVIII. kerület egyik kiemelt beruházásánál. A lakók értetlenkednek, miközben Szaniszló Sándor – korábban a kínai vakcinák ellen hergelő – polgármester Gyurcsány Ferencet kísérgeti halsütödébe pisztrángot kajálni. #jóvanazúgy...
Dobrev Klára megint hazudott
A Legfőbb Ügyészség közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy Dobrev szerdai bejegyzése egyáltalán nem igaz.
Gyurcsányné ott folytatná, ahol a férje abbahagyta: adót emelne
Dobrev a kádári kommunista elitben szocializálódott, és ugyanolyan világot hozna vissza, mint ami Gyurcsány ideje alatt volt – mondta Deák Dániel, a XXI. század vezető elemzője.
Partizán: A hazai oltási program rossz, mert kevesebb oltást adtunk be, mint az USA
A Partizán YouTube-csatornáján lehettünk szemtanúi Gulyás Márton tökéletes érvelési retorikájának, amiből csak az észszerűség hiányzott.
Együgyű üzenetekkel rajthoz állt Dobrev, Karácsony sem tétovázhat sokáig
A Magyar Nemzet elemzőket kérdezett meg a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásáról.
Magyarellenes falragaszok jelentek meg Beregszászon
Magyar és ukrán nyelvű kárpátaljai hírportálok adták hírül, hogy fenyegető tartalmú, magyarellenes falragaszok jelentek meg vasárnap, az ortodox húsvét hajnalán Beregszászon.
Karácsony nem foglalkozik a zöld közterületekkel
A budapesti főpolgármester büszke arra, hogy mennyire környezetbarát politikus, miközben városában egyre elhanyagoltabbak a zöld területek.
Elfogadhatatlannak tartja Szilágyi György holokausztot relativizáló kijelentését Róna Tamás főrabbi
Ha ma Magyarországon egy véleményformáló személyiség azt állítja, hogy akit bármilyen okból nem oltanak be, azt majd koncentrációs táborba zárják, azt mint vallásos ember, és mint rabbi, a leghatározottabban vissza kell utasítanom – jelentette ki a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) elnöke a Mandinernek.
Strasbourgig menne Vadai Ágnes, pedig csak a házszabályt kéne ismerni
A DK-s képviselőnőt egy havi tisztelet díjának megfelelő összegre bűntette Kövér László házelnök azért, mert ismét bekiabált a parlamenti ülés közben.