G. Fodor Gábor: Ez egy vasárnapi nap volt. Széchenyi-Kossuth vitáját olvasgattam, mert a magyar politikai gondolkodástörténetet volt az egyik tárgy, amit akkor az ELTE-n tanítottam. Csak szólt a rádió és nem hittem először, hogy ez komoly. Azt hittem, hogy ez valami furcsa meghackelése a valóságnak, de amint elkezdett komollyá válni: ismételték az ominózus mondatokat, a megdermedés lett rajtam úrrá. Úristen, ilyen mondatokat elmondani a magyar politikai életben, ez azért nagyon durva. Utána persze jöttek az események, az emberek kimentek a parlament elé és lehetett érezni, hogy az egész ország lázban van. A Gyurcsány beszéd, amit én egy morális bűnnek tartok egyébként, – nem véletlen, hogy súlyos politikai következményei lettek, – elindított egy radikális változást a magyar politikai életben. Tulajdonképpen a baloldal eltűnt, megsemmisült, még akkor is ha 2010-ben sikerült a parlamentbe jutniuk. Létrejöhetett középen egy olyan jobboldali centrum, amely mind a mai napig tudta stabilizálni a politikai erőteret. Akkor azt gondoltuk, hogy ez a szereplő, Gyurcsány Ferenc elfog tűnni a politikai süllyesztőben. Végül is nem ez történt, annak ellenére, hogy 14-15 éve nem változik az elutasítottsága, rekordmélységben van, hetven százalék fölött. Ez az ember benn maradt a politikai életben és talán az ellenzék gyengeségének is a magyarázatát az adja, hogy ma Gyurcsány Ferenc a legpotensebb szereplő a baloldalon. Ezért szerintem a 15 évvel ezelőtti események tanulsága nem a történelemkönyvekbe való, hanem a jövő évi választásokra szolgál okolásul: őket ne! Ugyanazok, ugyanazt mondják, és meg is tennék. Úgyhogy vigyázzunk!

Filipp Dávid: Azt mondják nagyon okos emberek, hogy bizonyos történések történelmi súlyát az határozza meg, hogy mennyire tudunk visszaemlékezni az adott esemény időpontjára. Ilyen például a szeptember 11-ei New York-i terrortámadások és természetesen az őszödi beszéd kiszivárgásának napja is. Gyermek voltam még, 14 éves, a tv-ben megállás nélkül mutogatták, a rádió pedig szintén ezzel volt tele. Tisztán emlékszem, az volt az első gondolatom, hogy „ezeknek végleg elment az eszük”. Felnőtt fejjel már tudom, hogy tényleg elment az eszük. És azóta sem jött vissza, viszont ők nagyon szívesen visszajönnének. Ne felejtsük el soha, hogy mit tettek ezzel az országgal.

Jánosy Károly: Ha jól emlékszem – és biztos vagyok benne, hogy jól emlékszem –, éppen Zamárdiból jöttem hazafelé a barátnőmmel a minden vasárnap délután csúcsforgalommal terhelt M7-esen. A lassú araszolgatás közben a rádió gombját tekergettem, amikor az egyik állomásnál leragadtam, és egész egyszerűen nem akartam hinni a fülemnek. „Böszmeség, elkúrtuk, hazudtunk reggel, éjjel meg este”, hogy csak a legzaftosabbakat idézzem! Félre kellett állnom a kocsival, pedig isten bizony hússzal-harminccal ha mentem. De valósággal lebénultam: most akkor mi van? Azaz mi lesz? S ahogy láttam, egyre több autó húzódott félre, mások sem tudták könnyen megemészteni a Gyurcsány-beszédet. Ami azt illeti, legtöbbünknek máig sem sikerült.

Fodor-Horváth Zsófia: Szerencsés gyerekkorom volt, ha érdekelt valami, kérdeztem, és kaptam rá választ. Nem toltak kényelmesen arrébb az olyan válaszokkal, hogy „ez a felnőttek dolga” vagy hogy „kicsi vagy még ehhez”. A felnőttek beszélgetéseit hallva nőttem fel, a híradót is nézhettem volna, ha érdekel, az újságok is elöl voltak, de azért ebéd közben mindig akadt fontosabb téma, mint a politika. Olyan egyszer nem fordult elő, hogy a szüleim felhangosították volna a rádiót, miközben beszéltem. Kivéve akkor, amikor épp hazafelé tartottunk, az autóban: 2006. szeptember 17-én. Aznap és utána napokig erről beszéltünk, még a gimiben is téma volt. Mindenki meg volt győződve arról, hogy Gyurcsánynak vége van. Mert innen nem lehet folytatni, innen nincs tovább, ennek az embernek nemhogy a politikából, de a föld felszínéről is el kell tűnnie, mert kész, vége, megsemmisítette önmagát. Tizenöt év telt el. Gyurcsány nem tűnt el, sőt: az ellenzék bábmestere lett. Ugyanúgy hazudik reggel, délben, este, a trükkökből sem lett kevesebb. Az őszödi beszéd tehát nem a múlthoz tartozik, hanem a velünk élő jelenhez. A jövő április arról szól majd, hogy ne tartozzon a jövőhöz.

Horváth K. József: Nagyon megdöbbentett a Gyurcsány-beszéd. Minden híradást meghallgattam, nem akartam elhinni, hogy ez valódi szöveg, nem hamisítvány. Kerestem az esetleg kihallható vágásokat, a hangok manipuláció miatti megbicsaklásait, torzulásait, de semmi ilyet nem hallottam. Olyan tisztán szólt, mint a bemondó hangja a Kossuth rádióban. Aztán kiderült, hogy azért nem hallottam semmit, mert nem is volt. Szörnyű kormányfői tetteit Gyurcsány szabad akaratából tárta a nyilvánosság elé. Az a félelmetes, hogy most hasonló kormányzásra (böszmeségre) készül, mint amilyenről az őszödi beszéd szólt.

Hökkön Melinda: Mindössze hétéves voltam, így nyilván nincsenek pontos emlékeim róla, de azt tudom, hogy mélységesen megdöbbentem, amikor évekkel később visszahallgattam az őszödi beszédet. Annyira szürreálisnak tűnt, és tűnik a mai napig, hogy értetlenül állok Gyurcsány azóta is aktuális politikai szereplése előtt. Mit keres ez az ember a magyar politikai életben?

Prokaj Dávid: 2006-ban még általános iskolás voltam, így a politikával semmilyen szinten nem foglalkoztam. Azzal nyilván tisztában voltam, hogy hívják a miniszterelnököt, de a szüleimmel nem volt beszédtéma sem Gyurcsány Ferenc, sem az őszödi beszéd. Annyira viszont emlékszem, hogy akkor a klasszikussá vált „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” mondattal voltak tele a televíziós csatornák híradásai. Az őszödi beszéd után kialakuló tüntetéshullám, majd a szemkilövetések és a vízágyúzások viszont annyira sokkolóan hatottak rám, hogy komolyan befolyásolták politikai identitásomat. Soha többé baloldal!

Schüller Márton Imre: Én akkor kezdtem az általános iskolát, amikor kiszivárgott a beszéd. Gyerekként csak a „kurva ország” kifejezés maradt meg igazán, meg az a feszültség, ami azokban a napokban érzékelhető volt. A következő emlékem az a Demokrata-címlap, amelyen a véresre vert Révész Máriusz volt látható. A tüntetéseken a nagyapám is kint volt egy darabig, mi pedig a brutális rendőri fellépést látva nagyon aggódtunk. Szerencsére neki nem esett baja. Csak később, már gimnazistaként fogtam fel, hogy mekkora kárt okozott a politikai életben az, hogy Gyurcsány a hatalom közelébe került.

Kovács Nikol: Tizenegy éves lehettem, amikor először hallottam a beszédet, ráadásul nem is akárhogy. Valaki készített belőle egy remixet, összevágták Gyurcsány legemlékezetesebb mondatait, majd alá raktak egy egyszerű dallamot, amely aztán felkerült a YouTube-ra. Szóval ez a dal keringett az iskolában: „Elk*rtuk, nem kicsit, nagyon.” Persze egyikünk sem tudta pontosan, hogy mit jelent, amit hallottunk. Emlékszem a tüntetésekre is. Az étkezőnk sarkában volt egy kis tévé, a híradó ment benne. Az egész család ott állt fölötte, és azt néztük, hogyan rugdossák a rendőrök a tüntetőket. Döbbenetes volt.

Szabó József: A 2006-os események idején az általános iskola első osztályába jártam, mégis vannak emlékeim az eseményről. Így hát a politikai eszmélésem hajnalán az egyik legmeghatározóbb esemény volt az őszödi beszédhez való visszatérés. A család mellett talán ez a beszéd volt az, ami leginkább meghatározta a jobboldali identitásomat.

Fábián Eszter: 11 éves voltam, amikor a beszéd napvilágot látott. A pontos napja már nem rémlik, de az igen, hogy nem sokkal később a szüleimmel ültem a tv előtt, és néztük a zavargásokat. Ki akartam menni tüntetni, anyáék meg kinevettek, mondták, hogy veszélyes, és hogy még túl kicsi vagyok. Egyszerre volt rajtunk valami elképesztően nyomasztó szomorúság és kilátástalanság. Ha a napok nem is, de az érzések mindig megmaradnak...

Ányos Miklós: Nem emlékszem, hogy pontosan mit csináltam, amikor meghallottam a hazugságbeszédet 2006-ban. Viszont emlékszem egy Putyinhoz menekülő, zavartan magyarázkodó elmebetegre, aki két kézzel kapaszkodott a hatalomba, egy gyáva MSZP–SZDSZ kormánykoalícióra, egy lemondást sürgető Dávid Ibolyára, egy eltitkolt Jon Stewart-paródiára, egy hazánkat a világ előtt égető CNN-interjúra, egy saját hibái miatt a rábízott országot lekurvázó utolsó senkire, egy kiprovokált tévéostromnál részegen röhögő Svábyra, a „vízágyúzást” megtagadó példamutató tűzoltókra, egy Dunába hulló csillagra, a nyilvánvaló hazugságot „igazságbeszédnek” nevező pofátlan gyurcsányistákra, az „orosz és bolgár” szerecsenmosdatókra meg még sok mindenre... Emlékszem, de nem szívesen.