Mint a hirado.hu nyomán a Magyar Nemzet beszámolt róla, a „szexuális felszabadulást” azonban nemcsak a felnőttek, hanem a kiskorúak számára is el akarták hozni: az egyenjogúsítás örvén végső soron a pedofília politikai filozófiáját alapozták meg, melynek hatása a mai napig érezhető, és amelyből mind a mai napig előszeretettel merítenek a pedofíliát relativizáló vagy éppen gyakorló jogvédők és pszichiáterek is.

Érdemes néhány példát felidézni arról, hogy a kultúrbal vezető alakjai hogyan élik meg saját pedofíliájukat. Daniel Cohn-Bendit, a '68-as diáklázadások ikonikus alakja, „Vörös Dany”-je, az Európai Parlament zöldpárti képviselője közismert pedofil élménybeszámolóiról. 1975-ös A nagy bazár című művében, felidézve egy óvodában felügyelő pedagógusként szerzett perverz élményeit, arról beszélt:

Később, amikor szembesítették a könyvében leírtakkal, úgy fogalmazott, azok egyáltalán nincsenek kapcsolatban a valósággal, hiszen ő egyáltalán nem pedofil, a könyve „csak annak a kornak a szülötte, amely tele volt tekintélyellenes, tiszta provokációval, ami a burzsoázia megbotránkoztatására jött létre”.

Hogy az egykori közhangulat hozzájárult Cohn-Bendit beteges érdeklődéséhez, afelől semmi kétség.

A '68-as felforgató mozgalmak nehezen csillapodó marxista mámorában, 1977-ben fogalmazták meg francia értelmiségiek a törvényhozásnak azt a petíciót, amelyben követelik, hogy a szexuális aktusba való beleegyezési korhatárt az akkoriban amúgy is alacsonyan lévő tizenöt évnél is alacsonyabbra szállítsák le. Az aláírásgyűjtés felhívását három, kislányokat molesztáló férfi védelmében fogalmazták meg, hogy folyamatban lévő ügyükben kedvezőbb ítélet szülessen. A petíciót a kor vezető értelmiségének krémje írta alá, így mások mellett a feleséggyilkos Louis Althusser és a posztmodern olyan teoretikusai, mint Michel Foucault, Roland Barthes, Gilles Deleuze, Jacques Derrida vagy a marxista Jean-Paul Sartre és neje, a feminista Simone de Beauvoir is, aki nő létére nem megvédeni kívánta a gyermekeket, hanem inkább a molesztálókat akarta szabadon engedni.

A gyalázatos, 1977-es petíció hatvankilenc aláírója között volt az a Gabriel Matzneff is, akinek pedofil múltjával kapcsolatban ez év elején robbant a bomba: nemcsak a műveiben és fantáziájában, hanem a valóságban is rendszeresen molesztált gyerekeket.

Az írás utal rá, hogy manapság Németországban intézményi szinten zajlik a pedofilok áldozatokként való kezelése, de azért idehaza is találni ilyen és ehhez hasonló, pedofíliát relativizáló hangokat a közvéleményben. A Magyar Narancs egy 2019-es cikkében arra is utalást tesz (illetve arra a feltételezésre jut), hogy a pedofília genetikai-neurológiai adottság. Tehát nem (büntetőjogi értelemben) felelősségre vonható döntés (és bűn), hanem kényszerítő hajlam eredménye. Magyarán: elkerülhetetlen és kivédhetetlen. Ezt a cikket erősítette és finomhangolta Révész Sándor ős-SZDSZ-es (egykori népszabadságos újságíró) a hvg.hu-n megjelent publicisztikájában.

Révész az írásában egy bizonyos Péter fantázianevű pedofil történetét meséli el, fűzi tovább. Péter kiskorúakról készített pornográf képeket birtokolt, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Révész megítélése szerint Péter ugyan bűnt követett el, de korántsem akkorát, mintha ténylegesen molesztált is volna kiskorúakat. Hozzáteszi:

A pedofil Péter történetét és vágyait zavarba ejtően és felkavaróan mélyen ismerő, megértő Révész a következőket írja: a pedofiloknak azzal a reménytelenséggel kell élniük, hogy soha nem élhetik ki bűncselekmény elkövetése nélkül vágyaikat. Cikke végén úgy fogalmaz: mindenkinek ebbe a helyzetbe kellene belegondolnia, mert „ennél jobb, nehezebb empátiapróba” el sem képzelhető.

De a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóprofesszora, a kormányellenes diáktüntetések vezérszónoka, Deák Dániel sem rejtegeti véleményét. A napokban nagy nyilvánosságot kapó pedofilbotrányt a legnagyobb közösségi oldalon kommentálva leírta, hogy