Az Európai Unió egy olyan szövetség, amelynek játékszabályait nagyon komoly okmányok, mondhatni normák határozzák meg. Nem véletlenül. Az európai országok egyre bővülő, majd kissé szűkülő közössége egyértelműen kereskedelmi alapon szerveződött gazdasági egységgé. Azon az alapon, hogy ha valami jó az egyiknek, valami legyen jó a másiknak. A kommunizmus áldozataivá vált keleti országok kapjanak támogatást a fejlődéshez, a nyugati burzsoáziában tobzódó államok meg piacot és olcsó munkaerőt – quid pro quo.

Az is jogos, hogy a pénzmozgások körül kellenek jogi garanciák. Ezeket majd jól írásba foglaljuk, ez lesz az uniós alapszerződés, és annak mindenféle jogi indái alapelvekben, szerződésekben, határozatokban fonódnak tovább. Aki ennek megfelel, az barát, szövetséges, aki nem, az gaz autokrata.

Eddig rendben is van. De mikor és főképp ki hatalmazta fel az uniós vezetést arra, hogy egyszer csak úgy döntsön, mostantól az EU már kényszerű ideológiai közösséget is jelent?! Hol van leírva az unió alapokmányaiban, hogy csak azzal lehet szabadon kereskedni, munkát vállalni, beruházni stb., aki tökéletesen egyetért az összes többi tagállammal népesedési és munkaügyi (migráns vs. saját munkaerő), kulturális (a zsidó-keresztény Istennel lehet viccelni, csak Allahhal nem...), büntetőjogi (elképesztő különbségek a migránsbűnözőkkel szemben hozott ítéletekben az európai bírói gyakorlatban) és a jó ég tudja, milyen más kérdésekben...

Nem túlzás ez egy kicsit?!

Persze nem azt mondom, hogy azonnal ki az unióból, és más sem mond ilyet, akinek cseppnyi esze van. Pontosan tudjuk, hogy az ideológiai határállítási kísérlet ellenére az unió egy rendkívül jól működő, Magyarország és a magyarok számára hasznos gazdasági (!) szerveződés. De lehet, hogy egyesek úgy vélik, hogy az egykor gazdasági közösségként indult európai összefogás azzal, hogy az unió nevet kapta, arra is kötelezett lett, hogy kövesse a nagy szovjet előd munkáját, és a nemzeteket az európai egyesülés nagy olvasztótégelyébe hajítsa. Tudják: Európai Egyesült Államok.

Mert igen, arról, hogy ki kit fogad be az országába, hogyan kezeli a másságot, hogyan kezeli a humánerőforrásait, mennyi rezsit fizettet a polgáraival, milyen egyetemet támogat, milyet nem, ezekről a kérdésekről ma még nemzeti kormányok döntenek, de ha minden önállóságunkról lemondunk egy (ezúttal Nyugat- és nem Kelet-Európában ülésező) központi bizottság javára, akkor bizony pontosan olyan elköteleződést választunk, amilyentől évtizedeken át szabadulni akartunk. Ha mindent ráhagyunk Brüsszelre, akkor lesz egy nyugati KGST-nk, amelyet egy egyesült bal-jobb-közép központi tanács vezet, és akkor európainak lenni annyit tesz majd, mint szovjet szocialistaként élni – a fegyelmezett állampolgár a közös jót látja majd, nem az ilyen ósdi hülyeségeket, mint nemzet meg tradíció...

Úgyhogy valójában most sem az a kérdés, hogy Magyarország „jogállamabb”-e, mint bármelyik másik szabad kelet-európai piaca a Nyugatnak, hanem az, hogy az EU marad-e a szuverén államok gazdasági szövetsége, vagy ránk kényszerítik-e a migrációs, gender- stb. ideológia muszájunióját.

Mert ha igen, ha mindenütt megnyílik a kapu az internacionalisták számára, akkor hazai vezírük is megint nyeregben érezheti magát.

Úgyhogy a kérdés valójában most is tényleg az: vétó vagy Fletó?!