Európát nem szabad összetéveszteni az Európai Unióval, a Sargentini-jelentés pedig csak azt a célt szolgálja, hogy megleckéztesse Magyarországot, mert az fel merte emelni a fejét, és harcolni mert a saját érdekeiért - mondta el a 888.hu-nak nyilatkozó legendás magyar rockzenész, Varga Miklós. Az István, a király főszerepe mellett a Vén Európa című dal szerzőjeként és előadójaként is hírnevet szerző zenész szerint szomorú azt látni, hogy mostanra Nyugat-Európa negatív példává lett, miközben a lenézett kelet-európai államok lettek Európa valódi értékeinek az őrzői. Varga Miklós beszélt arról is, hogy örül a Magyar Zene Háza létrehozásának, és reméli, hogy ott - ellentétben a magyar dal napjával - mindenkinek lesz majd helye, mert itt az ideje, hogy a kultúrában csak és kizárólag az értékek számítsanak.

Vincze Viktor Attila: A rendszerváltás idején született meg a Vén Európa című dal, ami a rockzenész, szólóénekes Varga Miklós egyik legismertebb és nemzetközileg is elismert dala. A megvédendő öreg Európáról szóló dal szomorúan aktuálisnak tűnik, hiszen sokan úgy érzik most, hogy a Soros diktálta Sargentini-jelentés európai parlamenti elfogadásával mintha az EU meg akarná tagadni Magyarországot, mintha el akarná venni tőlünk Európát. Milyen érzés ezt látni, és mi a véleménye az Európában a bevándorlással kapcsolatban zajló vitáról és harcról?

Varga Miklós: Én a mai napig minden koncertemet az Európa-dallal zárom, és a dal előtt azzal kezdem, hogy bár már több éve az EU tagjai vagyunk, de azért ne tévesszük össze Európát az Európai Unióval. Ez két teljesen külön dolog. Ha csak azt vesszük, hogy kulturális, történelmi és földrajzi értelemben Európát egy egységként nézzük, akkor az Európába tartozó országok közül még jó néhány ország hiányzik az EU-ból. Amikor beléptünk az Európai Unióba, akkor én is lelkes támogatója voltam. Hittem abban, hogy azokat az eszméket, amiket megfogalmaztak annak idején az alapító atyák, komolyan is gondolják. Abban hittem, hogy az Európai Unióban a nem pusztán földrajzi értelemben vett nagyobb országok nem fogják majd maguk alá gyűrni a kisebb és történelmileg szerencsétlenebb országokat. Én hittem az egyenlőség elvére épülő Európában, mert nekem azt mondták, hogy ez így lesz. Most viszont ez már csak látszólag van így, a valóságban viszont egyáltalán nem. Erre nagyon jó példa a Sargentini-jelentés, ami véleményem szerint arról szól, hogy egyes politikai erők képesek még a jogot is sárba tiporni csak azért, hogy megleckéztessenek egy náluk kisebb országot, amely felemelte a fejét és hallatja a véleményét. Ebben a helyzetben nagyon büszke vagyok arra, hogy ma az országnak olyan külügyminisztere van – a sok bólogató János után, akik közé még a Fidesz korábbi külügyminisztere is beleértendő –, aki ha Magyarországot megsértik, akkor a sarkára tud állni. Õ képes berendelni a minisztériumába az illető országok nagyköveteit, és kérdőre vonni őket a Magyarországot sértő kijelentéseik miatt. Ezt nagyon jó dolognak tartom, mert szerintem attól, hogy egy ország kicsi, még nem köteles eltűrni mások sértegetéseit. Nekünk ugyanúgy lehet véleményünk, mint bármely más nemzetnek, országnak, és ki is kell állnunk a saját érdekeinkért. Én pedig úgy érzem, hogy a mostani kormánnyal végre egy olyan kormánya van Magyarországnak, amelyik képes kiállni az ország érdekeiért és meg is harcol érte.

Vincze Viktor Attila: A Vén Európa a rendszerváltás hajnalán keletkezett. Mi teljesült az akkori vágyainkból, elvárásainkból, mennyire voltunk naivak, és mi az, ami teljesen másként alakult, mint amiben akkoriban bíztunk?

Varga Miklós: Nagyon naivak voltunk. Én most pesszimistán tekintek a jövőre látva azt, hogy az általunk évtizedeken át irigyelt és vágyott Nyugat-Európa hova jutott. Nem lehet a migrációs kérdéstől elvonatkoztatni, ha erről beszélünk, mert ez egy olyan dolog, ami miatt teljesen átalakul Európa. Szomorú azt látni, hogy az általunk egykor imádott Nyugat-Európa hogyan változott negatív példává a számunkra, és hogyan lesznek az egykor lenézett és lesajnált kelet-európai államokból az igazi európai államok, akik valóban a történelmi Európa értékeit képviselik, és azokat a keresztény kulturális értékeket próbálják megtartani, ami évszázadokon keresztül jellemezte Európát és ma már Nyugat-Európában egyre kevésbé maradt meg.

Vincze Viktor Attila: Ön a magyar zenei és előadó-művészeti világ egyik legállandóbb és legsikeresebb szereplője, akinek a neve hallatán sokaknak a P. Box, a Safari, vagy a Sirokkó meg persze a Varga Miklós Band jut az eszébe. Az ön személyéhez olyan ikonikus művek kötődnek, mint a Vén Európa című dal, az István, a király, illetve számtalan rockopera és színházi darab. Akkor ez azt jelenti, hogy mindent elért és mindennel elégedett a pályáját tekintve?

Varga Miklós: Az ember soha nem lehet maradéktalanul elégedett a pályafutásával. Én például büszke vagyok arra, hogy sokat járok ki a határon túlra, ami mellett többnyire a vidék Magyarországát járom. Ugyanakkor azt egy kezemen meg tudom számolni, hogy a kétmilliós Budapesten nekem hány megnyilvánulási lehetőségem van évente. Ez mindent elmond az én helyemről is egy bizonyos hierarchiában. Én ugyanakkor nagyon szívesen járok vidékre, mert ott sokkal őszintébb, egyenesebb emberekkel találkozom. A határon túliakról nem is beszélve. Hogyha igazi magyar identitású és gondolkodású emberekkel akarok találkozni, akkor el kell mennem például Erdélyországba vagy a Felvidékre. Ez mondható akár szomorú tapasztalatnak, de ugyanakkor örvendetes azt látni, hogy ezek az emberek lassan száz év után sem veszítették el az identitásukat, fontos nekik a magyarságuk. A 2010-ben felálló új kormány egyik legjobb döntése volt, amikor a magyarság újraegyesítéséről döntött. Függetlenül attól, hogy a határok most hol húzódnak, vagy hol fognak a jövőben húzódni, de azzal, hogy megadták a kettős állampolgárság lehetőségét a határon túliaknak, visszafogadtuk azokat a nemzetrészeket, amelyeket önkényesen eltávolítottak tőlünk. Ez egy nagyon fontos dolog és mindeközben egyszerű matematika: 15 millió magyar mégiscsak több, mint 10 millió!

Vincze Viktor Attila: Az imént azt mondta, hogy nem kapott és nem kap Budapesten fellépési lehetőségeket. Ez miért lehet így? A szervezőkön vagy a közönségen múlik ez?

Varga Miklós: Erre én is évek óta keresem a választ. Valahol nekem is kellemetlen, hogy itt élek a fővárosban és mégis az a látszat, mintha nem lennének kíváncsiak rám. Én szívesen szólnék itt is az emberekhez, de nagyon ritkán van erre alkalom. Korábban azt hittem, hogy ez annak idején a Demszky-érának volt köszönhető. De hát azóta más szelek fújdogálnak itt Budapesten is, mégsem érzem a változást ebben az ügyben. Azért hozzáteszem, hogy ennek ellenére, összességében nincs okom a panaszra a felkérések tekintetében. Évtizedek óta minden évet úgy zárok, hogy soha rosszabb évem ne legyen, pedig nem vagyok celeb, nem szerepelek a bulvárlapok címlapjain. Sőt az egy felvállalt dolog a részemről, hogy én a bulvárfelkéréseket mindig visszautasítom. Úgy gondolom, hogy az én közönségem nem azt várja el tőlem, hogy meztelen csigát egyek nyersen, inkább olyan dolgokat, mint amiket eddig a pályafutásommal letettem az asztalra.

Vincze Viktor Attila: Lehet, hogy bizonyos körök nem tudják megbocsátani Önnek, hogy Ön a magyar zenei és művészeti világnak az egyik legkövetkezetesebben és nyíltan felvállaltan jobboldali, nemzeti érzelmű szereplője évtizedek óta?

Varga Miklós: Hála Istennek az nálam kurzusfüggetlen, hogyan végzem a dolgomat a hazai kulturális életben. Bármilyen kormányzat volt, én mindig ugyanazt képviseltem. Nem érzem magam semmilyen formában szélkakasnak, hogy bármikor is beálltam volna olyan áramlatba, ami az én pályámat kedvező irányba vinné el. Most mondok erre egy konkrét példát. Itt van a nyakamban ez a medál. Ennek 1987-es az évjárata. Szegeden, a Nemzeti Színházban játszottam a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét és a próba szünetében sétáltam az utcán, majd megláttam egy ékszerüzlet kirakatában a mai Magyarországnak a sziluettjét egy medál formájában. Bementem és megkérdeztem az ott lévő ékszerésztől, hogy megcsinálná-e nekem a történelmi Magyarország sziluettjét? Õ lopva körülnézett és azt mondta, hogy magának megcsinálom. Azóta itt hordom ezt a nyakamban, emlékszem, hogy főleg az első időkben nagyon sokan rákérdeztek, hogy mi ez, mivel sokan nem is tudták, hogy mit jelent. Volt, aki azt hitte, hogy ez egy bálna. Amikor közelebbről megnézték és látták, hogy a történelmi Magyarországba bele van rajzolva a mai Magyarország, akkor egyesek rögtön azzal támadtak engem, hogy mi ez az irredenta jelkép, meg mit akarok én ezzel üzenni? Én pedig elmondtam, hogy semmi mást, csak azt, hogy nekem és a környezetemnek is mementó, emlékeztetés legyen, hogy ne felejtsük el azt, hogy ezeken a területeken ma is élnek magyarok. Ugyanolyan nemzettársaink, mint mi mindannyian, és felelősek vagyunk értük.

Vincze Viktor Attila: Az elmúlt hetekben a jobboldali és a balliberális sajtó között komoly vita alakult ki a kultúrával összefüggésben. A baloldali libsik szerint diktatúra van, mert a jobboldal elkezdett beszélni arról, hogy a több évtizedes kommunista diktatúra örökségeként a tudomány és a művészetek területén aránytalan túlsúlyban vannak a balliberálisok, amin változtatni kellene. Ön mit gondol erről az egyesek által kultúrkampfnak titulált vitáról?

Varga Miklós: Én nem gondolom a Szakács Árpád által kirobbantott polémia kapcsán, hogy mindig annak kell előtérben lennie a művészetek területén, aki számára egy éppen aktuálisan neki szimpatikus kormány van hatalmon. Mert ez így nem lenne egészséges dolog, és nyilvánvalóan Árpádnak sem ez volt a célja ezzel. Éppen ezért szerintem ez a cikksorozat is igazából arról szól, hogy legyen már végre természetes egyensúly ebben az országban. Ne legyenek privilégiumok. Se jobboldali, se baloldali, hiszen azzal óhatatlanul az egész nemzet nyer, ha minden oldalról kinyílik az olló és befogadja mindkét oldalról a legjobbakat. De akkor a legjobbak azok legyenek tényleg a legjobbak! Ugyanakkor pedig hulljon a férgese, akik érdemtelenül lettek korábban pénzzel kitömve. Itt az ideje, hogy eljöjjön az az idő Magyarországon, amikor a kultúrában csak és kizárólag az érték számít és semmi más. Nem a kapcsolati rendszer és nem az, hogy ki milyen vallású vagy pártállású.

Vincze Viktor Attila: Gondot jelent, ha valaki ma a művészek, zenészek között felvállalja a világnézetét, a politikai preferenciáját? Léteznek ideológiai vagy világnézeti karanténok?

Varga Miklós: Elmesélek egy történetet arról, hogy ezek a falak olykor mennyire mesterségesek. Legalább tíz éve volt, amikor felhívott Horváth Attila kitűnő szövegíró, hogy korábban volt egy dala, amit a Bojtorján zenekar játszott Összetartozunk címmel, és szeretné ezt újra fölénekeltetni. Ezért úgy gondolta, hogy felkér különböző értékrendű és világnézetű előadókat, hogy énekeljék fel, s ezzel mutassák meg a politikának, hogy igenis létezik az, hogy tudunk egymással szót érteni, tudunk egy közös célt szolgálni. És akkor ezen alkalommal engem is meghívott, aminek én nagyon örültem. Ott összefutottam Gerendás Péterrel, akit én még nagyon régről ismertem a P. Box korszakomból, de aztán évtizedekig nem találkoztunk. Akkor ott a stúdióban nagyon jót dumáltunk egymással gyerekekről, s minden másról. Aztán másnap valaki felhívta a figyelmemet, hogy az aznapi Népszabadságban megjelent egy cikk, amelyben nyilatkozott a Gerendás Peti. Õ lenyilatkozta azt, hogy amíg várt a stúdióban a sorára, milyen jót tudott velem beszélgetni családról és a világ egyéb dolgairól. Meglepetés volt számára, hogy milyen természetes, emberi módon el tudtunk egymással beszélgetni, mert ő azt hitte, hogy én egy bigott, nem tudom, milyen ember vagyok. Én ezen egy kicsit elcsodálkoztam és nem értettem, vajon miért gondolják rólam azt, hogy én ne tudnék egy balliberális emberrel értelmes párbeszédet folytatni azért, mert nekem konzervatív értékrendem van. Szerintem ez az eset is bebizonyította , hogy jól meg tudjuk érteni egymást, attól, hogy a világot bizonyos szempontból másként látjuk. Ettől a különbségtől a zene, az még közös nyelv közöttünk, ami képes összehozni minket egymással. Én mindig a saját értékrendem szerint válaszolok az újságírói kérdésekre, ami miatt már sokszor megkaptam azt a vádat, hogy egy zenésznek miért kell politizálnia? Szerintem pedig miért ne lehetne? Ha kimegyünk az utcára, akkor azt látjuk, hogy minden politika. Nem tudjuk a hétköznapjainktól elvonatkoztatni saját magunkat. Hát persze, hogy át van politizálva a világ és miért ne lehetne egy zenésznek akár markáns véleménye is, amit felvállalhat.

Vincze Viktor Attila: Sokan úgy gondolják, hogy a magyar rockzene még mindig képes tömegeket elérni Magyarországon. Ez tényleg így van? Igaz az a történet, amely szerint még a Rolling Stones sem tudta megtölteni a Népstadiont, viszont Fenyő Miki igen?

Varga Miklós: Csendesen és szerényen tenném hozzá, hogy nekünk az István, a király és az Illés zenekar közös, 1990-es produkciójával is sikerült megtöltenünk annak idején a Népstadiont. Volt egy teljes telt házunk, és még a főpróbán is 50 ezren voltak. Ekkor történt meg az, hogy leesett a fejemről a korona, amivel Viktor Matyi megkoronázott. Egyébként ettől a történettől a mai napig feláll a hátamon a szőr, mert ami és ahogy akkor történt, az döbbenetes. Tudni kell, hogy egy olyan koronával dolgoztunk, amelynek – ellentétben a történelmi koronával – egyenesen állt a tetején a kereszt. A Koltay Gabival azt találtuk ki a koronázási jelenetre, hogy én majd megfogom Matyi kezét és mintegy magamra húzom majd a koronát, ezzel jelezve, hogy félig meddig ezzel magamat koronázom meg. De olyan vehemensre sikerült a mozdulat, hogy leesett a fejemről a korona és hihetetlen módon pont ugyanabba az irányba görbült el, amerre az igazi, történelmi korona keresztje is el van hajolva.

Vincze Viktor Attila: Mi volt a titka az István, a király őrületes sikerének?

Varga Miklós: Az, hogy egy nagyon jó pillanatban jött. Volt egy olyan történelmi szituáció, amikor egy nagyon jó minőségű történelmi darab állt fel nagyon jó szereposztással. Ott valahogy a csillagállás olyan szerencsés volt, hogy minden összejött. Ezzel maga a darab beleírta magát a magyar zeneirodalom aranykönyvébe. Ez a mű számunkra, rockénekesek számára pedig megnyitotta a zenés színházak kapuit.

Vincze Viktor Attila: A Magyar Zene Házában készül egy méltó hely, nem pusztán múzeum és kiállítás, de egyben közösségi tér is a magyar rockzenének, a magyar rockzenészeknek, a rocklegendáinknak méltó emléket állítva, amik és akik a magyar és egyetemes kultúra kiemelkedő alkotásai, illetve nagyjai közé tartoznak. Értelmes és hasznos dolognak tartja ezt a kezdeményezést?

Varga Miklós: Örülök annak, hogy egyáltalán létrejön egy ilyen intézmény, mint a Magyar Zene Háza, és nagyon bízom abban, hogy ez majd a nevéhez méltóan fog működni és tényleg a magyar zenéről fog szólni. Ez azért lenne fontos, mert már eddig is születtek hasonló kezdeményezések, csak mindegyik valahogy furcsa lett. Jó pár évvel ezelőtt például a Presser Pici életre hívta a magyar dal napját, amit én nagyon jó ötletnek tartottam. Ugyanakkor mégis azt látom, hogy a magyar dal napja kapcsán csak egy bizonyos zenei réteg kap lehetőséget. Én például még nem léptem fel soha a magyar dal napján, pedig az általam írt Európa-dal eléggé magyar és sok helyen, itthon valamint nemzetközileg is komoly sikereket tudott már elérni. Ezt a történetet most csak azért hozom fel példaként, mert nagyon bízom abban, hogy a Magyar Zene Háza nem úgy fog majd működni, hogy megint csak egy bizonyos körhöz tartozó valakik veszik át majd ott az uralmat, ami oda vezetne, hogy akkor kirekesztő módon csak nekik lesz az “otthonuk” ez az új intézmény. Szerintem a Magyar Zene Háza akkor működhet jól, ha oda mindenki befér majd, aki odavaló. Csak akkor lesz rangja.

Vincze Viktor Attila: Érdekes az, amit mond, hiszen ezek szerint éppen azt a zenét, a Vén Európát hagyják ki Magyarországon a magyar dal napjából, amelyik egy olyan dal, amit olyan világsztárok is elénekeltek, mint például Bobby Kimball a Totóból, David Clayton Thomas a Blood, Sweat & Tearsből, illetve Ian Anderson a Jethro Tullból vagy Jack Bruce a Creamből.

Varga Miklós: Jóleső érzés persze, hogy van olyan magyar dal, és pont az enyém, aminek van világszintű megmérettetése is. Ennek ellenére a magyar dal napján én a mai napig csak távolról figyeltem az eseményeket. Emiatt egy kicsit szomorú is vagyok. Nem akarom azt feltételezni, hogy azért, mert engem valamifajta világnézeti, politikai karanténba helyeznek el.

Vincze Viktor Attila: A rockzenén belül a rockoperáknak van egy speciális magyaros, nemzeti vonulata, amit Ön is művel. Érdemes ezt csinálni?

Varga Miklós: Soha nem mérlegeltem, hogy ez megéri-e nekem vagy nem. Az István, a királlyal lehetőséget kaptam arra – bár először még csak “magyar hangja” voltam a címszereplőnek, de aztán a színpadon is átvettem a szerepet – hogy megmutassam magamat a rockopera műfajában. Szerencsére egy olyan alkotótárssal hozott össze a sors, mint Koltay Gábor, aki ennek a műfajnak az elkötelezettje. Az élet furcsa fintora, hogy ő volt az, aki nem engedett a Királydombon a színpadra, mert akkor még nem ismert engem, aztán és azóta pedig évtizedeken át az általa rendezett majdnem mindegyik ilyen nemzeti témájú műben pedig főszerepet osztott rám.

Vincze Viktor Attila: A fanyalgó hangok szerint a nemzeti, keresztény témájú vagy hangvételű alkotásokra nincs szükség. Sőt, egyesek szerint ma már eleve nincs is szükség a rockzenére, mert az egy elavult, régi hangzásvilágú zenei irányzat. Van létjogosultsága a magyar rockzenének meg a nemzeti vagy keresztény tematikájú daraboknak?

Varga Miklós: Ezekre a kritikákra a közönség cáfol rá. Ha nem volna erre közönségigény, és nem találkozna a közönség szeretetével, akkor már meghalt volna a rockzene és a nemzeti vonalú színjátszás is. Akármikor mutatunk be egy új darabot, azt mindig óriási érdeklődés fogadja, és nekem még nem volt szerencsém bukott darabban részt vennem. A műfajnak a sikere pedig a közösségformáló erejében rejlik. Az, amit mi annak idején a Királydombon átélhettünk, az egy csoda volt. Amikor elhangzott a Himnusz, amikor kifeszült a 30 méter hosszú magyar trikolór, akkor volt olyan újságíró, aki nem átallotta leírni, azt az ökörséget, hogy István idejében még nem is volt trikolór, meg a Himnusz sem akkor született. Akik ennyire nem érzik a nemzeti szimbólumoknak a jelentését, azokkal nem lehet semmilyen vitába bocsátkozni. Nekünk felemelő érzés volt látni estéről estére a Királydombon a sok-sok embernek a megnyíló nemzeti identitását, ami addig beléjük volt szorítva. Ott és akkor viszont elemi erővel tört fel az emberekből az a fajta egészséges nemzettudat, ami, nem azt mondom, hogy az elmúlt rendszerben üldözve volt, de hogy el volt fojtva, az biztos. Látszódott, hogy az embereknek igenis van igényük arra, hogy tudják, honnan indultak el és hová tartanak. Pontosan ezért én nem féltem ezt a műfajt. Mert egészen addig, amíg van magyar történelem, addig lesznek ilyen darabok is.

Vincze Viktor Attila: Min dolgozik most?

Varga Miklós: Legközelebb szeptember 29-én, a pákozdi csata 170. évfordulója alkalmából lesz bemutatva régi jó barátom, Koltay Gábor által rendezett darab. A csata helyszínén és idejében, tehát 12 óra 30 perckor fogjuk bemutatni. Amire rettentően büszke vagyok, hogy már nem csak én, hanem két gyermekem, Vivien és Szabolcs is résztvevői lesznek a darabnak, s hogy Koltay Gábor felfedezte a gyermekeimet is, akik már nem először szerepelnek a Gábor által létrehívott darabokban. Ez pedig nem annak köszönhető, hogy ők a Varga Miklós gyermekei, hanem saját maguk teljesítményével vívták ki a maguk számára.

Vincze Viktor Attila: Színházban várható valamilyen új szerep?

Varga Miklós: Egyrészt van egy darab, amit már nagyon régóta játszunk a komáromi Magyarock Dalszínházzal, a Fehérlaposok című történelmi magyar rockopera, ami a kitelepítettek életéről szól és egy nagyon izgalmas, szép mű. Ugyanakkor pedig a lányom révén bekerültem egy olyan mesedarabba is, amilyenben korábban nem játszottam. Ez a  Grimm-meséből készült Rigócsőr királyfi mesemusical, amiben a lányom játssza a királykisasszonyt, én pedig az öreg királyt, az édesapját. Nekem a Kocsák Tibor neve volt a garancia arra, aki a zeneszerző, hogy ez csak egy jó darab lehet. Emellett van egy önálló zenekarom is a Varga Miklós és a Band, akikkel most már több, mint nyolc éve turnézunk együtt. Szólóban is járom az országot és a közeljövőben – ami a következő egy-másfél évet jelenti majd – két különböző új produkciót is tervezünk létrehozni. Nem azt mondom, hogy új lemezt vagy CD-t, mert ennek ma már nincs értelme, mivel nem jelennek meg CD-k, ezért inkább úgy mondom, hogy új albumot hozunk létre, ami két különböző alkotógárdával készül. Tehát zajlik az életem és továbbra is azt érzem, hogy ameddig élvezem a közönség szeretetét és érdeklődését, addig nekem nincs miért aggódnom ebben a műfajban.