Vincze Viktor Attila: Milyen zenekaroknak és előadóknak kellene mindenképpen bekerülniük a Magyar Zene Háza Múzeum képletes rockzenei panteonjába? Kell egyáltalán ilyen emlékhely a magyar rocklegendáknak?

Török Ádám: Szerintem ennek már ideje volt. A magyar beat- és rockzene a magyar kultúra egyik nagyon erős bástyája. Körülbelül 60 éve létezik a magyar beat, a magyar rockzene pedig ötven éve, mivel a hatvanas években alakultak meg az első jó rock zenekarok. Van egy lista, amit szakújságírókkal együtt állítottunk össze arról, hogy a lemezeladások és a zenei teljesítmény alapján mely zenekarok voltak a legsikeresebbek, a legjobbak a rockzenében. A lista szerint ezek a kiváló zenekarok a következők voltak: a Hobo Blues Band, Nagy Feró és a Bikini, a Mini, a Lovomotiv GT, az East, a P. Mobil, a Pandora's Box, az Omega, a Piramis, a Skorpió, a Syrius, a Beatrice, az Edda Művek, a Fonográf, a Solaris, a Korál, Deák Bill Gyula, az A.E. Bizottság, a Karthago és a Barbaro.

Vincze Viktor Attila: Van-e olyan különlegesen fontos érték, ami ennek a korszaknak a mementója és érdemes megőrizni az utókor számára?

Török Ádám: Van ilyen. Mégpedig arról van szó, hogy szerintem érdemes lenne a magyar államnak megvennie a Hungarotonnak és a Magyar Rádiónak az archívumát. Államosítani kellene ezt a zenei anyagot, mert ez a magyar kultúrának egy nagyon fontos része. Hatvan évről van szó, amennyi idő alatt milliók hallgatták ezeket a dalokat. Olyan zenékről van szó, amelyek élő hagyománnyá váltak, mert nincs olyan esküvő vagy összejövetel, ahol a magyar beat- és rockzene régi nagy számait ne játszanák le még ma is. Egy csomó ilyen zene olyanná vált mostanra, mint a maguk idejében a népdalok. Ez azt jelenti, hogy ez a zenei élet mostanra szervesen beleépült a magyar kultúrába. Sok százezer meg millió embernek adtunk valamit úgy, hogy eredetileg egy nagyon olcsó, de mégis igényes szórakozási forma adta a keretet ehhez. Annak idején ötven forinttal be lehetett menni egy koncertre és mindenki jól érezhette magát.

Mindenképpen meg kell a magyar rockzene legendáit örökíteni. Jó ötlet festményeket készíteni, relikviákat összegyűjteni, korabeli képeket, dokumentumokat és természetesen hangfelvételeket. Nagyon fontos lenne, hogy a mai fiatalok is megismerjék ezeket a dolgokat. Van egy-két olyan emblematikus figura, mint Radics Béla, akikről kiemelten is meg kell emlékezni. Sajnos jó néhány halottunk van, akik már nincsenek közöttünk, mint Radics Béla vagy Bencsik.

Vincze Viktor Attila: Milyen eszközökkel és hogyan lehetne segíteni a rockzene jelenlegi helyzetén?

Török Ádám: Sok problémánk van. Én – mint a magyar rocknak még mindig egy dolgozó zenésze és a Radics Béla Emléktársaság elnöke – azt képviselem, hogy ideje lenne például a magyar rockzenészek nyugdíját rendezni. Beemelni a rockzenét a magyar kultúra élvonalába, kitüntetésekkel, segítséggel és sok olyan dologgal, ami hiányzik. Például megszűnt a Petőfi Csarnok, ami a magyar rocknak egy fontos centruma volt és nincs helyette más. Kellenének új centrumok. Nekem van egy teljesen kidolgozott koncepcióm is a magyar rockzene életben tartására. Szerintem a magyar rock egy óriási érték, hiszen rengeteg csodálatos dal született, rengeteg csodás koncert volt és nemzedékeken keresztül szórakoztattuk az embereket. Nem csak egyszerű rock- meg beatszámok születtek. Lettek olyan hatalmas művek, mint az István, a király és voltak a hetvenes évek első felében olyan nagy együtteseink, akik akkor világszínvonalúak voltak. Például a Syrius, az LGT, a Bergendy-együttes, a Generál és –  hadd legyek szerénytelen – a Mini együttes is világszínvonalú volt a '70-es évek elején. A szakemberek szerint ezek a zenekarok mai füllel meghallgatva is az akkori világ legjobb együttesei közé tartoztak. Mi viszont eddig még nem nagyon kaptuk meg azt a lehetőséget, hogy ezt elismerjék. Mi ezen dolgozunk a Radics Béla Emléktársaságban, hogy rendszeresen megemlékezzünk Béláról és még sokan másokról is, akik már nincsenek velünk.

Vincze Viktor Attila: A saját zenei pályafutása hogyan indult el a magyar könnyűzene születése körüli legendás időkben?

Török Ádám: Nagyon nagy mázlim volt és a Toldiba kezdtem el járni, de onnan kirúgtak, mert a Czakó utcai sportpályát 1965. május elsején egy nagy ünnepség keretében nyitottuk meg. A Toldi-válogatott a színes bőrű diákok válogatottja és a szovjet helyőrségi válogatott meccseivel. Én jobb összekötőt játszottam, engem leütött a kapus. A haverjaim, a vári Gellérthegy utcai haverok ezért verekedésbe kezdtek. Másnap behívott a Toldi igazgatója és közölte, hogy kirúg, mert a mérkőzésen lázadást szítottam a szovjet elvtársak ellen. Ezután marha nagy protekcióval végül felvettek a Petőfibe. A harmadik osztályt ezért újra kellett kezdenem. Az új osztálytársaim meg felnéztek rám, mert én olyanokat tudtam mondani nekik, hogy megyek a Zalatnay Cini bulijára, aki az osztálytársam volt a Toldiban. A negyedik nap aztán az új gimnáziumban odajött hozzám egy srác, hogy tudsz te énekelni? Hát persze, mondtam én. Na, hát így indult el az én zenei karrierem. Nekem szerencsém volt abban, hogy autodidakta módon zenésszé válhattam anélkül, hogy elvégeztem volna a zeneakadémiát. Ittunk csajoztunk. Megvetettünk minden formalitást, sajnos a szüleink és az iskola ellen is lázadtunk. Állandóan csak zenélni akartunk, csavarogtunk. Amit csináltunk, az tényleg egy forradalom volt az akkori társadalom ellen. A hatvanas évek elejétől a hetvenes évek végéig tartott ez az időszak. Csodálatos emlékeink vannak ebből az időszakból.

Vincze Viktor Attila: Kik, mik és milyen pillanatok vagy teljesítmények azok, amelyekre emlékezni, emlékeztetni érdemes a nagyközönséget? És melyek azok a szomorú életfordulatok, amelyekről szintén meg kell emlékezni?

Török Ádám: Csináltunk például mi már olyat, hogy elhallgatott zenekarokra hívtuk fel a figyelmet. A Kex dobosa, Kisfaludy filmrendező például csinált erről dokumentumfilmeket. Nagyon sokan nem kaptak lehetőséget. Én Radiccsal játszottam például '68-ban. Õ egy ragyogó gitáros volt és nem kapott lehetőséget. Voltak ennek persze olyan okai is, hogy ő nem kezdett el időben saját dolgokat csinálni, hanem csak később 1972-73-ban. Akkor meg már elkésett ezzel, bár persze akkor is lehetett volna őt támogatni, hiszen egy kiváló zenész volt.

Nekem is volt problémám. Amikor például Gyuszkó elment a Skorpióba 1973-ban. Erdős az elején még támogatott engem és azt mondta, hogy csinálunk majd egy nagylemezt. Ezt viszont csak bizonyos feltételekkel akarta, amit én nem akartam, mert én nagy hippi voltam. Különböző feltételeket szabott, de emellett volt még egy teljesen másik probléma is. Mégpedig az, hogy azt mondta, hogy jött magáról egy levél ami arról szól, hogy Ön nem nem úgy él, ahogy kell. Ma már tudjuk, hogy ez azt jelentette, hogy engem megfigyelt az állambiztonság és rendszeresen értesítgették a nagy hatalmú elvtársakat.

Engem bevittek kétszer is, '73-ban és '74-ben. Valami olyan terjedt el, hogy 1972-ben én benne voltam a nagy március 15-ei tüntetés szervezésében. Ez nem volt igaz, de lehet, hogy haverok benne voltak. Mi egy nagy hippi galeri voltunk. 1969-től a Mini körül egy komoly hippi galeri ténykedett. Az pedig bőven lehetséges, hogy valakik azt mondták, hogy én mondtam valamit. Akkoriban ha berúgtam a kocsmában, akkor elég keményen politizáltam. A színpadon viszont soha nem politizáltam. Inkább költői szövegeket írtam, mivel nem láttam annak értelmét, hogy a színpadon ordibáljak, ami miatt aztán másnap elvihetnek, mint ahogy annak idején például Baksát is elvitték. Baksa Sós János, a Kex együttesből volt az, akit elvittek, aztán – mint ahogy mostanra már megtudtuk – még el akartak ütni autóval is, végül disszidált. De én nem voltam ilyen. Én az özvegy anyámmal éltem együtt és üzemi méretekben fogyasztottam a manöken csajokat. És marha jókat zenéltem. Ez volt az én ténykedésem.

Vincze Viktor Attila: A rendszerváltás után kapott bármiben is elégtételt?

Török Ádám: Elégtételt meg támogatást sem nagyon kaptunk. Sőt, ránk szakadt a hatalmas piac, aminek azok a zenekarok itták meg a levét, akik zenéltek. Az mindig csak az úgynevezett mainstream, a futó trendeknek volt. Jólesett volna, ha kaptunk volna támogatást, ha lett volna valami lehetőségünk. Én egy bohém ember voltam és annyira nem foglalkoztatott ez a dolog. Én mindig saját magamat menedzseltem. Már fiatalként rájöttem, hogy ha én nem csinálom a dolgaimat, akkor semmi nincs. Én a hetvenes évek közepe óta csináltam ezt. Amikor jött a rendszerváltás, akkor megpróbáltam alkalmazkodni. Abszolút nem lettem gazdag ember, de imádnak az emberek. Nagyon sok ezer ember szeret, ismernek a szakmában és nagyon szeretnek.

Vincze Viktor Attila: A magyar rockzene hősi korszakának a hatvanas-hetvenes éveknek a zenei világa hogyan lett a mai kommersz zene világa?

Török Ádám: A mi zenekarainknak a lenyomata is benne van ebben az időszakban. A Mininek megvannak az eredeti felvételei, ahogy a Syriusnak is megvan a zenei lenyomata. Az akkori angolszász zene vagy az akkori poprock bandák abszolút nem voltak jobbak, mint az akkori magyar zenekarok. Egy szempontból voltak jobbak, hogy az énekük angol nyelvű volt. Mi magyar nyelven énekeltünk, ami annyira nem jó a rockzenéhez. Hangszeres játékban abszolút ott voltunk az élvonalban. Ráadásul nagyon kevés időnk volt a stúdiókban. Volt, hogy négy óra alatt vettünk fel négy számot. Ehhez képest a nyugati világban – ahogy ez például az Eric Clapton könyvében is olvasható – három-négy hétig vettek fel egy számot a saját villájukban. Nekünk meg nemhogy villánk, de lakásunk sem volt.

Aztán volt egy időszak, amikor nem voltak igazán jók a magyar zenekarok. Most meg rengeteg új, fiatal zenész van. Legyünk őszinték: ragyogóak ezek a zenészek. Nagyon jó zenei iskolák vannak, mint például a Póka Egoné vagy a dzsesszkonzi, és ontják magukból a zenészeket. Õrült túltermelési válság van. A jó zenére viszont egyre kisebb az igény. Ugyanakkor az egész világon nagyon sokan foglalkoznak a zenével. Svájcban például már szinte minden városban van egy zenei konzervatórium, közben pedig nincs közönség. Nem véletlen, hogy ma már a playbackes zenélés is probléma, meg az is, hogy manapság már a kis klubokban is világsztárokkal kell megküzdeni a fellépőknek. Mi sokat zenéltünk Svájcban, ahol azt tapasztaltuk, hogy például ugyanazon a klubfesztiválon, ahol mi szombaton felléptünk, ott pénteken a Joe Cocker lépett fel. Az egész világon visszaszorult az élőzene. Egyszerűbb benyomni a CD-t. Most ezekre van igény.

Vincze Viktor Attila: Hogyan lehetne javítani a kortárs könnyűzenének, rockzenének a jelenlegi helyzetén?

Török Ádám: Szerintem az enyhíthetné a jelenlegi helyzetet, hogy ahol közpénz van, akkor ott lennének olyan előírások, amelyek a minőségi zene érdekében megszabnák, hogy ki léphetne fel és milyen módon a koncerteken. Régen volt ORI-vizsga ahhoz, hogy valaki felléphessen. Most is valami ilyesmire lenne szükség. Számításaim szerint ma csak Magyarországon tízezer együttes van, amiből ötezer nagyon jól játszik, akár playback, akár élőzenében. Ez borzalmasan sok zenész, amihez kellene egy szűrő. Az ORI-vizsgához hasonló kuratóriumok kellenének minden nagyvárosba. Én kidolgoztam egy tervet is arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne megmenteni az élő rockzenét Magyarországon. Már alig vannak művelődési házak a nagyobb városokban is. Ezért – állami pénzből támogatva – fontos lenne minden nagyobb városba és Budapestre is létrehozni egy-egy olyan művelődési házat, ahol mindennap lehetne aztán fellépés, amihez ezeken a helyeken adottak szervezés meg a a technikai feltételek is. Állami pénz nélkül ez nem működik. Már csak azért sem, mert a nagyobb fesztiválokon most hatalmas a korrupció. Sokszor azt lehet látni, hogy állami meg önkormányzati pénz is megy, de csak a szervezőkhöz és a kommersz előadókhoz. Rengeteg pénz megy bele az ilyen rendezvényekbe, de a pénz nagy része az eltűnik, nem lesz kultúra belőle – se igényes zene, se igényes műsor.

Rengeteg rockzenekar van. Évente húsz-huszonötezer koncert van. A tehetségkutatók nem jelentenek megoldást semmire. Nagyon sok van ezekből is. A tévétársaságoknak jók ezek, mert az előadók nem kerülnek semmibe sem. Aztán ha valamelyik befut, akkor azokat még évekig magukhoz láncolják a tévék, évekig lekötik őket és sokszor még a gázsijuk nagy részét eleve el is veszik. Magyarország egy pici ország és annyi tehetség nem lehet, mint ahány tehetségkutató van. De a nyertesek között természetesen rengeteg igazi nagy tehetség van, mint például Tóth Vera vagy Caramel.

Vincze Viktor Attila: Mi az, amire mostanában büszke?

Török Ádám: Nem bántam meg semmit, elégedett vagyok az életemmel. Én egy nagyon különleges zenét csinálok, ami a fuvola és az ordibálás, tehát a lágy és a kemény stílus keveréke. Csak saját dolgokkal foglalkozom. Persze az utóbbi években megint elővettem régebbi nagy slágereket, amelyeket fiatalabb koromban énekeltem a Creamtől, Jimi Hendrixtől. Csináltam egy nagy saját anyagot, ami 100-110 számból áll, és abból tudok válogatni úgy, hogy egyik szám jobb, mint a másik. Lehet, hogy most ezzel szerénytelennek tűnök, de ez egy nagy dolog. Vannak új lemezeim is az utóbbi időben. 2016-ban megcsináltuk a Papp Gyuszkóval a Bartók on Rock lemezt, mivel lejártak a jogdíjak. Ennek az anyagnak a nemzetközileg is híre ment, annyira jó lett. A legutóbbi lemezem meg az 1973-tól 1980-ig tartó időszakot idézi fel.

Van egy amerikai mobilos alkalmazás, amire büszke vagyok. Ez az ALL about FLUTE, Minden a fuvoláról nevű applikáció, amiben a híres fúvósok és a klasszikus dzsessz- és rockszekcióban Ian Anderson, Mel Collins, Peter Gabriel, John Hackett, David Johnson, Andrew Latimer, Thijs van Leer (Focus) között ott szerepelek én ,Török Ádám is magyar zenészként.

Egy olasz szakkönyvben is megemlítenek, a Rock progressivo című könyv három lemezemet is kiemeli, több oldalon át foglalkozik velem. Hamarosan megjelenik egy rólam szóló magyar könyv is.

Vincze Viktor Attila: Min dolgozik most? Mikor és hol lesz látható legközelebb Török Ádám és a Mini?

Török Ádám: Ünnepelni fogom magamat, mert idén lettem hetvenéves. És ötven éve vagyok a színpadon. Október 27-én lesz a Bem rakparton egy nagy ünnepségünk, a jubileumi koncertünk a Mini klubban. A koncert egyben könyv- és CD-bemutató is lesz. A könyv az Emlékutazás címet viseli, a CD pedig az Álomkoncert nevet hordozza. Erre a koncertre már minden jegy elkelt, de január 19-20-án megismételjük majd ezt a jubileumi koncertet. Eljönnek játszani a régi haverok mind. Ott lesz Závoditól kezdve, Papp Gyula, Pinyó, Németh Karcsi és Nagy Pista is. Eljön a mai zenekaromból a hegedűs, Kézdy Luca, meg ott lesz a csodálatos dobos, Tóth Dénes és Fehér Ádi. Úgyhogy ott lesz egy csomó régi bajtársam. A Bem rakparton ez lesz az utolsó koncertünk, mert azon a helyen jövő júniustól már az Andrássy-múzeum működik majd. Ezzel megszűnik a törzshelyünk tehát – ahogy szinte minden megváltozott az elmúlt évtizedekben –, de a Mini együttes ennek ellenére a régi marad, és továbbra is működik.