Vincze Viktor Attila: Közép-Európának, kiváltképp Magyarországnak van mondanivalója az uniós választáson, többek között az, hogy mi a szuverén nemzetek együttműködésére épülő EU-t szeretnénk, valamint elutasítjuk a migránsok kötelező tömeges betelepítését. Érdekes módon a nyugati uniós tagállamokban viszont a nagy általánosságokon túl egyáltalán nem lehet megnevezni egyetlen egységes kampánytémát, illetve egyetlen konkrét közös tervet sem, miközben igyekeznek elkerülni a bevándorlás kényes kérdéseit. De akkor miről is szól ez az uniós választás? Kinek mi a voksolás tétje?

Szánthó Miklós: Ez az EP-választás egy nagyon fontos csata lesz egy hosszúra nyúló háborúban. A harc a felszínen szerintem valamennyi uniós tagállamban részben vagy egészben a bevándorlás kérdése körül zajlik, az eltérések az ügy megközelítésében érhetőek igazán tetten. Valójában ugyanis többről van itt szó, mint ami elsőre látható, nevezetesen arról, hogy az EU jövőjét milyen politikai elvek alapján és kik határozhatják majd meg. Ez egy kulturális és civilizációs küzdelem, a bevándorlás pedig csak felszínre hozta azokat a világnézeti törésvonalakat Európában, amelyek már hosszú évtizedek óta ott repedeznek a mélyben. Egy paradox helyzet állt elő, ahol egymás szövetségeseiként tűnnek fel az elméletileg laikus, szekuláris liberálisok és a döntően muszlim bevándorlók – velük szemben pedig az Európa keresztény hagyományát megóvni szándékozó, a nemzeti identitás mellett kiálló szuverenista erők állnak. A politikai üzenetek tartalmi különbözőségei abban ragadhatóak meg, hogy a liberális elit, a brüsszeli bürokraták és „civil társszerveik” technikai szinten akarják tartani a diskurzust, eszközvitákat akarnak folytatni a bevándorlás kapcsán – például hogy hogyan lehet az illegális migrációt legálissá transzformálni jogi eszközökkel –, míg a másik oldal nyíltan és őszintén célvitát folytat. Azaz fel meri tenni a kérdést, hogy jó-e Európának ez az egész bevándorlás, egyáltalán kívánatos-e az a multikulturális modell, ami az elmúlt évtizedek során Nyugat-Európában kialakult? Ezt a célvitát nem meri egy az egyben felvállalni a progresszív oldal, mert kitenni az ablakba, hogy „mi itt egy liberális multikultiban feloldódott Egyesült Európai Államokat szeretnénk”, még mindig csak egy relatíve szűk választói bázis számára szimpatikus üzenet. Mely ráadásul egy halom más értékvitát is kinyit a nemzeti identitásról, a szuverenitásról, a keresztény gyökerekről, de az abortuszról, az eutanáziáról, a drogliberalizációról, a homoszexuálisok házasságáról vagy a genderelméletről is – és még sorolhatnánk. Ezeket a liberális dogma szerint már kanonizált kérdéseket azonban nem engedik megnyitni, a politikai korrektség nevében ezért blokkolják a szólásszabadságot és jogi-technikai ügyekként tüntetnek fel nagyon is politikai, világnézeti dolgokat, érzéketlen populistának állítják be az „új tabudöntögetőket”, vagy bagatellizálják e kérdéseket. Miközben nyilvánvaló például, hogy a kibocsátó térségek demográfiai dinamikáját elnézve a mostani migrációs hullám az elkövetkezőknek még csak egy enyhe előszele; hogy a szabadságjogi mázba burkolt halálkultusznak igenis súlyos és negatív hatása volt az európai népszaporulatra, vagy hogy a demokrácia liberális válfajának igenis van alternatívája. A politikai korrektséggel tehát nem pusztán az a baj, hogy gátolja a közügyek szabad megvitatását, hanem hogy az maga a legnagyobb „fake news”, hírhamisítás.

Vincze Viktor Attila: A magyar balliberális ellenzéknek miért nincs egyetlen értékelhető politikai üzenete, mondanivalója az uniós választásról?

Szánthó Miklós: Az a legnagyobb különbség a jelenlegi kormányzó erők és hazai ellenfelei között, hogy a magyar kormány rendelkezik egy társadalmi vízióval és stratégiával az ország ügyeivel összefüggésben. Egész egyszerűen van egy kerettörténet az országról, melynek sarokkövei az „Isten, haza, család és munka” szavakkal írható körül. Azon most lehet vitázni, hogy ez kinek szimpatikus és kinek nem, de hogy a politikai kreativitás és innováció képessége ma Magyarországon a jobboldalon van, az tagadhatatlan. Ehhez társul még a nyugati receptúrák ellenében megteremtett gazdasági stabilitás, mely a politikai stabilitással együtt erős legitimációs alapot ad a jelenlegi kormányzatnak. Ezzel szemben ezek a képességek a „szakértelemre” szavakban folyamatosan hivatkozó ellenzék soraiban nincsenek meg, a kormányváltás egyébként minden realitást nélkülöző ígéretén túl nincs releváns mondanivalójuk a körülöttünk zajló világ folyamatairól. Itt talán egyedüliként Gyurcsány Ferenc és a DK a kivétel, csak felettük meg egy olyan áthatolhatatlan morális üvegplafon van, ami egy adott, elég szűk választói bázis elérésén túl lehetetlenné teszi a politikai növekedést.

Vincze Viktor Attila: Az európai politikai színtéren milyen politikai, filozófiai és világnézeti különbség van a magyar és a globalista európai uniós tervek mögött?

Szánthó Miklós: Bár első blikkre talán túl filozofisztikusnak fog tűnni, amit mondok, a mélyebb, nem is annyira politikai struktúrákban a fentebb is említett világnézeti törésvonalakat az emberhez és a nagybetűs Élethez való hozzáállás határozza meg. Alapvetően szerintem a konzervatív habitus tisztában van azzal, elfogadja azt, hogy az embert és a körülöttünk levő világot Isten teremtette. Ebből kifolyólag az isteni, morális törvények alapján jut el a „természetes igazságossághoz”, ami azt jelenti, hogy a dolgok természetes rendjében minden a helyén van vagy a helyére kerül. Elfogadjuk, hogy az ember hatalma nem terjedhet ki mindenre, a teremtett világ struktúrái, mint amilyen a hierarchia vagy a tekintély is, adott dolgok. A másik oldal – a liberális és a szocialisztikus ideológiák – viszont alapvetően tagadja a transzcendenst, a természetes rend legyőzésén, átalakításán keresztül akar eljutni az igazsághoz: eszerint a külső környezet kedvünk szerint megváltoztatható, a természeti törvények helyét az emberi törvények átvehetik. Ebből következik aztán a „társadalmi mérnökösködés”, a valóság elutasítása és annak utópisztikus kívánalma, hogy a „mennyországot” már a Földön létre lehet hozni. Ezen felfogás korlátossága abból is fakad, hogy az emberi létet végesnek fogják fel: tagadják a megváltást, azt, hogy a halál után is van élet – tehát mindent, minden vágyat, kívánalmat ebben a földi életben kell elérni, megvalósítani. Mindennek pedig nagyon is komoly politikai következményei vannak: például, hogy a „legjobb világok legjobbikát”, a totális egyenlőségen alapuló globális multikulti társadalmát kell elérni. Az emberi önmegvalósítást minden eddig ismertnél magasabb szintre kell emelni, az emberi vágyaknak szabad folyást kell engedni – ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy abból jogokat szükséges formálni. Ebből a logikából pedig már következik, hogy ha valakinek nem tetszik az „aktuális identitása”, akkor az megváltoztatható, ha valaki jobb életre vágyik, akkor bátran keljen útra, hiszen ahhoz joga van. Lényegében az mondható, hogy azért volt szükséges a nyugati civilizációban nem is a keresztény vallásosság, hanem a keresztény paradigma letörésére, hogy ez az ember- és istentagadó szociálliberális ideológia fősodratúvá válhasson. Az élet maga azonban nem érzékeny, a valóság pedig mindig kihívást jelent a „fejlődés” számára.  

Vincze Viktor Attila: A globalista balliberális multikulturális mennyország, az Európai Egyesült Államok létrehozása Dobrev Klára, alias Gyurcsányné minden igyekezete ellenére sem várható belátható időn belül. Az európai politikai elit sumákoló kampányolása alapján számíthatunk arra, hogy nemzeteket multikulturális társadalmakra cserélni akaró uniós politikusok mindenképpen folytatják majd a tagállami jogokat csorbító, lopakodó törvényalkotást a választások után is?

Szánthó Miklós: A rendszer és az ideológia logikájából az fakad, hogy igen. Bár az unió jogelődeit alapvetően gazdasági együttműködésre hozták létre, a folyamatos integrációt – akarva vagy akaratlanul – belekódolták a működésbe, csak ehhez mára elfogyott a politikai legitimáció, ezért kerülőutakon igyekeznek illegitim módon behatolni a tagállami szuverenitásba, és minél több hatáskört emelni uniós szintre. Ehhez társul egy politikai-pénzügyi ideológia is, mely alapvetően a globalizációban, a nemzeti-lokális identitások és kulturális hagyományok eltörlésében látja minden baj megoldását. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, nehéz megmondani, de az bizonyosnak tűnik mára, hogy a multikulturális „értékek” és a multinacionális érdekek kéz a kézben járnak. Tehát például az eddigi gyakorlatnak megfelelően ezentúl is majd az „uniós alapértékekre” fognak hivatkozni a migráció és a multikulturalizmus támogatói a legszélsőségesebb liberális dogmák megvalósításához is. A primer politikai szint mellett ehhez társul természetesen a fogyasztói vagy a populáris kultúra, a „civil szféra”, a PR- és marketingvilág közbeszéd-érzékenyítő hadjárata, amely finomhangolt, apolitikus üzenetekkel neveli a társadalmat arra, hogy a multikulturalizmus jó dolog. Ez a szekunder, a tudatalattira ható, egyébként profi propaganda talán még veszélyesebb, mint a lopakodó uniós jogalkotás: a mindennapi életünket körbevevő reklámok, plakátok, zenék, művészeti alkotások tömkelege sugallja ugyanis rejtjelezve a liberális „értékeket” a sokszínűség és tolerancia korlátlan tiszteletétől kezdve a „valósítsd meg önmagad” jelszaván át a társadalmi devianciák leplezetlen népszerűsítéséig. Mindezt természetesen kommercializált, befogadható vagy „szakmai” stílusban.

Vincze Viktor Attila: Hogyan lehetséges a jelenleg létező kettős mérce alkalmazása az EU területén a határon túli magyarokat érő jogsértések ügyében? Azon nem csodálkozunk, hogy Soros nemzetközi emberi jogi szervezetei nem találnak semmi kivetnivalót a magyar himnusz betiltásában, vagy ártatlan magyaroknak a jogsértő módon terrorizmussal történő megvádolásában. De az érthetetlen, hogy a frissen érkezett bevándorlók, vagy a napokban kitalált új európai népcsoport, az afroeurópaiak jogai miért előbbre valók az EU hivatalos intézményei és hivatalai, valamint a teljes politikai elitje számára is, mint az őslakos magyar kisebbségi közösségek jogainak a szavatolása?

Szánthó Miklós: Azt látjuk, hogy a legkülönfélébb kreált vagy bornírt módon képzett kisebbségek ügyei azonnal felkeltik a nyugati közvélemény figyelmét, míg a határainkon túl élő őshonos magyar kisebbségek egyéni és közösségi jogvédelmére kikényszeríthető uniós mechanizmus nem létezik. Ennek a legfőbb oka szerintem az, hogy – Németországot leszámítva persze – az első, majd második világháborút lezáró békerendszereket, így a trianoni békediktátumot is lényegében az unió jelenlegi magállamai alkották meg és végső soron ezen szerződéses rezsimek képezik a mai európai politikai konstelláció alapját. Ha kinyitnák a határon túli magyarok jogvédelmének ügyét, nyilván felmerülne a kérdés, hogy mennyiben volt igazságos Magyarországgal szemben az 1920-as trianoni, majd 1947-es párizsi „békeszerződés”. A másik lényeges dolog azonban, amit látni kell, hogy ezen szerződések alapvetően nemcsak a történelmi Magyarországgal bántak el igazságtalanul, de szántszándékkal egy olyan rendszert alkottak meg Közép-Európában, mellyel a régió országai könnyűszerrel egymásnak ugraszthatóak – nehogy egységesen tudjanak bármilyen történelmi helyzetben fellépni a „Nyugattal” szemben. Tehát az utóbbi időszakban az elszakított magyarlakta területeken – akár a Felvidéken, akár Erdélyben – megtapasztalt jogsértésekkel összefüggésben a jogorvoslatok és a szükséges anyaországi támogatások biztosítása mellett mindig a lehető legnagyobb körültekintéssel érdemes csak reagálni, mert az eseményeknek van egy olyan olvasata is, mely szerint egyes ebben érdekelt politikai erők szándékosan egymásnak akarják ugrasztani például a V4-es országokat.

Vincze Viktor Attila: Azok a morális felsőbbrendűséget csak a magukénak tulajdonító nyugat-európai balliberálisok, akik Magyarországot, a magyar kormányt idegengyűlölettel, antiszemitizmussal meg antidemokratikus tendenciákkal vádolják a migráció ügye miatt, vajon miért nem tiltakoznak a balliberális ellenzéki pártok és a nyíltan szélsőjobboldali, antiszemita nézeteket képviselő, EU-zászlót égető Jobbik közötti választási szövetségkötés ellen?

Szánthó Miklós: Ha egy történelmi analógiával szeretnék élni, akkor azt lehetne mondani, hogy ez a mostani belpolitikai helyzet olyan, mintha a húszas évek végén Bethlen István ellen összefogtak volna az akkori protonyilas erők az illegális kommunistákkal és azt mondták volna, hogy ők a centrista, demokrata blokk. A jelenlegi helyzetben történelmi kontextusban arról van szó, hogy a körben a nemzeti és a nemzetközi szocialista vonalak találkoznak, a Terror Házából is ismert „átöltözőszoba” a mai gyakorlatban is működik. Ezeket az erőket a puszta, zsigeri Orbán-fóbián és a hatalom akarásán kívül nem tartja össze semmi. Utóbbi kategória a politikában persze érthető, de a közkeletű vélekedéssel ellentétben a politikában is van erkölcs, morál; és ennek határát az ellenzéki erők kölcsönösen átlépték. A hiteltelenségből pedig politikai siker még sosem született.

Vincze Viktor Attila: A migráció elutasítása miatt napról napra egyre intenzívebb és egyre durvább Magyarország-ellenes nemzetközi média- és politikai támadások azt jelzik, hogy valamit nagyon jól csinálunk?

Szánthó Miklós: Látható, hogy az európai uniós politikai színtéren minden nézeteltérést felülír az, ha szembe kell menni egy olyan politikai erővel, képességgel és kreativitással rendelkező kormányzattal, amely ellentmond a brüsszeli bürokraták által erőltetett trendeknek. A hazánkkal szemben indított, jogállamiságinak leplezett eljárást vígan szavazták meg együtt liberálisok, néppártiak, szocialisták, zöldek és kommunisták. Teljesen egyértelmű, hogy úgy félnek attól, hogy a „magyar példa” ragadóssá válik, mint ördög a szenteltvíztől: a szocialista kormányok által az államcsőd szélére navigált országot az EU-s gazdaságpolitikai receptet megtagadva rántotta vissza az Orbán-kormány, most pedig világnézetileg is szembeszegül a nyílt társadalom liberális koncepciójával – és valamennyi manőver eddig sikeres is volt. Ez azt mutatja, hogy kizárólagosnak tételezett „brüsszelizációval” szemben igenis van alternatíva, és ennek dominóhatása alapjaiban rengetheti meg a hatályos liberális politikai paradigmát.